Egy lelkisegély-vonalon dolgozó segítő szerint sokszor nem kész válasz kell, hanem figyelmes hallgatás. A vonal túloldalán című podcastban olyan anonim történeteket mesél el, amelyekből az is kiderül, mikor ér véget egy beszélgetés, és mikor kell azonnal szakembert vagy a 112-t ajánlani.
A segítő kilétét nem fedi fel, mégis sokat elárul arról, mi történik egy ügyelet alatt. A podcast második évadánál tart, és nem kérdés-felelet formában épül fel, hanem abból, ami egy-egy éjszakai hívás után benne marad. Ezek a történetek nem névvel, arccal szerepelnek, hanem úgy, hogy közben az anonimitás is megmaradjon.
A munkához hosszú út vezetett. A kiválasztásnál életútinterjú után kétféle pszichológiai tesztet kellett kitölteni, ezt elméleti és gyakorlati képzés, vizsga, hospitálás és mentorálás követte. Egy éve már egyedül ügyeletel, többnyire otthonról, heti 6-12 órában, esti és éjszakai beosztásban, mert napközben más munkája van.
Meddig tart egy hívás?
A telefonos ügyelet ritmusa kiszámíthatatlan. Van, hogy órákon át csend van, máskor egymás után érkeznek a hívások. Előfordult olyan éjszaka, amikor két órán át senki nem keresett, aztán olyan péntek este is, amikor annyi fiatal hívott, hogy még a mosdóba is alig jutott ki.
A legtöbb beszélgetést igyekeznek egy órán belül tartani, mert a vonalat másoknak is használniuk kell. De vannak helyzetek, amikor ez a keret egyszerűen nem számít. A szuicid és krízishívásoknál nincs időlimit, és egy ilyen beszélgetés akár két óráig is eltarthat. Ilyenkor nem lehet annyival lezárni a helyzetet, hogy lejárt az ügyelet.
Ha a helyzet indokolja, a segítő szakemberhez irányít, vagy a 112 felhívását javasolja. Olyan is előfordulhat, hogy ő maga hív segítséget, de ehhez a hívó beleegyezése és az adatai is kellenek, mert a vonal anonim. Ez többnyire szuicid vagy bántalmazott hívóknál fordul elő.
Mi marad meg a beszélgetésekből?
Egy különösen nehéz krízishívás után sokáig nem tudott elaludni, mégis azt mondja, munka közben muszáj határt húzni. Ha mindenkinek átvenné a lelkiállapotát, a következő emberre már nem tudna ugyanazzal a figyelemmel reagálni. Ő ezt segítői flow-nak nevezi: jelen van, figyel, de nem omlik össze a másik terhe alatt.
Ez a szemlélet a podcast formáját is meghatározza. Nem egy-egy konkrét történetet ismétel el, hanem több névtelen esetből állít össze egy epizódot, közben részleteket is megváltoztat, ha kell. A lényeg az, hogy a lelki üzenet maradjon meg, a szereplő viszont ne legyen felismerhető.
A hívásokból az is látszik, milyen sokféle terhet visznek az emberek. Sok a magányos hívó, de gyakori a szorongás, a félelem, a bizonytalanság, a kilátástalanság, a párkapcsolati krízis, az anyagi gond és a családi dráma is. Sok fiatal sem tudja, kihez fordulhatna a problémáival.
A legfontosabb felismerése mégis az, hogy sokszor nem tanács kell, hanem meghallgatás. Az embernek gyakran több időre van szüksége, mint elsőre hinnénk, és egy jó kérdés többet érhet, mint egy kész megoldás. Ez a munka arra is rávilágított számára, hogy mindannyian szűkebb buborékban élünk, mint gondolnánk.
Ha valaki krízisben van, vagy felmerül a 112 hívása, ne várjon vele. Ha viszont „csak” elakadt egy beszélgetésben, sokat segíthet, ha előbb meghallgatja a másikat, és nem rögtön megoldani próbálja.
Mit tanít ez a hétköznapi beszélgetésekben?
A vonal túloldalán hangja szerint a másik ember története akkor is tud tanítani, ha sosem találkoznak személyesen. A podcast ezt a csendesebb fajta figyelmet hozza közel: azt, amikor nem az számít, hogy valaki mit mondjon, hanem az, hogy valóban ott legyen a másiknak.
Épp ezért a hallgató is kaphat belőle valamit a saját életére nézve. Néha nem az a legnagyobb segítség, ha gyorsan kimondjuk, mit kellene tenni. Előbb az kell, hogy a másik szava végig elérjen hozzánk.
