– A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén…
Innen gyalog folytatták útjukat.
– Az ókorban a szabadokat csak a rabszolgák elégíthették ki.
– Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.
– Szulimán szultán az egri vár alatt haragjában megütötte a gutát.
– A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.
– IV.
Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.
– IV.
Béla várromokat épített.
– A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.
– Az Árpád-korban a szent életű férfiak és nők a kolostorokban közösültek.
– Mikor II.
Endre a Szentföldön hazatért, országát és feleségét fenekestül feldúlva találta.
– Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.
– A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.
– Randóti Miklós fasiszta epítőtáborban halt meg.
– Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi feleségét.
– A néma Katrin hallgatag lett…
– Arany János 1817-től 1822-ig született.
– A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.
– Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.
– Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.
– Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
– Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.
– Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.
– Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott legyen.
– Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt.
– Kölcsey 1815 januárjától 1816 tavaszáig nem írt verset.
Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.
– A vers első részében egy nagy lógó férfifejet látunk.
– A Csongor alá felsorakozó szereplők:
Tunde…
– Egy gyermek kihordása 9 hónapig tart függetlenül attól, hogy hány nőt alkalmazunk a feladat megoldásához.
Vicc: A legtöbb barlanglakó jó ötletnek tartotta…
hogy hosszú botot szúrjon a halott állatba, mielőtt tűzbe tartaná.
De időről-időre akadt egy pár barlanglakó, aki képtelen volt felfogni ennek a technikának az előnyeit, és puszta kézzel tartotta az állatot a tűz fölé.
Az utóbbi csoportot nevezték el "menedzsereknek":
ugyanezt a kifejezést használták az óriási masztodon szarkupacokra is.
Idővel a masztodonok kihaltak, de a menedzser szó tovább élt.
A barlanglakók hamar rájöttek, hogy a "menedzserek" valószínűleg soha nem fognak semmi hasznosat csinálni, ezért olyan feladatokat adtak nekik, mint például:
fogalmazzák meg a törzs küldetését más törzsekkel szemben, vagy tartsanak vég nélküli értekezleteket.
Ezek a feladatok lekötötték a menedzsereket és ártalmatlanoknak tűntek.
Vicc: A csokoládé igazából ZÖLDSÉG!
Azt kérdezed, hogyan lehetséges ez?
Nos, a csokoládé nagy része kakaóból áll.
A kakaót kakaóbabból nyerik.
Bab = zöldség.
A csoki másik fő alkotóeleme a cukor.
A cukrot ugyebár cukorrépából vagy cukornádból nyerik.
Mivel mindkettő növény, ezért kijelenthető, hogy a csokoládé növényi eredetű, amelyek fogyasztását az orvosok előszeretettel ajánlják.
Sőt, tovább megyek:
a tejcsokoládéban sok tej is található, ami jót tesz a fogaknak, a kisbabák pedig szépen erősödnek tőle.
Tehát:
a csokoládé nagyon egészséges, mindennapi fogyasztása kifejezetten javallott!
A csokoládét szokták meggyel (konyakmeggy), narancsszeletekkel és földieperrel ízesíteni.
Ezek gyümölcsök, amik szintén nagyon egészségesek!
A csokoládé vásárlásakor problémák léphetnek fel:
hogyan vigyél haza 1 kiló csokit a boltból egy verőfényes nyári napon?
A megoldás egyszerű:
edd meg mindet indulás előtt!
A csoki fogyókúrának is kiváló:
köztudomású, hogy az édesség elveszi az ember étvágyát.
Tehát, minden étkezés előtt egyél meg egy szelet csokoládét, így már nem lesz étvágyad az ételhez, vagyis lefogysz.
Ha mégis aggódsz a kalóriák miatt, egyél ugyanannyi fehér és normál csokoládét, így a kalóriák kioltják egymást.
A pénz beszél, a csokoládé dalol.
Csodaszépen.
A csokoládé tartósítószereket tartalmaz.
Ez nagyszerű, a tartósítószereknek hála, megőrzöd fiatalságodat.
A napi tennivalóid első helyére illeszd be az "egyél minél több csokit" tételt.
Így a napod is sikeresen indulhat.
Egy kis doboz csokoládé fedezi napi kalóriaszükségletedet, így könnyen, gyorsan megoldhatod a kalóriabevitelt.
Nem kényelmes?
Ha nem tudod az összes csokoládét megenni, a maradékot tartsd a hűtőben.
De ha nem tudod az összes csokit megenni, akkor mi a baj veled?
Vicc: Aznap hagyott ott a barátnőm, így nem mondható el rólam…
hogy kimondottam boldog voltam.
Éppen a sebeimet nyalogattam otthon, amikor úgy este hat körül csengett a telefon.
Na.
gondoltam, mégsem eszik olyan forrón a kását, és nagy boldogan felvettem.
Ám hálátlan (ex)barátnőm helyett egy nem túlzottan szimpatikus férfihang szólt bele:
– Halló, beszélhetnék kérem, a főnökkel?
Valami azt súgta nekem, hogy téves lesz ez.
De az ember hiúságának ugye hízeleg, ha a valóságosnál nagyobb hatalmúnak nézik…
– Tessék, miben segíthetek?
– kérdeztem legmegnyerőbb modoromban, ami tekintve a körülményeket, nem volt egyszerű dolog.
– Délben vittem Önökhöz egy piros Fordot szervizre, érdeklődnék, elkészült-e.
Aha, gondoltam, menő a csávó.
