A madarak nem csak „ösztönből” repülnek jó irányba: többféle támpontot használnak egyszerre. A fiatal madarak sok fajnál már a felnőttek segítsége nélkül is eljutnak a telelőhelyre, mert követik a fajukra és az adott költőpopulációra jellemző vonulási irányt.
Ha azt nézzük, mi segíti őket ebben, a válasz meglepően hétköznapi és mégis összetett. Tájékozódnak a földfelszín alapján, figyelik az égitesteket, érzékelik a Föld mágneses terét, és bizonyos helyzetekben a szél, a hangok vagy akár a szaglás is szerepet kaphat.
Miért segít a táj, ha a madár messzire repül?
A legegyszerűbb kapaszkodót a földfelszín adja. Tengerpartok, folyóvölgyek és hegyvonulatok mentén könnyebb tartani az irányt, mint teljesen egységes terepen. A tengeri madarak például a partvonalakat követik vonulásuk során.
Ez a tájékozódás különösen fontos tavasszal, amikor a költőhelyeket kell megtalálni. A fiatal madarak a kirepülés utáni felfedező mozgások során jegyzik meg a térbeli, tájképi jellemzőket, vagyis a környezetük mintázata később támponttá válik. Hogy pontosan mekkora szerepe van a tereptárgyaknak, azt még nem látni teljesen tisztán.
Milyen szerepe van a Napnak, a csillagoknak és a Hold fényének?
Az égitestek szintén fontos irányjelzők. A madarak a Napot, a csillagokat és a Holdról visszaverődő fényt is felhasználják, amikor tájékozódnak. Ez különösen sokat mond arról, hogy a vonulás nem egyetlen belső „térkép” működése, hanem több jelből összeálló rendszer.
Az egyik izgalmas jelenség, hogy az éjszaka vonuló madarak felhős, borús időben is haladnak tovább. A radarvizsgálatok ezt mutatták meg, vagyis akkor is úton vannak, amikor a csillagok nem látszanak. Ilyenkor más támpontokra támaszkodhatnak.
Mit tud a madár a mágneses térről, amit mi nem érzékelünk?
A Föld mágneses tere a tájékozódás egyik kulcsa lehet. Ez azért különösen érdekes, mert a felhős ég nem állítja meg a vonulást: a madarak akkor is képesek haladni, amikor a csillagos égbolt nem használható útjelzőként. A mágneses tér ilyenkor rejtettebb, de folyamatos segítséget adhat.
Az eddigiekből az látszik, hogy a madarak nem egyetlen módszerre hagyatkoznak. Egyik jel sem magában döntő minden helyzetben, inkább együtt működnek: a táj, az égbolt és a mágneses tér közösen adhatja meg azt az irányt, amelyet követni tudnak.
Mi jöhet még szóba a vonulás közben?
A szél irányának és hangjának érzékelése is segítheti a tájékozódást, és akár a szaglásnak is lehet szerepe. Ezek nem önálló, mindent eldöntő módszerek, inkább további kapaszkodók egy olyan út során, ahol a környezet apró jelei együtt számítanak.
Éppen ettől érdekes a madarak vonulása: nem egyetlen csodás képességről van szó, hanem több érzék és többféle jel összehangolt használatáról. A költőhely, a telelőhely és a köztes útvonal így nem puszta véletlenből talál egymásra, hanem jól felismerhető támpontok alapján.









