Töltsd el az estéidet a barátaiddal a gangon, miközben az illatos pogácsa gőze átszeli a levegőt. Az ajtó mögül hallatszó nevetgélés és a televízióban sugárzott mesék örök emlékek, de vajon emlékszel még, milyen jó volt a közelsége? A hetvenes évek végén, amikor a panelek között nőtt fel a fiatal generáció, a naplementét nem csak a felnőttek nézték, hanem mi, gyerekek is. Itt az ideje, hogy egy cseppnyi nosztalgia hatalmába keríti a szívedet.
Az ízek és a gang meséje
Az élet egy panelházban sok élménnyel gazdagított, tele volt barátságokkal és közös titkokkal. �-t-tíz népes család élt az épületben, mindegyik flottul kifordulva a nyolcadik emeleten, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a város szívére. Emlékszem, nyáron gyakran gyűltünk össze a gangon, ahol szombatonként mindig vártak minket az édesanyák frissen sült pogácsái. Az illat, ahogy betöltötte az egész lépcsőházat, egyszerűen leírhatatlan volt. Különösen, amikor a szomszéd nénik frissen szaggatták a tésztát, lószerszámból, amit mi csak „pöttyös pogácsának” hívtunk. Mindenki tudta, hogy amikor kimegy a nap, a gang az életünk színtere, ahol a bújócska kezdődött, és ahol a nap végén szívdobogva számoltuk a „hány üldözheti le a másikat” versenyt, miközben a szülők nézték a tévét.
Egyik este a szomszéd gyerekekkel kitaláltuk, hogy bújócskázunk. Két-három felnőtt már a fáradt beszélgetésekbe merült a földszinten, és mi éreztük, hogy ez a mi időnk. A gangunknak akadt egy csodás rejtett része is, az egyik sarkon egy elhagyott fa. Mi, gyerekek, szinte minden részét felfedeztük – a veteményeskertként megnyert talaj, a fák árnyékában kialakított titkos búvóhely… emlékek, amik nem olvadnak el az időben.
A pogácsa nem csak étel, hanem élmény
A pogácsa, amely ilyenkor mindig az asztalon volt, nem csupán étel volt, hanem egy rituálé, amit még a felnőttek is komolyan vettek. A finom, ropogós teteje, a belseje puha, vajjal átitatott íze, az örömláng, ami mindenki szívébe beleégett. Emlékszem, hogy a legnagyobb élmény az volt, amikor egy-egy leendő üstökösként kidolgoztunk egy jó kis receptet: „majd én hozok következő alkalommal”, hajtogattam az ígéreteket, miközben örömmel ettem a konyhámból hozott ételeket.
A felnőttek ekkor már az esti híreket nézték, de mi nem akartunk távollétben maradni a pogácsázástól. Főleg, hogy az elmaradt falatok közül a legjobbat éppen akkor sikerült a felnőttek elől eltiltani. A mi kis szigetünk mindig vidám volt, ahogy történeteket mondtunk egymásnak, és kürtöskalácsot pimaszkodtunk, minden falat után a jogos büszkeséggel.
Ünnepélyesnek éreztük magunkat, ahogy kicsit besötétedett, és a szomszédság megjelent a gangon. Kanavász zsebkendőkből készült gyertya világította be az együttlétünket. Ilyenkor az akváriumunkban úszkáló halak, a régi könyvgyűjteményünk és a zene, ami sosem halt el, szövevényes életet adott az estéinknek.
Ami azonban mindezeknél is fontosabb volt, az a barátságok és társas kapcsolatok melegsége, amely a legegyszerűbb pillanatokban is összegyűlt, mint a friss fahéjas sütemény illata.
Emlékszel, milyen varázslatos volt?
Ezek a pillanatok talán sosem térnek vissza, de jó tudni, hogy megéltük őket. Talán már elfelejtettük, micsoda időjárások is voltak utána, amikor a felnőttek napirendje megkezdődött, és a gyerekek kalandjai feledésbe merültek. De emiatt nem panaszkodni kell, hanem ünnepelni!
Mindent, amit ismerkedésből, barátságból, bújócskázásból és pogácsázásból nyertünk a gyermeki világunkban.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
