– Miben hasonlít a marhapásztor és a hegymászó?
– ?
– Mindkettő marhára vigyáz a hegyen.
Vicc: A milliomos gyereke iskolába megy. Az első számtanórán kérdezi a tanító néni:
– Mennyi hatszor hét?
A gyerek nem tudja.
A tanító néni felszólít egy másik gyereket, aki megmondja a helyes eredményt:
– 42.
Erre a milliomos gyereke:
– Csak?
Én megadok érte 46-ot is!
Vicc: A tanító néni kérdezi a rendőr gyerekét:
– Pistike, az volt a feladat, hogyha valaki 5 kilométert tesz meg gyalog, egy óra alatt, akkor mennyi időre van szüksége 19 kilométer megtételéhez?
Miért nem csináltad meg a leckét?
– A papám segít, de még úton van…
Vicc: A gyerekeket az oviban arról faggatja az óvónéni, hogy mi nincs a családjuknak?
Az első gyerek azt mondja:
– Nekünk nincs plazma TV-nk.
A második:
– Nekünk nincs autónk.
A harmadik:
– Nekünk nincs jachtunk.
Pistike jelentkezik:
– Nekünk mindenünk megvan, óvónéni.
– Hát ez meg hogy lehet?
– csodálkozik az óvónéni.
– Úgy, hogy tegnap, amikor apukám tök részegen haza állított és bele hányt az egyik fiókba, anyu azt mondta, "na már csak ez hiányzott!
"
A cigány és a magyar fateknőket árulnak a vásárban.
A magyarnak nem megy a bolt.
A cigány már egy fél óra múlva zsebre vágott kézzel elégedetten ballag hazafelé.
Utána szól a magyar:
– Te cigány, hová tetted a teknőidet?
– Hát eladtam őket!
– Hogyhogy a tiedet viszik, én meg itt kínlódom az enyémekkel!
?
– Te 10000 Ft- ért adod, én 1000 Ft- ért adom.
– És ez megéri neked, nekem így is alig jut egy kicsi haszon pedig a fát loptam.
Hogy lehet ez neked nyereséges?
– Hát úgy, hogy én a teknőt loptam!
Hajnalban támolyog hazafelé egy részeg. Ahogy hazaér…
a felesége egyből nekitámad:
– Biztos nőnél voltál!
Tudom, hogy megcsalsz!
– Dehogyis, egy bárban voltam egész éjjel.
Te, ilyen bárt te még nem láttál.
Még a piszoár is aranyból volt!
A feleség nem hisz neki, ezért megkeresi a bár telefonszámát és felhívja pincért:
– A férjem azt állítja, hogy önöknél töltötte az éjszakát, és hogy a mosdóban aranyból van a piszoár!
Majd hallja a telefonban, hogy a pincér odakiált valakinek:
– Hé Alex, megvan ki vizelt a trombitádba!
A menyasszony kérleli a vőlegényét:
– Ha hozzád megyek, akkor ugye leszoksz a dohányzásról?
– Le én!
– És inni sem fogsz?
– Nem fogok.
– És lóversenyezni sem?
– Azt sem.
– És miről fogsz még lemondani?
– A házasságról.
A rendőr megállít egy részeg autóst, közben a gumibotjával fenyegetően…
hadonászik:
– 5000 Ft, és örüljön, hogy ennyivel megússza!
Erre a részeg:
– Ne szórakozzon máán biztos úr, 5000 ezér a gumibotéér?
Adja ide 500-ért és megegyeztünk…
Fiatal menedzser gyerek Londonban jár üzleti
úton, a cég költségére a Ritz-ben száll meg, és
délután a Picadilly-n elrak egy kártyát, amin
egy hölgy intim szolgáltatásokat reklámoz
azzal, hogy bárhova házhoz megy.
Este a srác levetkőzik meztelenre, végigfekszik
az ágyon és az éjjeliszekrényen lévő telefonon
felhívja a megadott számot.
Egy bársonyos női hang jelentkezik:
– Miben lehetnék szolgálatára, uram?
Izgatott hősünk remegő hangon válaszol:
– Itt vagyok a Ritz-ben a 812-es szobában, azt szeretném, ha idejönnél, furulyáznál nekem egy kicsit, utána egy kis szado-mazo játék, aztán elölről, hátulról, és a végén gyöngynyaklánc…
Mit szólsz hozzá?
– Igazán érdekes, de előbb tárcsázza a
kilencest, ha kimenő vonalat akar!
Egy kabaréban hasbeszélő lép fel, a térdén egy kis bábu, a mutatvány lényege…
hogy a bábu válaszol a művésznek.
Emelkedik a hangulat, a hasbeszélő egymás után mondatja bábujával a jobbnál jobb szőkenős vicceket, amikor felháborodva feláll egy szőke nő:
– Na idefigyeljen!
Elegem van abból, hogy a férfiak a humor ürügyén semmibe veszik a nők jogait és méltóságukat!
Miből gondolják, hogy a hajszínnek bármi köze lenne az intelligenciához?
Ezt kikérem magamnak a többi nő nevében is!
A hasbeszélő meghökken, majd elkezd szabadkozni.
A szőke ráförmed:
– Uram, maga maradjon csendben!
Ahhoz a kis szarházihoz beszélek ott a térdén!
Honnan lehet tudni, hogy a bort erősen vizezik?
A pohár felett nem muslincák keringenek, hanem sirályok.
Egy fiatal pár felkeresi a szexológust:
– Doktor úr!
– kezdi a srác.
– A Balatonhoz megyünk nyaralni, és van egy régi vágyunk… Szóval azt szeretnénk megkérdezni, hogy lehet-e a Balaton közepén gumimatracon szeretkezni?
– Gumimatracon?
– csodálkozik az orvos.
– Lehet, de élvezni csak a vízi rendőrség fog.
Egy részeg üzletember kivesz egy szobát egy kisvárosi hotelben szombat…
éjszaka.
Reggel felébred, irtózatosan fáj a feje.
Leszól a portára:
– Hozzanak nekem egy üveg whiskey-t és egy vasárnapi újságot!
A szóbapincér egy óra múlva hozza a kért dolgokat.
Az üzletember gúnyosan megjegyzi:
– Gondolom, nehéz dolog volt ebben a porfészekben egy üveg whiskey-t találni!
Mire a pincér:
– Az itallal nem volt probléma, de próbált már vasárnapi újságot szerezni kedd reggel?
Agresszív kismalac az orvosnál:
– Doktor úr, megrúgott egy teve!
– És hol rúgta meg?
– Hát a sivatagban, te hülye!
!
!
A 10 éves lányom megkérdezte tőlem:
– Apu, te miért vetted feleségül Anyut?
– Erre a kérdésre térjünk majd vissza, ha már 18 leszel!
– mondtam neki.
– Miért, ez olyan felnőttes dolog?
– kérdezte.
– Á, dehogy!
– mondtam.
– De addigra hátha én is rájövök!










