Az átfogó jogi egyetemi záróvizsgán az utolsó két hallgató keserűen ringbe száll a kirívó tétellel. A bizottsági elnök kihúz egy jegyzetet, majd megkéri az első jelöltet: “Jöhet, hallgató! Vajon mennyire ismeri a tételt?”
Az ifjú joghallgató széttárja a kezét: “Eh… sajnos most kifogott rajtam.”
A tanár letargikusan sóhajt: “No, így biztosan nem leszünk együtt kollégák.”.
“De professzor úr, engedje meg, hogy kínáljak egy ajánlatot!”
A professzor arra súg: “Mesélje el!”
A diák így folytatja: “Ha olyan jogi kérdést teszek fel, amit Ön sem képes megválaszolni, akkor megkapom az ötöst?”
“Húsz évnyi oktatás alatt még nem találkoztam ilyen pimasz ajánlattal, de jöjjön vele!” – válaszolja a professzor.
A diák belekezd: “Miben áll az, amely jogilag helyes, ugyanakkor nem jogos, jogos, de nem legális, illetve sem nem legális, sem nem jogos?”
A professzor görcsösen böngészi a szabályzatot, de nem találja a helyes választ.
“Rendben van, elismétlem, elkaptál. Tessék az ötös, és tűnjön el innen!” – mondja a professzor. “Na, lássuk, mit mutat be az utolsó képviselőként!” – fordul az utolsó hallgató felé.
“Professzor úr… sajnálom, de én sem ismerem ezt a tételt…”
A professzor bosszús: “Micsoda nap ez?! Meghallotta az előző hallgató általam feltett kérdését?”
“Igen, professzor úr, hallottam.”
“És tudja rá a választ?”
“Tudom.”
“Tudja…? Nos, ha elmondja, akkor egy kettesért átengedem.”
A diák nyugodtan fogadja a kihívást. “Rendben. Tehát a professzor urnak van egy aranyos 20 éves felesége, ami törvényes, de nem jogos. Az, hogy az előző hallgatóval időnként randizgat, jogos, de nem törvényes. Azt pedig, hogy emiatt ő kapott egy ötöst, én pedig egy kettest, azt sem szabályosnak, sem jogosnak nevezhetjük…”
