Hogy mikor történt, arra sajnos már csak néphagyományok emlékeznek. Ám a történet főhőse egy igazi magyar huszár. Olyan hős, aki nyalkán lovagolt a kietlen pusztán, Csíksomlyó felé. Szemében a céltudatosság villant, és vállai hősiesen emelkedtek a poros úton.
Egyszer csak, messzeségből, sejtelmes alakot pillantott meg. Egy fiatal és csinos székely leány volt az, hogy ott lépeget a patak mentén. Két korsó vizes korsóval a kezében ágyúgolyóként lökődött haza. Amint a huszár közelebb ért, felfigyelt azonban arra, hogy a leány szemében nem a boldogság ragyog. Jajgatások szakították meg a csendet, amire a jóindulatú huszár így szólt:
– Mondd meg nekem, miért búslakodsz, te csinos kis leányzó?
A leány válasza igencsak meglepte a huszárt:
– Félek tőled, félek, hogy letepersz…
– Hogyan tepernélek le, hiszen nálad a korsó víz – reagált a huszár egy mosoly kíséretében – igazán nem tudnék veled mit kezdeni.
Ekkor azonban a leány visszafogott mosollyal válaszolt:
– Hát, addig eltehetném azt a korsót…
+1 vicces eset:
Valamiért a székely lovak mindig megnyugodnak, ha gazdájuk rájuk kiált. A székely bácsi épp a szekerén élt, amikor az állatok hirtelen megálltak. DACsütött fel a fejéből, és rájuk kiáltott:
– Gyííí!
Hiába, a lovak csak bámultak maguk elé. Újraodacsapott hát az ostorral a bácsi:
– Gyííí!
Semmi. A lovak mozdulatlanok maradtak. Bácsi lehajolt a szekérről, és akkor vette csak észre, hogy a lovak közvetlen előtt, egy hatalmas szakadék tátongott. Egy pillanat alatt minden világossá vált. Visszamászott a bácsi a szekerére és ezt kiáltotta:
– Helyesbítek: Hóóó!
