Több ezer évvel ezelőtt természetes volt, hogy az emberek megölelték egymást. Megölelték a barátot, a rég nem látott rokont, vagy az idegen vendéget, megölelték gyermeküket ha messzire ment, vagy messziről jött, vagy azt aki nem érezte jól magát. Megölelték egymást a szerelmesek, rokon lelkek, akik együtt indultak harcba, vagy egy törzsközösségben éltek. Ilyenkor a két ember hirtelen nagy mennyiségű energiát cserél az egymáshoz illeszkedő csakráikon keresztül.
Az ölelés az nem puszi jobbról, puszi balról, az nem egymás tapizása. �-lelés nem kötődik nemekhez, azaz bárki, bárkit. �-lelés közben egy dologra figyel az ember, a másikra. �-lelés közben egymás energiái és információi kicserélődnek, a két ember összehangolódik, rezonanciára lép. �-lelés közben érdekes élményeket élhetünk át, mint a legkomolyabb meditáció során (test nélküli állapot, kozmikus utazás, stb.)
Egy ölelés legalább 4-5 percig tart, de akár sokkal tovább. Az ölelés egyben gyógyulás is. Az akut lelki problémák, akut testi fájdalmak azonnal enyhülnek, sőt akár el is múlhatnak. Az ölelés egyben egy energetikai kezelés is.
Mindezek mellett a régi időkben, az emberek ritkán találkoztak egymással, lévén nem volt repülő, autópálya, internet, skype, nem ismerték a másikat. Tudták, hogy a vendég aki jött egy távoli rokon, de nem ismerték szándékait, gondolatait. Az érkezéskori hosszú ölelés alatt átjönnek a másik fél gondolatai, információi. Ha ölelés közben rossz érzése támadt az egyik félnek, akkor azonnal tudta, hogy a másik rossz szándékkal jött, és így is kezelte. Az olyan vendég, aki nem volt hajlandó egy ölelésnek alávetni magát, azt elkülönítették, mert biztosan rossz szándékkal jött.
Az ölelés a múltban egy energetikai kiegyenlítődés volt, eggyé tartozás, rezonancia, összehangolódás. Emellett a másik szándékának tesztelése. Szerencsére sok táltos, sámán és ősi irányzat, iskola, egyház újra átadja ezt a tudást. Éljünk vele.
Talán az sem véletlen, hogy ősi vallások, filozófiák mint akár a taoizmus, tanították, hogy az ember ha szükségét érzi annak, hogy feltöltődjön, akkor menjen oda egy nagy fához, amelyiknek az átmérője nagyobb mint az ember derekának az átmérője, kérje meg, hogy töltse fel energiával, majd ölelje át. Szeresse és érezze a fát. Hosszú percekig ölelje. Mikor elengedi alázatosan köszönje meg, hogy feltöltötte energiával. Működik.
(Forrás: A Láthatatlan Világ)














