Házasság viccekHumorViccekVicces történetek

Vicces történet: Az illető fiú azt írta, hogy jóképű….

Az illető fiú azt írta, hogy jóképű.

Kíváncsi lettem, találkoztunk is.

Mikor odaértem, nem láttam jó pasit, csak egy pufók fiút, aki mekis kaját tömött magába.

Vicc: Sztorik

Én múltkor bemutatkoztam a férjem nevén!

Vicc: Sztorik

Régebben egy olyan cégnél dolgoztam, ahol a telefonfelvételnek, vagyis inkább az azt követő bemutatkozásnak szigorú szabályai voltak, kész kis monológ volt, mire köszöntem, elmondtam a cég nevét, melyik kirendeltségéről ki vagyok, és még hozzátettem azt is, hogy miben segíthetek?

Egyik alkalommal ezen szabályoknak eleget téve a vonal túlsó végén döbbent csend, majd tesóm irtózatos hahotában tört ki.

Minden stimmelt, csak épp az otthoni telefont vettem így fel.

Vicc: Sztorik

Ügyfél:

– Áramlopást szeretnék bejelenteni.

– �-n honnan tudja, hogy lopják az áramot?

– Onnan, hogy én csináltam a rendszert, de nem fizették ki a melómat.

+1 sztori

Iskolai sztorik, ellenőrzőbeírások:

“Ebédidő alatt az étkezőben beszélgetett!

+1 sztori

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Vicc: Három apáca sétál a tengerparton

Három apáca sétál a tengerparton. Közben ott fürdik egy férfi meztelenül a tengerben. A hapsi mikor meglátja a három nővért, kővé dermed és szobrot játszik. A nővérek mikor…

máj 27, 2026
44
Megosztás