Emlékszel még arra a fiktív világra, ahol a hétvégi napok örökké tartottak, és a nyári szünet szinte a végtelenségbe nyújtózott? Amikor egy ház előtt sorban állva vártuk a fagyis kocsit, és minden egyes gombóc után szívünk örömében egy kicsit felfújtunk egy-egy újabb álmot? A 90-es évek nyári napjaiban szinte semmi nem tudta megverni az érzést, hogy a nyári szünet végén semmi másra nem vágyunk, mint hűsítő fagylaltra és a szabad ég alatti baráti találkozókra.
A nyári napok színes varázsa
Csak az a sárga fagyis kocsi, az a fekete-fehér képernyő az emlékezetemben, amit az összes gyerek zúgó kiáltása kísért. Kék ég, forró aszfalt, és a felnőttek távol a kertben ásógép mellett, míg mi, a szomszédoktól és barátoktól összesereglett gyerekcsapat, egy szivárványhintán forgolódtunk, mint a szélben lengetett színes zászlók. A kocsiból édes finomságok illata áradt – az egyetlen magas színvonalú szolgáltatás az ő nyári paraszti éttermünkben. Mindig ott volt velünk Szilvi, a szomszéd kislány a hosszú, szőke copfjával, aki valahogyan mindig a legtöbbször kapta meg a nagy gombócot. Rájöttem, hogy ha Szilvi vasárnap nem tudott enni, akkor a keddre elkészített puha vaníliás piskóta kockákért beadott cserét simán elviseli.
A nyári napoknak volt valami letagadhatatlan bája. Az idő állt, és a napfény egy hatalmas díszletként tündökölt. Még a legnagyobb melegben sem borzongtunk, hiszen tudtuk, hogy a következő fagyis kuplung egy újabb kalandot hoz. A felnőttek gyakran csak legyintettek, amikor hallották, hogy a mi gyermeki világunk a fagylalt kóstolásával kezdődik és ér véget, de mi tudtuk, hogy a nyár a szabadságról és az álmaink valóra váltásáról szól.
Az ízek, amik sosem felejtődnek el
A legemlékezetesebb részletek persze mindig az ízek körül forogtak. A fagyis kocsi zörgetése, ahogy közeledett, egyfajta ünnepet jelzett. A sárga, vizes habcsók szerű gombócok szinte már palackozott boldogságot adtak nekünk, de az igazi rivalizálás – a „legjobb fagyi” megnevezése – valahogy mindig Szilvit illette. Édesanyám házi baracklekvárjára nagymamámtól örökölt „tálon tálalás” mindig emlékeztetett a nyár eufóriájára, s nemcsak a flakonban töltött gyümölcs íze, de a bögre hűvös kékje is hozzájárult e csodához, amit aznap a játékszobában zongsorázhattunk.
A fagyi láttán nemcsak a gyomrunk, hanem a szívünk is megdobbant! Mindig megpróbáltuk a legfurfangosabb ízkombinációkat kitalálni: vanília, csoki, eper – talán néha egy kis menta a felnőttek örömére. És akkor ott volt az a pillanat, amikor Szilvi lett a „fagyi szakértő”, mert „már annyit kóstolt”, hogy véleménye értékes volt még a felnőttek számára is. Lobogó hajjal és boldogan mentünk a házak között, lökdösve egymást ahogy a felnőttek is megragadták a gyerekekkel teli sávon, amit most felnőttként nosztalgikusan belátunk.
Te is emlékszel?
A nyári szünetek eleve a felnőtté válás küszöbén álltak, és a szavannákra mint felnőttek támaz több mindennel nyitottuk meg a világot. A kisgyermekek cinkossága és barátsága semmihez sem hasonlítható élményt jelentett. A gombócok mellett ott volt a napsütés, a röhögések és a felnőtt nagy beszélgetések, amik a gyermeki izgalomra is hatással voltak.
Most már visszanézve egy kicsit harsogón cseng ez az idő, amikor a nap felkelt, és az új világra való vágyakozás közepette csak egy kis fagyira volt szükségünk, hogy töltekezzünk a gyermeki bókért. A nyári napok tényleg kicsit mások voltak, és talán már el is felejtettük, legalábbis most a saját gyerekeinknek felnőttünk. De ahogy írom ezeket a sorokat, a kis fagyis kocsi zörejét még mindig hallom.
Talán már nem jön vissza az a kis fagyis kuplung – de hát jó, hogy még megéltük! Te mire emlékszel ebből az időszakból?
