– 5 kiló krumplit szeretnék, de attól félek nem bírom el – mondja egy idős asszony a zöldségesnek.
– Dehogynem, majd ügyesen mérem meg!
Vicc: „�-sszecsukható babakocsit szétnyithatóra cserélnék!
”
Vicc: Egy bíró, miután belefáradt a letartóztatott prostituáltak percek alatti szabadlábra...
Egy bíró, miután belefáradt a letartóztatott prostituáltak percek alatti szabadlábra kerülésébe, egy éjjeli pillangó óvadékát 5 milliárd dollárban állapította meg.
1981-ben Deuel Wilhelm Davies az alabamai Tuscaloosa városkában 10000 év börtönt kapott hármas gyilkosságért annak ellenére, hogy az egyik áldozat az anyósa volt…
A Maine államban található Winthropban egy férfi azért vált el, mert a felesége füldugót használt valahányszor a férfi anyja látogatóba érkezett.
1995-ben Leon Taylort, miután bűnösnek találták rablógyilkosságért a Kansas City bíróság halálra ítélte.
Sőt, ezen felül halmazatilag életfogytiglani börtönbüntetést kapott olyan megkötéssel, hogy jó magaviselet esetén sem szabadulhat hamarabb, mint 315 év.
Vicc: A tanítónéni előadást tart az ember származásáról:
– Gyerekek, minden ember Ádámtól és Évától származik…
Közbevág Móricka:
– De tanítónéni, nekem a papám azt mondta, hogy az ember a majomtól származik!
– De Móricka!
Én most nem rólatok beszéltem!
– Miért van hátsó ablakfűtés a Skodában?
– ???
– Télen melegen tartja a kezed, amíg tolod…
– Mi a családi neve, katona?
– kérdezi az őrmester az újoncot.
– Szarka.
– Nekem ne becézgesse magát!
– Jean, mi ez a hangzavar?
– Uram, a pénz beszél, kutya ugat!
– Miböl veszi észre az indián, hogy kiszáradt a folyó?
– ???
– Porzik utána a kenu.
Három politikusnak felteszik a kérdést:
„Miért nincs hús?”
Afrikai:
„Mi az hogy hús?”
Kapitalista:
„Mi az, hogy nincs?”
Kommunista:
„Mi az, hogy miért?”
– Mi az:
egy betű és családtag?
– ???
– Nagyi.
Egy fiatal férfi betér a templomba gyónni:
– Atyám, nagy bűnt követtem el, egy felebarátom felesége annyira kihívó volt, hogy elcsábított, és hát már meg is történt a jóvátehetetlen.
– Nyugodj meg fiam.
Ki volt az illető?
Csak nem a postamester felesége, Mrs.
Brown?
– Nem mondhatom meg, atyám!
– Ugyan, fiam!
A fűszeres felesége, Mrs.
Simpson?
– Hova gondol atyám!
– Akkor biztos a körzeti orvos felesége, Mrs.
Stephens…
– Nézze atyám, most nem mondhatok többet.
Talán a jövő héten újra eljövök.
A templom előtt a fiatalembert megkérdezi a barátja:
– No, nyertél-e bűnbocsánatot?
– Azt nem, de kaptam három isteni tippet!
Két rendőr veszekszik, hogy melyikük fia a hülyébb:
– Biztos az én fiam a hülyébb!
– Nem az enyém a hülyébb!
Végül fogadnak, elmennek egymáshoz és letesztelik egymás fiát:
– Hé fiam nézd már meg nem vagyok-e ott a buszmegállóban!
A fiú lerohan, megnézi.
Közben a másik rendőr megszólal:
– Tényleg a te fiad a hülyébb, az ablakból is meg lehetett volna nézni.
– Kinek van abszolút erős tudeje?
– ???
– Aki olyan erővel tud fújni a bika seggébe, hogy annak kiegyenesedik a szarva.
Fogorvosnál:
– Doktor úr, olyan sárgák a fogaim!
Tudna valamit ajánlani?
– Hmmm… Esetleg egy sárga nyakkendőt.
– Zolika, mit mond a kutyus?
– Vau-Vau!
– És mit mond a cica?
– Miaú-miaú!
– És az egér mit mond?
– CLICK-CLICK!
Isten elhatározza, hogy nyaralni megy
Megkérdi az angyalokat, szerintük hová kéne mennie.
– Uram, talán menj a Marsra!
– Á, tízezer éve voltam ott.
Borzasztó hely.
– Akkor talán menj a Plútóra!
– Voltam ott ötezer éve.
Jó hely, de nagyon hideg van.
– Talán menj a Földre!
– Dehogyis, oda semmiképp!
Kétezer éve is voltam ott, összejöttem egy názáreti csajjal, aztán emlékeztek mennyi bonyodalom lett belőle…
Zsúfolt metrókocsiban egy csinos nő odaszól a mögötte álló férfinak:
– Uram, ha még egyszer hozzám nyomja a micsodáját, feljelentem zaklatásért!
– Ugyan hölgyem, csak a fizetésem van a zsebemben, az ért magához, nem én!
– feleli a férfi.
– Jó kis munkahelye lehet, mert ahogy éreztem, az elmúlt tíz percben ötször kapott fizetésemelést!
– Lelőttek!
– gondolta Stirltz.
– De le ám!
– gondolta Müller.
– Melyik virág sötétebb, mint a fekete rózsa?
– ???
– Lakatos Ibolya!
Egy kígyószakértő tart előadást ápolónőknek a kígyómarásról
Az egyik ápolónő feltesz egy kérdést:
– Marta már meg kígyó?
A szakértő felhúzza az ingujját, és megmutatja a karját, amelyen néhány kígyóharapás látható.
A kérdező felsikkant:
– Úristen, és ennek ellenére maga még él?
A szakértő furcsán néz rá, majd megszólal:
– Ugye �-n valódi szőke?
Japán turista megy ki a reptérre
Egyszercsak a taxit megelőzi egy Honda.
– Á, Honda, nagyon gyors, Japánban készült!
– kiált fel a japán.
Mennek tovább, amikor egy Toyota előzi meg őket.
– Á, Toyota, nagyon gyors, Japánban készült!
– kiált fel ismét a japán.
Harmadszorra egy Mitsubishi suhan el mellettük.
– Mitsubishi, nagyon gyors, Japánban készült!
– mondja ismét a japán.
A sofőr nem szól semmit, hamarosan kiérnek a reptérre.
– 80.000 forint lesz – mondja a taxis.
– Micsoda?
Az nagyon sok – hápog a japán.
– Taxióra, nagyon gyors, Magyarországon készült!
– válaszolja a sofőr.
A székely bácsi ül a szekéren
Egyszer csak megállnak a lovak.
A bácsi jól odasóz nekik:
– Gyííí!
A lovak meg sem moccannak.
A bácsi újra odacsap az ostorral:
– Gyííí!
A lovak megint nem mozdulnak.
A bácsi leszáll a bakról, előremegy a lovakhoz, és észreveszi, hogy közvetlenül a lovak előtt egy óriási szakadék tátong.
Erre visszamászik a bakra és így szól:
– Helyesbítek:
Hóóó!
Két taxis beszélget:
– A te kocsidban van riasztó?
– Csak ha benne ül az anyósom.
– Képzeld, amikor egyszer Afrikában jártam, éjszaka egy elefánt hangja riasztott fel
Kezembe kaptam a puskámat, és úgy, pizsamában lőttem le az elefántot!
– Ez mind nagyon szép – mondja a barátja.
– Csak azt nem értem, hogy miért volt az elefánt pizsamában!
Az alábbi idézetek külföldi futball közvetítéseken hangzottak el:
1.
Liverpool, Ipswich 2:0.
Ha az eredmény nem változik a meccs végéig, azt hiszem, a Liverpoolnak komoly esélye van a győzelemre.
2.
Bármeddig képes megtartani a labdát, de most túl sokáig tartotta magánál.
3.
Most hiányzik belőlük a képesség, hogy túlszárnyalják az előző, 100%-os rekordjukat.
4.
A meccs utolsó rúgásaként egy gólt fejelt.
5.
Egy csodálatos, színes kaleidoszkópot láthatunk:
majdnem az összes brazil sárga mezt visel.
6.
Ha bemegy, biztos gól lett volna.
7.
Howard Wilkinson csapatkapitány nincs ma itt, ami azt sugallja, hogy máshol van.
8.
Én hiszek abban, hogy ha az egyik csapat szerez egy gólt, akkor a másiknak kettőt kell lőnie a győzelemhez.
9.
Ha az egyik csapat korán lő gólt, korai vezetéshez jut.
10.
Megszámlálhatatlan átadással hozták fel a labdát, egész pontosan nyolccal.
Valaki egy üzletben a tulajtól alamizsnát kér
Az meglepődve mondja:
– De hiszen maga most szállt ki egy taxiból!
– Igen.
Ez is bizonyítja, hogy mennyire sürgős szükségem van a pénzre!
A feleség a tükör előtt illegeti magát, és a férjét nyaggatja:
– Ugye, drágám, sokkal fiatalabbnak látszom a koromnál?
A férj leteszi az újságot, szemügyre veszi az asszonyt:
– Nos, a bőröd olyan húsz évesé.
A hajad, akár egy tizennyolcasé.
Az alakod meg… olyan 25 évesnek tippelem.
A feleség teljesen elolvad:
– Jaj, olyan kedves vagy.
A férj azonban lehűti:
– Várj egy kicsit, mindjárt összeadom…
– Mit mondott Hófehérke, miután szeretkezett az összes törpével?
– ???
– Na, ez a hét gyorsan elment…
A válóper végén mondja a feleség ügyvédje védencének:
– Nos, büszkén mondhatom, hogy mindkét fél számára kedvező megoldást sikerült találnunk.
Erre a feleség felháborodva:
– Kedvező megoldást én is tudtam volna, mit gondol, miért alkalmaztam magát?
– Hogyan lehet felismerni a gazdag etiópot?
– ???
– Márkás óra lötyög a derekán.
Egy fickó holtrészegen ül a kocsmában, és egy japán nyelvű újságot lapozgat
Odamegy hozzá egy ivócimborája:
– Te, nem is tudsz japánul, hogy tudod mégis elolvasni?
– Á, nem olvasom, csak a reklámokat nézegetem.
– De hát azokat se érted!
– Nem baj, úgyse akarok venni semmit…
Két svéd favágó vágja a fát az erdőben
Egyszer csak az egyik fogja a baltáját és levágja a másik karját.
Mire az:
– Te, ez most vicc volt vagy komoly?
Az első kihuzza magát:
– Persze, hogy komoly.
– Na azért, mert viccnek kicsit durva lett volna…
Kohn bemegy Grün cukrászdájába, és látja, hogy az ajtóra az van kiírva:
„Zsidókat nem szolgálunk ki”.
– Grün, te teljesen megőrültél?
Nem szolgálod ki a saját néped?
– Te Kohn, te még nem kóstoltad az én süteményeimet…
A skót nagyon beteg
A felesége virraszt az ágya mellett, miután az orvos megmondta neki, hogy a férje már talán a reggelt sem éri meg.
Egyszer csak megszólal az asszony:
– Most elmegyek vacsorát készíteni a gyerekeknek.
Amíg visszajövök, igyekezz nem meghalni.
Ha mégis meghalnál, akkor előtte azért fújd el a gyertyát…
– Főnök úr, én felmondok – jelenti be a takarítónő a bankfiók igazgatójának
– Nem tudom elviselni a bizalmatlanságukat!
– Mi az, hogy bizalmatlanság?
Még a páncélszekrény kulcsát is mindig itt hagyom az íróasztalon!
– Az igaz, de a kulcs nem illik a zárba!
A falusi iskolában olyan mondatot kell mondani, amiben benne vannak azok a szavak, hogy...
A falusi iskolában olyan mondatot kell mondani, amiben benne vannak azok a szavak, hogy „mennyi”, „ennyi”, „annyi”.
– Pistike, mondj egy mondatot ezekkel a szavakkal!
– kéri a tanárnéni.
– Mikor anyukámék nyem voltak ottyhon, gondoltam, hogy ki kénye mennyi a disznyóknak ennyi annyi.