Ahogy az ódon falak között összegyűlt a fény felé szórt, színes hajgumis kis társaság, a légkör tele volt izgalommal. Ki ne emlékezne az első házibuli ízére? A 80-as évek végén épp az iskolás évek vége felé közeledtünk, és a szombat estéket várva eltöltöttük a barátainkkal, ahogy a magnószalag aprócska, de különleges világába merültünk.
Az est kezdete – régi barátságok, új felfedezések
A nyári szünet előtti utolsó tanulmányi hétvégén, amikor már senkit sem érdekelt a matek, bementünk a szomszéd lakásba, ahol mindig vagány bulikat rendeztek. A barátom, Miki, akit mindenki csak „fagyi”-nak hívott, már a bejárati ajtónál várta a többieket, kezében a legújabb kazettás magnójával. Képzeljétek el, ez még az a régi, ami mindig befagyott, ha fújni kezdett a szél! De most ez számított, mert a zenék felcsendülésével véget értek a hétköznapok.
Az első dal, amit lejátszottunk, a Kft. „Cziffra György” című nótája volt, azonnal lecsaptuk a lábunkat a ritmusra, és az önfeledt tánc közepette mindenki elfeledte a pénztárcákat, a szüleik elvárásait és a szomorú időjárást is. Mindenki mosolygott, és mi voltunk a világ közepe! Színes pólók, farmerdzsekik, középen egy hattedik osztályos „DJ”, aki meglepte a társaságot egy éppen divatos, új számra való válogatással.
A pogácsás anya – a bulik szíve
De ami igazán különlegessé tette ezt az estét, az nemcsak a zene, hanem anya pogácsájának illata volt, ami a szomszédos konyhából áramlott be. A lányaim mindig azt mondták, hogy az én pogácsám a legfinomabb és a legpuhább, de az ő anyukája titkos receptje mindenkinél jobban tudta a dolgot. Az illatából játszottunk egy kicsit: „Mikinek, te is hagytál a szádba egy falatot?” – kérdeztem tőle nevetve, mire ő csak vállat vont, és felkockázott egy újabb darabot a friss süteményből. A pogácsákat körbeadtuk, és mindenki beszorongott egyet a szánkba, közben dőlt a nevetés.
A zajongás közepette Miki hirtelen felkiáltott, hogy „Indul a második kör!” A lányok egymás után roppantották be a sós falatokat, közben pedig a zenét választották a válogatásunk harmadik slágerére. Hihetetlen, hogy milyen egyszerű örömöket tudtunk szerezni egy kis muzsikával és friss péksüteménnyel!
Az est végkimenetele – emlékezni fogunk
A buli végére a szobában ragyogó fények és jókedv uralkodott. Ki tudja, hány kazettát hagytunk a magnóban? Még a szomszéd is eljött – biztosan megérkezett a dupla kazettás magnónk hírére, mivel ő is szerette a jó zenét. A beszélgetések közepette egyre inkább közel kerültünk egymáshoz, barátságok szöktek a tinédzserlét gyönyörű bonyolultságába.
Ahogy az utolsó dalt is elindítottuk, mindannyian tudtuk, hogy ez az este nem csupán egy házibuli volt – ez volt a serdülőkor egyik legjobb pillanata. A zenén és a nevetésen túl csodálatos élményeket hozott számunkra. Az összes érzelem – szerelem, barátság, és a szabadság érzése – ott volt köztünk.
Ezek az emlékek és a pogácsa minden falatába belesűrítve élnek bennünk – egy íz, egy dallam idézi fel azokat az összejöveteleket. Azóta eltelt néhány évtized, és a kazettás magnók már rég a múlt kedves darabjaivá váltak. Mi, az akkori fiatalok, viszont őrizzük ezeket a pillanatokat, hiszen ők indították el a gyermeki vágyunkat az emlékezésre.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Esetleg egy régi házibuli, vagy egy finom pogácsa íze az emléked?
