Ahogy az ember idősebb lesz, egyre inkább észreveszi, hogy a gyermekkora a legszínesebb és legelragadóbb fejezete az élet könyvében. Felnőttként, amikor a nyári naplementék már inkább a munka utáni fáradtság jelképei, emlékeink azokra a korokra terelnek, amikor a játszótér volt a világ közepe – és minden perc egy újabb kalandot ígért. Emlékszel még, milyen volt a grundon lenni?
Napsütéses nyarak és végtelen lehetőségek
A 80-as évek elején járunk, egy kis vidéki városban, ahol az élet tempója sokkal lassabb volt, mint ma. A gyerekek reggelente a szalmonella-változatlan, izzadt falú, az évek alatt belefáradt napszemüveg mögé bújva gyülekeztek a fák alatt. Mielőtt a nap felkelt volna, a felnőttek már rég a mezőkön dolgoztak, a gyerekek pedig a szabadban hódítottak. A grund volt a birodalmunk, ahol mindenki ismerte mindenki nevét, és ahol a barátságok éppoly erősek voltak, mint a beton, amire építettük az álmainkat.
Éppen a fotelünk előtt állt egy hatalmas, zöld diófa, amelyet szinte minden gyermek álma övezett. Én és a barátaim – János, a fáradhatatlan felfedező, és Kati, a mindig vicces, hatalmas mosollyal – a legjobb rönkön ültünk, és magunk között rázogattuk a fa ágait. Lassan gyűltek a diónk, míg a szél bogarainkat forgatta. A másik oldalon gyerekek csapata állt készen a következő „csatájukra” – jöhetett a törött csúzdákról való lecsúszás és a diófagyermeg-pálmákkal való építkezés.
A játékok sosem álltak meg – délben is csak néhány perc pihenőre volt szükség, amikor a szomszéd bácsi �-csi néni kért minket, hogy vigyük le a kutyáját sétálni. Még most is hallom a nevetésünket, ahogy a színes tűzrakási füstöt fújtuk az ég felé. A grund volt a helyszín, ahol csillagokat fogtunk, és nem a digitális világ ítélete határozta meg a nyarunk színeit.
Felnőttek világának titkai
A nagyszülőktől is gyakran hallottuk, hogy a nyár sokszínű, de a nyári aberrelésnek megvolt a maga hagyománya. Hetente egyszer, mindig kedden, a felnőttek elmentek a falu piros piacon, de mi nem ücsörögtünk otthon. Külön osztályunk volt, amely az elhanyagolt régi gumikra és a környék összes elfelejtett holmijára vonatkozott.
A nap végén, amikor a felnőttek megérkeztek a piacról, tele zsákokkal és nevetéssel, mi ott álltunk, és várakozón néztük, hogy mit hoztak. A gyümölcsöket őszintén örömmel fogadtuk. “Nézd csak, almát hozott!” – üvöltöttük, amíg a felnőttek türelmetlenül küzdöttek a zsákok között a legjobb csemegékért. Mert emlékszem, hogyan édesen művészetté vált egy-egy almás pite fabrikálása a konyhában, amelyhez a piacon vásárolt almákból készült az alapanyag.
De amit igazán utáltunk, azok a fálta főzések voltak – a régi nagyszüleim „alapanyagai” minden ünnepre egy szarvaspörkölt meg a főtt tojás voltak. Valahogy mindig egy késésben voltunk, de persze nem is számított, mert a napok folyamán úgyis mindig a grundon kötöttünk ki.
A nyár édes emlékei
Az igazi fénypontja a nyarainknak a közösen szervezett bulik voltak. Előkerült a kazettás magnó, és a retro zene betöltötte a levegőt. A gyerekek az udvaron táncoltak, miközben a lányok szépen elrendezték a papírszalvétás pogácsákat, a fiúk pedig a szomszéd kisfiú babetájával kaszálták a füvet. Azokat az estéket sosem felejtem el, amikor ültünk egy tűzrakás mellett, a barátságunkat ápolva, mindannyian egy kis üdítőért versengve.
De a legemlékezetesebb talán az volt, amikor a nápolyival megterített asztal mellett még tilosnak ható kincseket ízlelgettünk. Az, hogy a jukebox zenéje várt, valahogy még koramatrikbusabbá tette az egész eseményt, amit a felnőttek csak „családi ünnepnek” hívtak. Egy pohár limonádé, egy adag gombóctoal, és a gyermeki nevetések, amelyek örökre megmaradtak.
Ezek az egyszerű, de különleges pillanatok adták gyermekkori nyarunk esszenciáját. �-sszegyűlt a család, a barátok, és az egész város egy népes közösségbe olvadt. Az akkori élmények tinédzserek, serdülők és felnőttek formálódtak, akikkel a nap végén közösen néztük a csillagokat, s nyár végén sült őszibarackok illatát éreztük.
Emlékek, amelyek örökre megmaradnak
Most, évekkel később, amikor az iskolás gyerekek már a mobiljaikon cseverésznek, és a városunk is átformálódott, egy kérdés zsong a fejemben: Te mire emlékszel ebből az időszakból? Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük ezt a varázslatos gyermekkort, ahol a grund és a barátságok minden másnál fontosabbak voltak.
