A Budapesti lakótelepek hengerlő forgatagát a nyolcvanas években fedeztük fel. Észre sem vettem, mennyi színes emlék maradt meg a lexikonomban ebből az életszakaszból. Azokból a napokból, mikor a Szentmihályi úti lakótelepen laktam, és ahol a nagyanyám virágainak bimbózása jelentette a szezon kezdetét, az ottani közösség változatos életéből is sok emlék tapadt rám.
Első emlékeim között van egy nyári délután, melyet a játszótéren töltöttünk a szomszéd gyerekekkel, miközben a nap szinte végig sütött az arcunkra. Játék közben gyakran megpihentünk az erkélyeken beszélgető szomszédasszonyok közelében. A volt a zöldellő fű, a nevetéssel teli levegő, a sárga homokozó, az öreg mászóka és a híres fa csúszda – ez volt a mi kis világunk, érkezései és kalandjaink színtere.
Szomszéd fiúkkal, Péterrel és Jánossal egy napon megterveztük, hogy megépítjük a “mi kis erdőnket”. A fák között eldugtunk néhány dobozt, amiket a szüleink hagytak elmenni. Ide gyűjtöttük össze minden kincsünket: üveggolyókat, minijátékokat, és a gyerekkori naplóinkat.
Számomra az esték voltak a legvarázslatosabbak, amikor a felnőttek szabadidejüket töltötték a panelház környékén. Ilyenkor sokszor előfordult, hogy véletlenül belebotlottunk egy-egy felnőtteknek szóló buliba, ahol az Elvira kávéház dalai szólaltak meg a szülők között folyó beszélgetések közepette. Mintha élőben játszódott volna le előttünk egy mese, a szavak összecsengése és röppenése olyan varázslatos hatást gyakorolt ránk.
A nagypapám szintén gyakran bevezetett minket a mozi világába, ahol többek között az új olasz vígjátékokat néztünk meg. Nagymamák a konyhában, színes falak nélkül, főztek minket, otthonukban, biztosítva, hogy minden ételhez megvan a maga ideje és adagja szeretet.
A mindennapokat a sarki kisbolt színesítette, ahol bárki vásárolhatott valami különlegességet, legyen az cukorka, üdítő, vagy némi ajándék. A játékok szekciója leplezte a legszuperebb újdonságokat, és minden pénteken, amikor megindultunk a boltba, nem mentünk haza üres kézzel.
Ezeken kívül a lakótelep barátaink saját szülőivel való találkozások is maradandó élményt jelentettek számomra. Ezek közös pillanatok az apró összejövetelekben tették nyilvánvalóvá számunkra, hogy a közösség ereje mennyire fontos. Az együtt töltött idő éppúgy, mint a közös emlékek, mély nyomot hagyott a szívemben, és visszatolta az emlékek sodrába.
A nyolcvanas éveknek a lakótelepen átélt pillanatai mind a mai napig nagyon értékesek számomra. A múlt idők képei és hangjai mindig velem maradtak, és az emlékeim velük együtt nőttek. Az ott töltött idők nem csak otthont adtak, de életre szóló leckét is tanítottak nekem. Az igazi értékek az emberi kapcsolatokban rejlenek, és ezen a csodálatos úton mindenki részese volt a mi kis retrospektív történetünknek.
