Van, hogy az embernek olyan szörnyű napja van, hogy egyértelmű, hogy az egész univerzum ellenünk esküdött össze. Legyen szó váratlan eseményekről vagy mások hibájából fakadóan bekövetkező baljós fordulatokról, ezeket a napokat csak nehezen lehet túltenni. Szerencsére, olyan emberek léteznek, akik a rossz napjaik történetét megosztják az interneten, ami reményt kelt bennünk, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek néha egyszerűen nem megy semmi sem.
1. “Egy edényfedő, ami nem bírta ki a nagy hőmérsékletet… már a tojássütéstől. Ha megmozdulok, üvegszilánkok hullanak az ételre.”

2. “Úgy néz ki, az új bakelitlemezemet nem fogom tudni meghallgatni.”

3. “Nem tudom, a botrányos sütési képességeim miatt, vagy a süteménykeverék miatt lett így…”

4. “Valaki az iskolában a bicikliúton parkolt, így nem maradt hely a saját biciklimnek. Nemiséférteodamástolok.”

5. “Kivettem néhány kolbászt a csomagolásból és megsütöttem őket. Kiderült, hogy minden kolbász egy-egy műanyag tokban volt.”

“Erre már akkor jöttem rá, amikor beleharaptam.”
6. “Átvettem a csomagomat, és az általam megvásárolt bébiétel még a lopásgátló dobozban volt.”

7. “Éjszakai takarítóként dolgozom egy középiskolában. Így néz ki az első tanítási nap.”

8. “Megkértem a barátnőmet, hogy vágja fel a brokkolit. Túltett a dolgán.”

9. “Ezt kaptuk ma ebédre az iskolában.”

10. “Egy csecsemővel rendelkező apaként ez silányul megsértett.”

11. “A takarítók mindent kidobtak, amikor nagytakarítást kértem.”

12. “A családom azt mondta: “Már elkészítettük a vacsorát, ne állj meg sehol”, és nekem ezt a darab csirkét hagyták (a doboz csak a méretarányok miatt van a képen).”

13. “Így érkezett meg a cipő, amit rendeltem…”

14. “Kölcsönadtam a feleségem testvérének a teherautómat, hogy költözhessen. Ez fogadott, amikor visszakaptam.”

15. “A 12 éves unokaöcsém a PS5-öt csupán megerősített elosztóként használta.”

16. “Kép a szállodai szobámról a weboldalon és a kép, amit akkor készítettem, amikor beléptem a szobába.”

“Remélem, a szobatársamnak nem kell ma este vécére mennie…”
Kedves Olvasó, vajon milyen váratlan helyzetben találtad már magad, ami teljesen tönkre tette a napodat?










