HumorViccek

Vicc: Az ügyvédek megtalálták a kiskaput az étteremben is

Az ügyvédek esetében nevezhetjük szakmai ártalomnak, ha a tárgyalótermen kívül is keresik a kiskapukat a mindennapok során, és ha megtalálják, akkor természetesen élnek a lehetőséggel, és ki is használják azokat.

Ezúttal egy étteremben a pincér nyitotta ki számukra a kiskaput.

Két öltönyös ügyvéd belépett az étterembe, leültek és kértek egy kancsó csapvizet, majd pedig felnyitották az aktatáskáikat, és elővettek egy-egy szendvicset.

A pincér ezt látva felháborodva odament az asztalukhoz, és így szólt hozzájuk:

– De hát uraim, mégis mit képzelnek?!

Ez egy étterem, itt nem fogyaszthatják el a saját szendvicsüket!

A két ügyvéd összenézett, megvonták a vállukat, majd pedig kicserélték egymás között a szendvicseiket, és mintha mi sem történt volna, nyugodtan elkezdtek falatozni.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás