Érdekességek és listák

19 fotó, ami megörökítette a tökéletesen tiszta hely varázsát

Egyesek számára a takarítás a legunalmasabb és legfárasztóbb feladat az életben, de vannak olyanok, akik egyfajta relaxációs terápiaként tekintenek erre a tevékenységre. Akár a takarítás szerelmesei vagyunk, akár mélységesen utáljuk azt, nem tagadhatjuk le azokat az előnyöket, amelyeket egy kis szappanos víz hozhat a tárgyakra.

A vélemények megoszlanak – egyesek imádnak takarítani, mások viszont unalmasnak tartják. Abban azonban mindannyian egyetértünk, hogy milyen fantasztikusan néznek ki ezek a mosás előtti és utáni képek.

„Nem hiszem el, hogy engem ezért fizetnek.”

„Küldetés sikeresen elvégezve.”

„Semmi olyan, amit egy kis víz ne hozna helyre..”

„A mai munkám eredménye.”

„Ráment a hétvégém, de megérte!”

„Ráfért már egy alapos mosás..”

„El sem tudom mondani mennyire elégedett vagyok!”

„Bádogtető mosás.”

„Az új lakásom konyhája. Kézzel súroltam..”

„Első alkalommal mostam le magasnyomású géppel..”

„Döbbenet!”

„Örülök az eredményeknek.”

„Nem is tudtuk, hogy fehér, mikor megvettük a házat.”

„2014 óta megvan, most mostam ki először.”

„Előtte – utána.”

„Hat éves csizma tisztítás előtt és után.”

„Ez ugyanaz a hely?!”

„Sokkal szebb lett!”

„Eljött az ideje, hogy lemossuk!”

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás