“Mi hárman voltunk: én, a férjem, s az anyja.” Ez az az egyszerű mondat, amely kitsűréssel leírja az életemet. Nem találtam humorosnak az anyósos vicceket, mert én is egy elég kényes helyzetben éltem. Tündeként, mint 35 éves könyvtáros, a férjem András, mint 38 éves könyvelő, és az ő édesanyja, Ilona néni mint 65 éves nyugdíjas, komponáltuk a családunkat. Az édesanyja András számára szent volt, és eszerint a tehetség, hogy ettől irányítva a véleménye mindig döntő volt. Én csak visszatértem a második helyre.
Egy napon, vásárlás közben a barátainkkal, azt javasoltam, hogy ennél fogva András vásároljon egy kék inget. Azt gondoltam, bejön neki, de Ilona néni ugyanúgy elutasította a stílust, mert “rossz ízlés”, és ezért erőltette, hogy Andrásnak inkább egy szürke inget kellene választania. András engedelmesen megvetett az inget, annak ellenére, hogy láttam, hogy neki nem tetszik. „Az édesanyádnak van igaza” – nyugtázta, mivel ezzel befejeztük a vitát.
Amikor a hűtőnk meghibásodott, akartam vásárolni egy újat, de Ilona néni szerint jobb lett volna egy használtat választani. András az ő javaslatára fogadta el, annak ellenére, hogy tudtam, hogy egy év múlva újra pénzt kell költenünk. Mindig számított az édesanyja véleménye.
Ilona néni folyton kritizált engem. Egy alkalommal megkérdezte, “Tünde, mosogatsz még padlót?”, miközben rápillantott a lakás környezetére. Szerinte mindennap felkellett volna mosni a padlót, de nekem dolgoznom kellett, így nem mindig volt időm. „Kötvek könyvet” – mondta, mintha nem munkát igényelne ez a feladat.
Egy idő után, Ilona néni betegnek mutatkozott, és András megkért, hogy munka után menjek hozzá és készítsem el neki a vacsorát, ill. takarítsak utána. Ingyen háziasszony lettem, valahogy. Egyik nap, korábban hazaértem és láttam, hogy Ilona néni vidáman pasziánszozik a számítógépe előtt. Amikor szép módján rajtakaptam, mintegy harcolt András, mert azt hozta fel ellenem, hogy “még mindig belenézek édesanyám dolgaiba”. Ekkor eldöntöttem, hogy elég volt: “Hazaviszem a holmijaimat” – mondtam, és elköltöztem.
Jelenleg egyedül élek, egy lakásban, ahol nem hallgatom Ilona néni panaszkodását. Én váalsztom ki a hűtőt, és én mosogatom, amikor szükséges és akarom. Néha-néha szomorú vagyok, de tudom, hogy jobb nekem egyedül, mint mások szolgálataként élni az életemet.
