HumorViccek

Vicc: Barátaimmal beszélgettünk, amikor egyszer csak valaki kijelentette, hogy olvasta…

Barátaimmal beszélgettünk, amikor egyszer csak valaki kijelentette, hogy olvasta valamelyik újságban, hogy a sör női hormonokat tartalmaz.

Elhatároztuk, hogy ezt az állítást tanulmányozni fogjuk, s így – természetesen kizárólag tudományos célokból – megittunk fejenként húsz üveg sört.

Tanulmányi munkánk eredménye húsz sör után:

– rengeteg hülyeséget dumáltunk össze,

– nehezen, de főleg rosszul vezettük gépkocsinkat,

– nem gondolkoztunk logikusan,

– egyikünk sem volt hajlandó elismerni, hogy téved, amikor teljesen egyértelmű volt a tévedésünk,

– minden öt percben pisilni mentünk, természetesen együtt

Ezek után egyetértettünk abban, hogy kutatásunk bebizonyította, az újságcikk pontos és a sörben valóban női hormonok vannak…

Vicc: – Mi az abszolút lehetetlen?

– ???

– Árvaházban szülői értekezletet tartani.

Vicc: – Fejje meg a kanárit Jean!

– Miért uram?

– Madártejet szeretnék enni!

Vicc: Egy politikusokkal teli busz kirándulásra indul vidékre

A sofőr belefeledkezik a festői tájba, így beleesik egy szakadékba, egy tanya mellett.

Másnap megérkezik a rendőrség, kihallgatják a tanya tulajdonosát:

– Nem talált áldozatokat?

– De, találtam.

– És hol vannak?

– Hát, eltemettem őket.

– Az összes politikus meghalt?

– Némelyik azt mondta, hogy nem, de én már nem hiszem el ezeknek egy szavát sem…

+1 vicc

Egy férfi mondja a barátjának tűnődve:

– Ha az a kis bajusz nem lenne, pont úgy néznél ki mint az anyósom…

– Nincs is bajuszom!

– De neki van…

+1 vicc

Egy nagyon mérges katona megy oda az őrmesteréhez:

– Őrmester, az igaz, hogy maga azt terjeszti rólunk, hogy mi ketten a kantin mögött csókolóztunk?

– Nem, ugyan, én nem terjesztek semmi ilyesmit!

Mire a katona:

– Hát akkor az van őrmester, hogy valaki meglátott minket!

+1 vicc

– Miért van hátsó ablakfűtés a Skodában?

– ???

– Télen melegen tartja a kezed, amíg tolod…

+1 vicc

Szöke nő jön kifelé a nőgyógyásztól és ismételgeti:

“Darázs, derék, homár, darázs, derék, homár…”

Utánaszól a nőgyógyász:

– Nem, nem!

Utoljára mondom:

Méh nyak rák!

+1 vicc

Két vívóedző összefut edzés után:

– Mondd kolléga, te hogyan választod ki, hogy kit vizsgáztatsz?

– Hát, szúrópróbaszerűen!

+1 vicc

Fiatal lány az első randira készül.

Elmegy a fiúval moziba, utána pedig a srác hazakíséri.

Amikor a fiú egy búcsúcsókot akar neki adni, a lány kiugrik az autóból és beszalad a házukba.

Este még ezt írja a naplójába:

“Józsival ma moziban voltunk, utána pedig meg akart csókolni.

Ezt én nem engedtem és hazaszaladtam.

Hiába, az ember legjobb barátai a lábai.”

A legközelebbi alkalommal a fiú a blúzába is be akar nyúlni, de a lány ezt sem hagyja, megint elszalad.

Bekerül a naplóba a bejegyzés:

“Józsi ma be akart nyúlni a blúzomba, de én elszaladtam.

Mint már azt korábban megállapítottam, egy lány legjobb barátai a lábai.”

A harmadik találka után is beírás a naplóba:

“Hja, egyszer még a legjobb barátok is eltávolodnak egymástól…”

+1 vicc

– Mi a különbség a mókus és a patkány között?

– ???

– Nem sok, csak hogy a mókusnak jobb a marketingje!

+1 vicc

A rádió telefonos műsorában egy szakértő háztartási tanácsokat ad.

