Józsi és Sanyi focimeccsre mentek.
Egy üveg pálinkát is vittek magukkal és megbeszélték, hogy amikor gól esik a meccsen, lehajtanak egy-egy kupicával.
A meccs befejeződött, a végeredmény 0:0.
Nagy csend után Sanyi leverten megszólalt:
– Te Józsi, legközelebb menjünk inkább kosárlabda meccsre.
Vicc: A kőműves, az ács és a villanyszerelő azon vitatkoznak, hogy melyikük munkája volt előbb a...
A kőműves, az ács és a villanyszerelő azon vitatkoznak, hogy melyikük munkája volt előbb a földön.
– Mi építettük fel a gízai piramisokat – mondja a kőműves -, tehát először mi léteztünk.
– Dehogy!
– tiltakozik fejét rázva az ács.
– Mi már jóval korábban elkészítettük Noé bárkáját.
Erre a villanyszerelő kuncogni kezd.
– Mi olyan vicces?
– kérdi az ács.
– A teremtés első napján Isten azt mondta:
“Legyen világosság!
” -magyarázza a villanyszerelő – Addigra mi már lefektettük a kábeleket!
Vicc: – Mit keres az a ló a teniszpálya mellett?
– Ja, az a Navrati lova…
Vicc: Falusi lagziban hatalmas botrány tör ki, mert a vőlegény belerúg a menyasszonyba
A botrányból verekedés lesz, majd az egész társulat a rendőrségen köt ki.
Miután az orvos ellátja a sérülteket, a rendőrök megkezdik a vendégsereg kihallgatását.
Először azt a vendéget hallgatják ki, aki éppen a menyasszonnyal táncolt a verekedés kitörésekor.
– Na, mondja el, mi történt!
– mondja a rendőr.
– Menyasszonytánc volt, éppen a menyasszonnyal táncoltam, amikor a vőlegény hirtelen felugrott a székéből, és minden ok nélkül a menyasszony lába közé rúgott!
– Húú, az biztos nagyon fájdalmas volt!
– szisszen fel a rendőr.
– Azt elhiheti!
Három ujjam is eltört!
Vicc: Kohn bemegy a kóser vendéglőbe, és sóletet rendel
Erre a pincér:
– Sajnálom uram, de a sólet még nincs készen.
– Mi az, hogy nincs kész délben?
– mondja erre Kohn -, a szomszéd vendéglőben ilyenkor már rég finganak!
Vicc: – Nem tudnál nekem fizetésig kölcsönadni egy kis pénzt?
– kérdi az egyik skót a másiktól
– Szívesen adnék, de sajnos sosem hordok magamnál készpénzt.
– Értem.
És otthon?
– Köszönöm, otthon mindenki jól van…
Vicc: Kovácsék legidősebb fiából pap lett
Egy ismerősük az apával beszélget:
– Hallottam beszélni a fiadat múlt vasárnap a misén.
Okosan fűzte a szót, és szép orgánuma is van!
– Igen, igen… rám hasonlít az a fiú.
– Mondjuk a hívek kicsit már feszengtek, mert másfél órán keresztül beszélt!
– Akkor talán mégis inkább a feleségemre hasonlít.
Vicc: Móricka dobol a padon
– Miért dobolsz Móricka?
– Elijesztem az oroszlánokat.
– De hisz itt nincs oroszlán.
– Na, látja!
Ugye milyen jó módszer?
Vicc: Az állatok buliba mennek
A róka visz magával egy csirkét, az oroszlán egy juhot, a marha meg a feleségét.
Vicc: Az országúton hatalmas viharban megy egy kamionos
Lát egy piros esőkabátos embert az út szélén, megáll.
Kinyitja az ajtót és megkérdezi:
– Mit akarsz?
– Én vagyok a piroskabátos köcsög, és éhes vagyok.
Gondol egyet a kamionos, kidobja neki az ebédjét, majd továbbhajt.
Nemsokkal később lát egy sárga esőkabátos embert az út szélén.
Mellette is megáll.
– Mi kéne?
– Én vagyok a sárgakabátos köcsög, és szomjas vagyok.
A kamionos kidobja neki az innivalóját, majd továbbhajt.
Kis idő múltán újabb, kék esőkabátos embert lát az út szélén.
Megáll.
– Na neked mi kéne te kékkabátos köcsög?
– Jogosítvány, forgalmi engedély…
Vicc: Két szőke nő nézi a macskaszépségversenyt
Az egyik megszólal:
– Te tudtad, hogy egy sziámi macska bundája százezer forintot ér?
– Úristen, százezer forintot?
És mit kezd az a macska ennyi pénzzel?
Vicc: Férj és feleség összeveszik, de annyira, hogy a férfi meg is üti az asszonyt, aki nyolc napon...
Férj és feleség összeveszik, de annyira, hogy a férfi meg is üti az asszonyt, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel kórházba kerül.
Amikor kiengedik, bűnbánó házastársa odahaza egy gyönyörű szőrmekabáttal várja.
A nőnek nagyon tetszik a szőrmekabát, nyomban belebújik, behunyt szemmel végigsimít a selymes szőrmén és töprengve így szól:
– Az ember nem is gondolná, hogy ez a lágy, puha prém egy vadállattól származik…
Vicc: – Jean, egy légy úszik a levesben!
– Hozzak neki úszógatyát, Uram?
Vicc: – Mi lehet még rosszabb annál, minthogy megbasz egy kanos elefánt?
– ???
– Ha megujjaz!
Vicc: Egy fickó holtrészegen ül a kocsmában, és egy japán nyelvű újságot lapozgat
Odamegy hozzá egy ivócimborája:
– Te, nem is tudsz japánul, hogy tudod mégis elolvasni?
– Á, nem olvasom, csak a reklámokat nézegetem.
– De hát azokat se érted!
– Nem baj, úgyse akarok venni semmit…
Vicc: Bemegy a szexis diáklány a professzor irodájába, becsukja az ajtót maga mögött, leül a...
Bemegy a szexis diáklány a professzor irodájába, becsukja az ajtót maga mögött, leül a székre, miniszoknyájából kivillannak a combjai.
– Professzor úr, bármit megtennék, hogy átmenjek a vizsgán!
A professzor végigméri.
– Bármit?
A lány előrehajol, érzékien búgja:
– Igen, bármit!
– Akkor próbáljon meg tanulni.
Vicc: A nemzetközi gyors első osztályú fülkéjében egyetlen utas ül
Hirtelen felpattan az ajtó, s egy fegyveres, álarcos gengszter lép be:
– Gyerünk, adja ide a pénzét!
– parancsol az utasra.
– De hiszen nekem egy vasam sincs!
– Akkor meg miért reszket ennyire?
– Mert azt hittem, hogy a kalauz jön.
Ugyanis jegyem sincs.
Vicc: Az öreg borász, akinek egy óriási borgyártó vállalata van, halálos betegen fekszik az...
Az öreg borász, akinek egy óriási borgyártó vállalata van, halálos betegen fekszik az ágyán.
Odahívja a legnagyobb fiát:
– Fiam, van egy ősi titok a családban.
– Mi az?
– kérdi a fiú.
– Szőlőből is lehet bort csinálni…
Vicc: Pistike az út szélén áll, és keservesen zokog
– Miért sírsz, kisfiam?
– kérdezi egy néni.
– Azért, mert az anyukám azt mondta, csak akkor mehetek át az úton, ha minden autó elment, de még eddig egy sem jött!
Vicc: A sztriptízbárban kijön a színpadra egy nő, és elkezd táncolni
Amikor befejezi a műsort, egy férfi felpattan, és hangosan tapsolva kiabálja:
– Gratulálok, hölgyem, nagyon jó volt!
Csak így tovább!
Az előtte ülő hátraszól:
– Ugyan, maradjon már!
Másnak is tetszett, mégsem csinál ekkora handabandát!
Második műsorszám:
kijön két táncosnő, és egy páros számot adnak elő.
Amikor befejezik, az iménti férfi ismét felpattan, és hangosan kiabálva nyilvánítja ki tetszését.
Az előtte ülő ismét csendre inti.
A következő számnál három nő jön elő, és szuper érzéki táncot mutatnak be.
Emberünk ezúttal csendben marad.
Az előtte ülő gúnyosan odaszól neki:
– Na, mi van?
Hol marad a tetszésnyilvánítás?
– Hát, ha jól látom, akkor a hátadon…
Vicc: – Ügyvéd úr, szeretnék végrendeletet írni, de sajnos nem tudom, hgyan kell
Segítene megírni?
– Persze, hagyja csak rám az egészet!
