HumorPolitikai viccekViccek

Vicc: Egy férfi eltéved a hőlégballonjával

Egy férfi eltéved a hőlégballonjával.

Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:

– Elnézést, tudna nekem segíteni?

Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.

A nő a földön így felel:

– �-n egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett.

Az északi szélesség 40.

és 41., illetve a nyugati hosszúság 59.

és 60.

foka között van.

– Maga biztosan mérnök – mondja a hőlégballonos férfi.

– Az vagyok – feleli a nő – Honnan tudta?

A hőlégballonos férfi így válaszol:

– Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az �-ntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok.

Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre.

Csak feltartott az utamban.

A nő erre így vélekedik:

– Maga pedig szerintem politikus.

– Igen, – bólint a hőlégballonos férfi egyetértően – de ezt honnan tudta?

A nő azt feleli:

– Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart.

Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta.

Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az �-n problémáit.

Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás