A Nagy Duett egy utóbbi adásában Mihályfi Luca és Hegyes Berci egy lenyűgöző elődadással szerezte meg a zsűri és a közönség kegyeit.
A fent említett páros a Fekete Vonat egyik legnépszerűbb slágerét adták elő a nagyközönség előtt, a zsűri oldaláról érte őket kritika.
Hajós András volt a legkritikusabb!
Humorral vegyítve próbálta megfogalmazni véleményét, ám nem gondolta át teljesen.
Egy váratlan megjegyzésével a versenyzőket és közvéleményt is magára haragított.
Így hangzott:
„Ha az együttlakás segítene az énektanulásban, akkor mostanra Klárika is tudna énekelni”
Arra próbált reflektálni, hogy ugyan a páros nagyon szoros kapcsolatban áll, de nem minden esetben jelent ez előnyt az éneklést tekintve.
Hajós megjegyzése gyorsan elérte Balázs Klári és Korda György fülét.
…és várható volt, hogy nem marad reakció nélkül.
„Én nem ismerem ezt az embert, nem ismerem a munkásságát, csak azt látom, hogy egy tiszteletlen ember, egy megélhetési celeb” – mondta Balázs Klári
Férje Korda György ennél erősebb szavakat használt:
„Azt gondolom, ez azért történhetett meg, mert mára mindenki következmények nélkül mondhatja a magáét. Balázs Klárinak gyönyörű hangja van! Hogy lehet ennek az ellenkezőjét állítani? Ha olyanok lennénk, most feljelenthetnénk őt hitelrontásért! Ez az ember egy gátlástalan bunkó, aki megalázott egy énekesnőt.”
Más következménye is lett!
A vita nem csupán szavakban merült ki, Korda György jelezte, hogy komoly lépéseket is tettek:
„Meghívottak vagyunk a Televíziós Újságírók Díja gálaestjére, de én hétfő reggel azonnal jeleztem a szervezőknek, hogyha ez az ember is jelen lesz, mi lemondjuk, ugyanis nem vagyunk hajlandóak egy levegőt szívni vele.”
Szerinted tényleg ennyire durva volt Hajós András beszólása?