Egy ijedt női hang telefonál:

– Kérem, segítsenek, mit tegyek, egy patkány van a pincémben!

– A legjobb módszer, ha a pince bejáratától a ház kapujáig kenyérdarabokat szór el.

Ez majd segít, hogy megszabaduljon a patkánytól.

– hangzik a jótanács.

Megy tovább a műsor, kis idő múlva ugyanaz a női hang még kétségbeesettebben:

– Segítség!

Mostmár két patkány van a pincémben!

+1 vicc

– Hogy kell ragozni az indiánt?

– ???

– Inka, inkább, leginkább.

+1 vicc

– Képzeld, a szomszédasszonynak balesete volt!

– Megsérült?

– Igen.

– Hol?

– Az arcán.

De szerencsére egy jókezű sebész rendbe hozta.

Olyan az arca mint régen.

– Jajj, szegény!

+1 vicc

– Papa!

Azonnal vedd le az ujjad az elrepedt vízvezetékcsőről!

– Nocsak, végre megjött a vízszerelő?

– Nem, de ég a házunk!

+1 vicc

A falu nyugdíjba vonuló lelkésze helyett egy fiatal érkezik a templomba.

Az idősebb türelmesen elmagyaráz mindent, a fiatal pedig bólogat.

Egy hét múlva az öreg pap lopva beül a gyóntatófülkébe, ahol a fiatal éppen gyóntat.

Mikor végez, az idős pap félrevonja kezdő társát:

– Fiam, a gyóntatással kapcsolatban szeretnék neked pár dolgot mutatni.

Próbáld utánam mondani:

“Ezennel feloldozlak bűneid alól, Ámen.”

A fiatal csodálkozva utána mondja.

– Látod fiam, mennyivel komolyabbnak tűnik ez, mint amikor a térdedet csapkodod, nevetgélsz, és azt mondod:

“Nem mondod komolyan!

Tényleg?

És aztán mit csináltál vele?”

+1 vicc

A tízéves, számítógép mániás kisfiút elviszi az anyja az orvoshoz, mert lázas, és csúnyán köhög.

Mikor kijönnek a rendelőből, az anyuka így szól a fiúhoz:

– A doktor bácsi azt mondta, hogy összeszedtél valami vírust.

– Hűha, akkor ez azt jelenti, hogy engem is újra kell installálni?

+1 vicc

Az Úr megelégeli a világ bűneit, elhatározza hogy egy hét múlva egy új özönvízzel elpusztítja az emberiséget.

Ezt dörgedelmes égi szózatban közli is a világ népeivel.

Erre a világ vezető politikusai népeikhez fordulnak.

Az amerikai elnök tévébeszédet mond:

– Amerikai testvéreim!

Egy hetünk van arra, hogy böjtöléssel, vezekléssel, jótékonykodással megpróbáljunk a mennybe jutni!

A szovjet pártfőtitkár is beszédet tart:

– Elvtársak!

Nyissátok fel a raktárakat, vigyétek haza az élelmet, a vodkát, egy hetünk van arra, hogy megpróbáljunk jól élni!

Az izraeli miniszterelnök beszéde rövid:

– Zsidók!

Egy hetünk van arra, hogy megtanuljunk a víz alatt élni!

+1 vicc

– Hogy hívják az etópot egy körrel a fején?

– ???

– Rajzszög.

+1 vicc

– Hogy hívják a repülő tevét?

– ???

– Dromadár!

+1 vicc

1964-es évjáratú piros autó eladó 200 dollárért.

Csodálatos visszapillantó tükör és kesztyűtartó.

Mindössze hat horpadás.

Na jól van, legyen 120 dollár.

+1 vicc

Három kutya üldögél az állatorvos várójában és beszélgetnek:

– Te miért vagy itt pitbull?

– Én sajnos megharaptam a gazdámat!

– Akkor téged biztosan el fognak altatni…

– És te rottweiler miért vagy itt?

– Én széttéptem a szomszéd bácsit!

– Hát akkor téged is elaltatnak…

– És te dobermann miért vagy itt?

– Amikor a gazdasszonyom lehajolt, hátulról magamévá tettem és közben jól összekarmoltam a hátát.

– Na akkor téged is elaltatnak!

– Dehogy, engem csak azért hozott, hogy levágják a körmöm!

