Ma reggel, ahogy a kávé gőzölgő illata betöltötte a konyhát, hirtelen eszembe jutott, milyen volt annak idején a gyerekkorom. Az 1980-as években, a panelházban, ahol felnőttem, reggelente a kakaós csiga illata és a füstös konyha hatalmas testvéries ölelése fogadott. Te is emlékszel, milyen volt, amikor a nap első sugarai átbattyogtak a függönyökön, ahogy a konyhában minden reggel más volt, de mégis mindent elmondott a nap folytatásáról?
A kis fűszeres pékség varázslata
Képzeld el, péntek reggel van. Az óra éppen 7 órát mutat, és a család még álmosan dörömböl a levegőből érkező kakaós csiga romlatlan illatára. A szomszéd pékség már régen nyitva van, és Dénes, a fiatal pék, aki felnőtt korom óta ismerős, korán reggel fogja a tésztát, és szorgalmasan teszi a formába. Az ablakot kinyitva halkan hallani a fal mellett elhaladó buszok zúgását, ami az utca csendje és a pék friss péksüteménye közötti édes dallam.
Ahogy a konyhába lépünk, a nagymamám leteszi a frissen sült csigákat az asztalra, és a füstös kávéillat keveredik a fahéjas-mézes tésztával. Minden falat egy újabb emléket idéz fel bennem. A nagymama mindig készített egy extra adagot, hiszen tudta, hogy sokáig nem fogjuk bírni, mivel a húgom és én a lehető leggyorsabban felfaljuk őket. A konyha falán színes horgolt terítők lógnak, és az asztalon a reggel még szép csendben zajlik, a falióra ketyegése egyfajta békés ritmust ad a napnak.
Baráti pillanatok a reggeli asztalnál
Az asztal körül szoros kötelékek alakultak ki, hiszen ez a hely mindig az összejövetelek színtere volt. A kávé gőzölgő bögre mellett ott ült Gyuri, a szomszéd srác, akivel mindig együtt csellengtünk az utcán. „Hogy néz ki a hajad, Gyuri! Azt hiszem, jobban járnál, ha néha fésülnéd!” – mondtam neki cinkos mosollyal, amiért ő csak egy hirtelen mozdulattal megpróbálta elrejteni a félresikerült frizuráját, ezzel mindannyian jót nevettünk.
A hétvégi reggelik chóngliásak voltak, tele szagokkal és ízekkel, amit az őszibaracklekvárral kent kenyér és a sült kolbász ízével gazdagított nagyi készített. Mindig minden valamivel ízletesebb volt, mintha a szeretetnek lenne egy titkos receptje, amit csak az ő konyhájában lehetett felfedezni. „Egyél csak nyugodtan, Gyuri! Az én fiam kiszedi a fakanalat a langyos tésztából…” – állította nagymama, mindannyiunk mosolygó tekintetét keresztezve.
A kakaós csiga íze mellett az emlékek is ott bontogatták szárnyaikat. Később már nemcsak reggelizni jártunk össze, hanem amikor este hazatértem a suliból, mindig ott találtam a barátomat, akivel együtt törhettük a fejünket a matekleckéken, miközben a háttérben arra vártunk, hogy az új Delta adása elkezdődjön, vagy hogy kiderüljön, mi lesz a következő híres tánc a Művházban.
A reggeli közös pillanatai
Képzeld csak el, ahogy a nagymama egy frissen kisült kakaós csigát tett közénk, mi pedig mindenki a saját részét akarta megkaparintani. A versenyszellem és a nevetés egyfajta örömöt hozott a reggelbe, és az asztal várt minket, mint egy kedves régi barát. „Tudjátok, gyerekek, a kávé nem csak egy ital, hanem a szeretet záloga!” – mondatta nagymama, ami mára már egyfajta svédasztalra emlékeztet az élet közönséges fáradalmaiból.
Ahogy elérkezett a pillanat, amikor mindannyian jól laktunk, és a konyha levegője tele volt a friss pekáldal bűvös illatával, a délelőtt néma csöndjére figyeltünk. Szívbéli melegség töltötte el a szobát, ahogy a barátommal túlzás nélkül elemeztük a legutolsó Papa Gonosz epizódot. Milyen jó érzés volt ez, mint egy titkos rituálé, amiben mindig is részt akartam venni.
Mostanra már elmondhattuk volna egymásnak a dolgainkat is, de úgy éreztük, hogy ez a néhány pillanat elegendő ahhoz, hogy összefűzzön minket egy életre. A kakaós csiga illata és a nagymama szava maradt a szívemben.
De mit mondasz, te mire emlékszel a gyerekkorodból? Vajon mit mondanál egy füstös konyha illatáról, amely a legkedvesebb reggeledről mesél? Talán már nem jön vissza, de jó, hogy megéltük!