– Nos, gondoltam, hogy �-n szeretné a legnagyobb részt, de én azért szeretném, ha a gyerekeim is kapnának egy részt az örökségből…
Vicc: – Komám, én ki nem állhatom az Andrást
– Hát én se.
– Miért, te mennyivel tartozol neki?
Vicc: Hasmenéses beteg az orvosnál:
– Doktor úr, csikar a hasam, hasmenésem van, a legváratlanabb pillanatban tör rám a nagydolog, és olyankor általában előfordul egy kisebb-nagyobb baleset.
– A doki felírja neki a gyógyszert, de mivel közben beszélget nővérkével, tévedésből nyugtatót ír fel.
Egy hét múlva visszamegy ellenőrzésre a páciens:
– Na, még mindig becsúszik egy-két “baleset”?
A beteg földöntúli mosollyal:
– Igen doki, de kit érdekel?
Vicc: A paraolimpián a gyorsúszókra kerül a sor
3 induló van.
Az elsőnek nincsenek lábai, a másodiknak nincsenek karjai, a harmadiknak se karja, se lába, csak a feje.
A riporter kérdezi az első versenyzőt:
– Készen áll a rajtra?
– Igen, ugyanis karjaimmal óriási lendülettel tudok haladni.
Azutan a másodikhoz fordul:
– És ön, úgy érzi felkészült?
– Természetesen, lábaimmal erősen, és kitartóan próbálok az élen maradni.
Végül a harmadik versenyző, akinek csak feje van:
– Kérem ossza meg velem és a nézőkkel a trükkjét.
– Ez nem trükk.
Füleimmel minden erőmet összeszedve, akkora csapásokra leszek képes, ami majd az élre repít…
A startpisztoly elhangzása után az első két versenyző fej-fej mellett halad míg a harmadik sírva kiabál:
– Marci bácsi, Marci bácsi, húzza már le rólam az úszósapkát!
Vicc: Felsorakoztatják a gyűjtőfogház politikai elítéltjeit az udvaron
– Emberek, hozzák rendbe magukat – mondja a parancsnok -, mert hamarosan érkezik Rákosi Mátyás főtitkár…
– Végre!
De akkor ki lesz az új főtitkár?
Vicc: “�-sszecsukható babakocsit szétnyithatóra cserélnék!
”
Vicc: – Mi a különbség az elütött kutya és az elütött cigány közöt??
– ???
– Az kutya előtt van féknyom!
Vicc: – Mi a megfelelő parancs Linux rendszerben terrortámadás esetén?
– ???
– Chmod 000 /bin/laden.
Vicc: Stirlitz egy bárban iszogat, mikor véletlenül felborul a pohara
– A francba!
– gondolta Stirlitz.
– Ki vagyok borulva!
– gondolta a sör.
Vicc: A férfiak számára háromféle nő létezik:
Feleség, szerető, anyós.
Az elsővel kél, a másodikkal él, a harmadiktól fél.
Vicc: – Hogy hívják a kövér indiánlányt?
– ???
– Pocakhontas!
Vicc: Egy nő nagyon siet, ezért fog egy taxit
Amikor a taxis meghallja, hogy sietnie kell, tövig nyomja a gázpedált.
Elérnek egy kereszteződésbe, de épp piros a lámpa.
A taxis ahelyett hogy fékezne, még gyorsít is, majd két hatalmas kamion közt óriási dudaszóval kísérve éppcsak átcsúsznak.
– Ember, teljesen megőrült?
– kapkod levegő után az utas.
– Nyugalom hölgyem, lazítson!
Nem lesz semmi baj!
Ha nem bírja a látványt, akkor nyugodtan csukja be a szemét ahogy én is teszem.
Vicc: – Mit csinál akkor, ha atomvillanást lát?
– Jelentem, lekapom a sisakom!
– Hát azt meg miért teszi, maga ököragyú?
– Hogy ne folyjon a nyakamba!
Vicc: Az etióp kifog egy aranyhalat a tóból, mire az megszólal:
– Teljesítem egy kívánságodat, kérj bármit!
– Jó!
– mondja az etióp.
– Legyen benned minél kevesebb szálka!
Vicc: – Miért sírsz, Pistike?
– Mert a tanító bácsi intőt és verést ígért a testvéremnek, amiért az egy békát dugott a táskájába.
– És ez neked miért fáj?
– Mert ikrek vagyunk és a tesóm már hazament.
Vicc: – Ki az abszolút büdös?
– Akit a még pap is vízipisztollyal keresztel meg.