+1 vicc

– Főnök úr, én felmondok – jelenti be a takarítónő a bankfiók igazgatójának.

– Nem tudom elviselni a bizalmatlanságukat!

– Mi az, hogy bizalmatlanság?

Még a páncélszekrény kulcsát is mindig itt hagyom az íróasztalon!

– Az igaz, de a kulcs nem illik a zárba!

+1 vicc

XVI.

Lajost mérnökei próbálják meggyőzni, hogy építtessen vasutat Párizs és Lyon között.

Amikor már minden érvük kifogyott, megjegyzik:

– Uram!

Képzelje el, hogy azután 2 órával hamarabb érhet Lyonba.

A király:

– Na és?

Mit csináljak én két órával hamarabb Lyonban?

+1 vicc

A nemzetközi gyors első osztályú fülkéjében egyetlen utas ül.

Hirtelen felpattan az ajtó, s egy fegyveres, álarcos gengszter lép be:

– Gyerünk, adja ide a pénzét!

– parancsol az utasra.

– De hiszen nekem egy vasam sincs!

– Akkor meg miért reszket ennyire?

– Mert azt hittem, hogy a kalauz jön.

Ugyanis jegyem sincs.

+1 vicc

– Hogy veszi fel a székely a mobiltelefonját?

– No, kia?

+1 vicc

– Miért lett öngyilkos a skót?

– ???

– Mert akciós áron volt a koporsó!

+1 vicc

– Ártatlannak érzi magát, vagy bűnösnek?

– kérdezi a bíró a vádlottat.

– Tudna esetleg még valami más válaszlehetőséget is ajánlani, bíró úr?

+1 vicc

– Miért sírsz, Pistike?

– Mert a tanító bácsi intőt és verést ígért a testvéremnek, amiért az egy békát dugott a táskájába.

– És ez neked miért fáj?

– Mert ikrek vagyunk és a tesóm már hazament.

+1 vicc

Egy szőke férfi hívja a mentőket:

– Jöjjenek gyorsan, a feleségem mindjárt szülni fog, már 10 perces fájásai vannak!

– Az első gyerek?

– kérdezi az ügyeletes.

– Nem, én a férje vagyok!

+1 vicc

Stirlitz megitatta a macskát benzinnel, az ment öt lépést, és összeesett.

– Biztosan kifogyott a benzin – gondolta Stirlitz.

+1 vicc

Pistike búskomoran hazafelé ballag.

Szembe jön vele a család háziorvosa és jóbarátja.

– Szervusz Pistike!

Miért vagy ilyen szomorú?

– Ne is kérdezze, Doki.

A szüleim válni készülnek.

Apu már nem a régi.

– Egyet se búsulj, tessék itt ez a doboz tabletta, apádnak minden reggel tegyél egyet ebből a kávéjába.

Egy hónappal később újra találkoztak.

Pistike még szomorúbb lelkiállapotban.

– Szervusz Pistike.

Mi a baj, nem működött a szer?

– De igen, túlságosan is, anyám meghalt, a nővérem terhes, nekem fáj a seggem, és a kutyánk sem mer már hazajönni…

+1 vicc

Parasztbácsi biciklizik, megállítja a rendőr.

– Uram, meg kell birságoljam, mert ittasan kerékpározik, nincs lámpája, laza a kormánya… 4000 forint a büntetése.

Erre elkezd nevetni a paraszt, a rendőr nem bírja szó nélkül és megkérdi:

– Hát most meg mit nevet?

– Mögöttem jön a Sanyi, de neki még biciklije sincs, ő mit fog fizetni…

+1 vicc

Az öreg borász, akinek egy óriási borgyártó vállalata van, halálos betegen fekszik az ágyán.

Odahívja a legnagyobb fiát:

– Fiam, van egy ősi titok a családban.

– Mi az?

– kérdi a fiú.

– Szőlőből is lehet bort csinálni…

+1 vicc

– Mit csinál a cigány, ha találkozik a terminátorral?

– ???

– Eladja színesfémnek!

+1 vicc

– Miért sírsz Móricka?

– Apukám kalapáccsal ráütött az ujjára.

– De hát ezért neked nem kellene sírnod.

– Először én is csak nevettem…

+1 vicc

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás