Tanév kezdete van, leküldi Isten Szent Pétert a Földre, hogy nézze meg, mit csinálnak az egyetemi hallgatók.
Jár-kel Szent Péter, mikor visszamegy kérdi tőle Isten, mit látott.
– Hát, az orvosi egyetemen tanulnak, a jogon úgyszintén.
De a Műegyetemen… csak buliznak.
Év közepén megint leküldi Szent Pétert.
Mikor visszajött, megkéri, mondja el mit látott.
– Az orvosi egyetemen szakadtak bele a tanulásba, a jogon ugyanúgy.
De a Műegyetemen buliznak, lógnak, szórakoznak.
Év végéig többször megismétlődik a helyzet, mikor is vizsgaidőszak előtt megint lemegy Szent Péter, mikor visszajött, kérdi Isten tőle:
– Nos, mit láttál?
– Az orvosin reggeltől estig, megállás nélkül tanulnak, izgulnak, a jogon szintén.
– Hát a Műegyetemen?
– Ott már csak imádkoztak…
– Imádkoznak?
Jó!
Akkor ezeket átengedjük!
Vicc: Sherlock Holmes üzenetrögzitője:
„Jónapot!
Ne szólaljon meg, nincs semmi értelme.
Éles elmémmel már ki is következtettem nevét, cimét, telefonszámát, életkorát, magasságát, testsúlyát és azt, amiért engem hivott.
Nyugodjon meg, az első adandó alkalommal vissza fogom hívni.”
Vicc: Az anyós épp búcsúzik a fiatal pártól
– Kedves vőmuram, igazán nem kellett volna azzal fárasztanod magad, hogy kikísérsz az állomásra – búcsúzik a mama a vonatnál.
– De mama, tessék elhinni, hogy nekem csak öröm, hogy kikísérhetem!
Vicc: – Egyedül vagy egy üres szobában
A szobában van egy mérgeskígyó, egy oroszlán, meg egy ügyvéd.
A pisztolyodban pontosan három golyó van.
Hova lősz először?
– Az ügyvédbe.
Hármat.
– Mi a különbség a teknős és a szőke nő között?
– ???
– A szőke nőnek nincs baja a hátonfekvéssel.
Pistike megy haza a hittanóráról és újságolja az anyjának:
– Képzeld, mama, ma azt mesélte a tanító bácsi, hogy annak idején Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból.
Aztán, amikor odaértek a Vörös tengerhez, Mózes mérnökei gyorsan csináltak egy hatalmas hidat.
Ezen a hídon mindenki átment, utána Mózes rádión beszólt a központba, azok kiküldtek két vadászbombázót, amik lebombázták a hidat.
Mivel már nem volt híd, így a zsidók biztonságban el tudtak menekülni.
Az anyja csodálkozva:
– Tényleg ezt mesélte?
– Hát, igazából nem, de ha elmondanám amit tényleg mesélt, azt biztos nem hinnéd el.
Hosszú utazás után a férj kimerülten állítja le az autót
– Parkolóhelyünk már van – sóhajt egy nagyot.
– Most már csak azt kellene megtudnunk, hogy melyik városban vagyunk.
– Miért olyan sápadt az arca Jean?
– Egész úton a menetiránynak háttal kellett utaznom.
– Miért nem kérte meg a szemben ülőt, hogy cseréljen helyet önnel?
– Én akartam, de nem ült ott senki.
A grófnő menyasszony a nászéjszakán megkérdezi vőlegényétől:
– Mondd, drágám!
Most, hogy összeházasodtunk, áruld el nekem, mi az a pénisz?
A férj izgatottam letolja az esküvői szmokingnadrágját, és megmutatja.
– Ah!
– kiált fel a grófnő.
– Ezek szerint olyan, mint a fasz, csak kisebb!
Egy csinos kis szőke nő úszni tanul
Egy idő után így szól az úszóoktatóhoz:
– Mondja, tényleg elsüllyedek, ha kihúzza a lábaim közül az ujját?
A néger elmegy a dokihoz, mert fáj a torka
A doki megvizsgálja a néger torkát, majd azt mondja:
– Jó, most álljon négykézláb!
A néger csodálkozik, de a doki biztos tudja, mi a dolga, hát lemegy négykézlábba.
– Jó, most menjen a rendelőnek abba a sarkába négykézláb – mondja a doki.
A néger csodálkozik, de odamegy.
A doki nézi egy darabig, majd mondja:
– Jó, most menjen a rendelőnek a másik sarkába négykézláb!
A néger megint csodálkozik, de odamegy.
A doki megint nézi egy darabig, majd mondja:
– Jöjjön vissza ide középre, álljon fel, felöltözhet!
– Doktorúr!
Mondja el, hogy mi a bajom, mert ilyen kivizsgálásban még nem volt részem soha és nagyon aggódok!
– Nyugodjon meg!
Azt már az elején tudtam, hogy magának torokgyulladása van, csak tegnap vettem egy fekete dohányzóasztalt és nem tudtam, hogy hova rakjam…
Egy középiskolában nagyon elterjedt az a szokás, hogy a lányok a mosdóban kirúzsozzák a...
Egy középiskolában nagyon elterjedt az a szokás, hogy a lányok a mosdóban kirúzsozzák a szájukat, majd megcsókolva a tükröt, ott hagyják az ajaklenyomatukat.
A takarítónő szól az igazgatónak, így az összes lányt, akinek rúzsos a szája, tanítás után behívják a mosdóba.
A takarítónő elmeséli nekik, hogy milyen nehéz is a rúzst lemosni a tükörről, majd tart egy bemutatót.
Fogja a felmosórongyot, belemártja a legközelebbi WC kagylóba, és elkezdi letörölni a rúzsfoltokat.
Na, ez volt az utolsó nap, amikor a lányok rúzsnyomokat hagytak a tükrön…
Megy egy székely az utcán, kutyát lóbálva a pórázon!
Ezt meglátja egy székely bácsi, és rákérdez:
– Hé te meg miért lóbálod azt a kutyát a fejed fölött?
– �-römet szerzek neki!
– Ennek ez örül?
– Ennek még nem, de majd ha leteszem a földre…
A szovjet-magyar határon beszélget két határőr:
– Idefigyelj!
– kezdi az orosz – Nálunk 1956 után 50 műhold sitty!
– Az semmi!
– így a magyar – Nálunk 1946 után az apámnak 100 hold sitty!
Két etióp beszélget:
– Te éhes vagy?
– Igen.
– Akkor együnk.
Akciós, kampány előtti oboaoktatás politikusoknak Vöröslámpa utcai oktatási központunkban!
Képzett külföldi lányaink most díjmentesen szólaltatják meg az �-n hangszerét, és a bemutatóról készült videókazetta másolatát adjuk ajándékba, hogy meg ne feledkezzen rólunk!
– Hogy hívják a sportos szeszesitalt?
– ???
– Olimpia.
Egy éve vettem egy kaméleont
Csak tudnám, hogy hol a francban van!
Kriszina a lovasiskolában gyakorol
Az edző figyeli hogyan ugorja át az akadályokat.
Az egyiknél azonban a ló hirdelen lefékez, Krisztina pedig leesik a lóról, át az akadály túloldalára.
– Remek Krisztina!
Csak legközelebb a lovat is vigye magával!
Este a férj az ágyban átöleli a feleségét, de az asszony elhúzódik
– Kérlek, ne… Fáj a fejem, aludni szeretnék.
Másnap este a férj újra próbálkozik.
– Nem, ma igazán ne… Agyonstrapáltam magam, fáradt vagyok, pihenni szeretnék.
Harmadik este a férj ismét próbálkozik, de az asszony rárivall:
– Egy héten harmadszor?
Hát neked semmi sem elég?
A Malév egyik járata éppen az óceán fölött repül, amikor a pilóta bejelenti a...
A Malév egyik járata éppen az óceán fölött repül, amikor a pilóta bejelenti a következőket:
– Kedves utasaink, sajnálattal kell közölnöm önökkel, hogy gépünk minden hajtóműve leállt, ezért hamarosan leereszkedünk az óceán fölött.
Az utasok között már-már kitör a pánik, amikor ismét megszólalt a pilóta kedves és megnyugtató hangon:
– Kérem a kedves utasokat, hogy ne essenek kétségbe, a Malév személyzete az ilyen esetekre is felkészült.
Az úszni tudó utasaink szíveskedjenek átülni a gép jobb oldalába, az úszni nem tudók pedig helyezzék magukat kényelembe a bal oldalon.
Az utasok fellélegeztek, és gyorsan követték az utasításokat.
Két perc múlva a kapitány óvatosan letette a repülőgépet a vízre, és ismét bekapcsolta a mikrofont:
– Most pedig kérem, hogy a jobb oldalon ülők nyissák ki a vészkijáratokat, és ússzanak ki a vízbe.
A bal oldalon ülő utasoknak pedig… nos, köszönjük, hogy a Malév járatával utaztak…
– Főnök úr, én felmondok – jelenti be a takarítónő a bankfiók igazgatójának
– Nem tudom elviselni a bizalmatlanságukat!
– Mi az, hogy bizalmatlanság?
Még a páncélszekrény kulcsát is mindig itt hagyom az íróasztalon!
– Az igaz, de a kulcs nem illik a zárba!
A faluba bevezetik a villanyt
Hogy jobban menjen a munka, versenyt hirdetnek az oszlopállító brigádok között.
Este a számláláskor:
– Első brigád, mennyi?
– 9.
– Szép munka!
– Második, mennyi?
– 12.
– Ez egész szép teljesítmény!
– Rendőrök, mennyit ástatok le?
– Kettőt!
– Az nagyon kevés, a többiek 9-et és 12-őt.
– De azok mind kilátszanak!
– Ki az abszolút csúnya?
– ???
– Akit kiskorában csúzlival etettek.
Két anyuka beszélget:
– Te, milyen jól break-el a fiad.
– Nem break-el, csak a tolószékét keresi…
Látogatóba érkezik a skót a bátyjához
A bátyja látja, hogy üres kézzel jött, ezért megkérdezi:
– Te, nem azt mondtam nekem a múltkor, hogy hozol ajándékba egy malacot?
– De igen, csak sajnos közben meggyógyult szegény állat.
A katonajelölt meztelenül áll az orvosi bizottság előtt:
– Hátra arc!
– Lehajolni!
– Alkalmas!
– Ezt a szemembe is mondhatta volna.
– Mi a töpörtyű neve Amerikában?
– ???
– Disznóchips.
Két cigány beszélget a börtönben
– Gazsi, te miért ülsz?
– Túl gyorsan hajtottam és elütöttem egy gyereket.
Hát te?
– Túl lassan hajtottam.
– Hát miért baj az?
– Mert el tudtak kapni a rendőrök.
A szexújság olyan irodalmi alkotás, amit arra terveztek, hogy fél kézzel lapozzuk!
– Pista bácsi, árulja már el, hogy tett szert ekkora vagyonra?
– Hát, fiam, zsidókat bújtatok a pincémben, ők meg fizetnek érte.
– De hiszen a háború már hatvan éve véget ért!
– Tudom én, de ők szerencsére nem tudják!
– Szörnyen ronda ez a pénztárosnő
Görbe az orra, óriási fülei vannak.
Hogy tudta éppen őt felvenni?
– Óvatosságból.
Ha megszökne a pénzzel, könnyen megtalálja a rendőrség.
Olyan geek vagy, hogy a gépfegyveren is az R-betűt keresnéd, ha kifogy a lőszer
Olyan geek vagy, hogy a fagyit is csavarhúzóval eszed.
Olyan geek vagy, hogy kilóg a ram a zsebedből.
Olyan geek vagy, hogy szemüvegvásárláskor megkérdezed, hogy hány milisec a késleltetése a képnek.
Olyan geek vagy, hogy gépház a párnád.
Olyan geek vagy, hogy keresed az autóban a WASD-t.
Olyan geek vagy, hogy autóvásárláskor megkérdezed, hány Ghz-en megy a motor.
Olyan geek vagy, hogy keresed a backspace-t a füzetben, ha valamit törölni akarsz.
Olyan geek vagy, hogy követeled, hogy a személyiden a nickneved is rajta legyen.
Olyan geek vagy, hogy reklamálsz a boltban, hogy 1 kg az 1024 gramm.
– Mi a neve az indián temetőnek?
– ???
– Tolltartó.
A tanítónéni előadást tart az ember származásáról:
– Gyerekek, minden ember Ádámtól és Évától származik…
Közbevág Móricka:
– De tanítónéni, nekem a papám azt mondta, hogy az ember a majomtól származik!
– De Móricka!
Én most nem rólatok beszéltem!
Stirlitz Berlin főutcáján sétál, miközben a járókelők gyanakodva figyelik
– Úgy látszik, lebuktam – gondolja Stirlitz.
– Most vagy az oroszos pofám az oka, vagy ez az ejtőernyő a hátamon.











