“Van az a csend, amikor az ember már nem dühös. Csak szán.
Mert aki érti a mondatot, annak nem kell semmit magyarázni.
Aki nem érti, annak nincs miért.
Krasznahorkai nem támadott.
Csak kimondta, amit látott.
És aki valóban lát, az többé nem tud hazudni —
sem magának, sem másnak.
De itt, ahol a zaj helyettesíti a gondolatot,
ahol a szavak már nem hordoznak értelmet,
csak visszhangozzák egymás ürességét,
minden tiszta mondat sértésnek hangzik.
Aki hallgat, az gyanús.
Aki gondolkodik, az ellenség.
Aki tükröt tart, annak nekiesnek.
Ő csak annyit mondott:
nem érdem ide születni.
Nem dicsőség a sárban állni, és ünnepelni a koszt.
Nem lehet büszkének lenni arra, amit nem értünk.
De ehhez olvasni kellene, nem kommentelni.
Érezni, nem üvölteni.
Felfogni, hogy a fájdalom nem árulás,
hanem az utolsó formája annak, hogy még érdekel, mi történik velünk.
Aki most dühös, az nem őt védi,
hanem saját vakságát.
Mert könnyebb gyűlölni, mint belátni,
hogy igaza volt.
Nem kell szeretni őt.
De szégyellni kellene magunkat, hogy nem értjük.
Mert aki egy ilyen mondatban csak provokációt hall,
az már régen lemondott a gondolkodásról.
És az a legnagyobb szomorúság:
hogy mindezt ő már előre tudta.
És mégis szólt.
Mert valakinek mindig szólnia kell,
amikor a világ süket.”
Forrás: Merj élni Fb oldal
