Egy házaspár eldönti, hogy meglepetést szervez a harmincadik házassági évfordulójuk alkalmából. Úgy tervezik, hogy romantikus utazást tesznek a múltba, és felkeresik azokat a helyeket, ahol a szerelmük legfontosabb pillanatait élték át. Így kezdenek el sétálgatni a városukban, régi emlékeiken nosztalgizva, s közben szüntelenül nevetnek.
Az egyik ilyen helyszín egy régi, kiöregedett kerítés. Lejárt stílusa és fáradt jelenléte dacára még mindig ugyanott áll, ahogy arra a férj is felfigyel. Elmosolyodik, majd megkérdi feleségétől: „Drágám… Emlékszel? Harminc éve pont itt éltük át egyik legemlékezetesebb percünket…”
A feleségnek is felvidul az arca, nevetésébe belecsendül az emlékezés öröme: „Persze, hogy emlékszem.”
A férj a nosztalgikus hangulattól részegülve odasúgja feleségének: „Mit szólnál hozzá, ha újraélnénk azt a pillanatot?”
A feleség huncut mosollyal az arcán hajlandónak mutatja magát, és a férje legnagyobb örömére, nekilát a kerítésnek. A férj felvidul, és a kiöregedett kerítés mellett hirtelen újra harminc évesek lesznek.
Az eredmény pedig még lenyűgözőbb lesz, mint várták. A férj ellehetetlenül az örömtől és meghatottságtól. Kimondja a gondolatait: „Ez egyszerűen fantasztikus volt! Soha életedben nem láttalak ilyennek, mint most. Szinte remegsz a karjaimban!”
A feleség megszünteti a lihegését, megemeli a fejét, és egy készülődő mosollyal jegyzi meg: „Hát persze… harminc évvel ezelőtt még nem volt áram a kerítésben.”