Ha már én nem vagyok jó hangulatban, akkor minek keserítsem el azzal, hogy rossz számot hívott?
– Nem sajnos, a fényezők csak holnapra vállalták.
A vonal túlsó végén kicsit meglepett csend volt.
Majd:
– Már megbocsásson, de én egy szimpla olajcserére vittem be.
Azért miért kell fényezni?
Az az autó vadiúj.
– Persze, az olajcsere miatt nem kellene, csak amikor a motort akartuk kivenni, az leszakadt, és kicsit megkarcolta a karosszériát.
Ez valamiért rosszul esett neki.
– Kivették a motort?!
– Persze, csak azután bejött a rendőrség, és az új inasunk megijedt, elszaladt és így esett meg ez a kis malőr.
– Maguk új inassal csináltatták az autómat?
Meg mit keresett ott a rendőrség?
Aha, kezd már puhulni – gondoltam.
Egy kicsit vegyünk vissza, mert a végén bedühödik.
– Állandóan molesztálnak, kábítószert keresnek.
De sosem találnak, jól el tudjuk ám mi rejteni.
Csak hát ki kell szedni hozzá a motort.
Nem lett volna ám semmi baj, csak ez a bolond inas azt hitte, vissza akarják vinni a nevelőtisztjéhez…
Erre kicsit ideges lett:
– Azt akarja mondani, hogy börtöntöltelékek bütykölték az autómat, hogy kábítószert csempésszenek vele?
Hát én mindjárt hívom a rendőrséget!
– Ugyan már, csak nem akar balhét?
– Azt nem, de a kocsimat azt mielőbb, sértetlenül!
– üvöltötte, bár a hangjában azért volt egy kis bizonytalanság.
– Nézze, sajnálom a dolgot – mondtam békítőleg – Azt megígérem, hogy hamar rendbehozzuk a járgányt, teljesen ingyen.
Van most egy ügyes kezű lakatosom, őt megkérem, hogy az éjszaka hozza rendbe.
Úgysincs más dolga, csak hétfőn lesz a tárgyalása.
– Öööö, annyira nem sürgős.
Nem szeretném az úriembert terhelni, biztos nehéz tárgyalása lesz…
Már nem volt olyan aggresszív, gondoltam, akkor fejezzük most már be.
– Nos, akkor szerintem abban maradhatunk, hogy én az éjszaka kilakatoltatom, aztán Baltás Joe majd rábeszéli a fényezőket a munkára.
Az esküdtekre is mindig jó hatással van a fickó.
Aztán, hajnalban akár át is veheti a gépet.
– Azt hiszem… annyira nem sürgős – mondta kicsit tétovázva.
Na, most megkapod – gondoltam kárörvendve.
Ne csak nekem legyen szar napom…
– Esetleg Baltás elvigye a címére?
– Nem, azt nem kérem – mondta gyorsan.
– Inkább elmegyek érte.
– Jó – mondtam.
– Szerintem olyan hajnal 3 körül ideális lenne.
Ott lakom a szerviz mellett.
Ha lehet, egyedül jöjjön, és a hátsó bejáratnál dörömböljön az ajtón, mert ez a Baltás süket egy kicsit.
– Jó, ott leszek – mondta kicsit remegő hangon, és letette.
Azóta is azt találgatom, vajon azóta elment-e a kocsijáért, vagy inkább átoperáltatta-e az arcát, és új életet kezdett-e a pápuák között…
– Ha egy kétmotoros gép egyik motorja elromlik…
a másik motorral minden gond nélkül el tudsz repülni a becsapódás helyszínéig.
– Sokkal több repülőgép van az óceánban, mint ahány tengeralattjáró az égen.
– Az időjárás-előrejelzés alapjában véve horoszkóp, számokkal.
– Sebesség, magasság és agy.
A háromból legalább kettőre szükség van egy sikeres repüléshez.
– Egy sima leszállás:
szerencse.
Két sima landolás zsinórban:
hatalmas szerencse.
Három:
eszméletlenül nagy hazugság.
– Régi szép idők, amikor a szex biztonságos volt, a repülés meg veszélyes.
– A zseblámpák olyan hengeres fémeszközök a mentőcsomagban, amelyek lemerült elemek tárolására szolgálnak.
– A Brit Királyi Légierő pilótáinak szóló ajánlás a Második Világháborúban:
ha a lezuhanás elkerülhetetlennek tűnik, próbáljon meg a legolcsóbb, legpuhább objektumra zuhanni olyan lassan és gyengéden, ahogy csak tud.
– Sose repülj olyannal, aki bátrabb nálad.
– Mi a különbség a légiirányító és a pilóta között?
Ha a pilóta hibázik, a pilóta meghal.
Ha a légiirányító hibázik, a pilóta meghal.
– Onnan tudod, hogy rendesen behúztad a futóművet, hogy teljes gázzal tudsz csak kigurulni a kifutópályára.
Gyakorló nővérként dolgoztam az egyik kórházban, ahol a szabályok előírták…
hogy a betegek még távozáskor is csak tolószékben szállíthatók az épületen belül.
Beléptem az egyik kórterembe, ahol egy idős úr üldögélt a tolószékben, felöltözve, táskája az ölében.
Kitoltam a lifthez, levittem a földszintre, és megkérdeztem tőle:
– Ugye, a felesége idejön önért a bejárathoz?
– Nem, a feleségem odafent a betegszobában öltözködik.
Két régi ismerős találkozik, és elkezdenek beszélgetni…
Az egyik egyszer csak megkérdezi:
– Te, tudod, hogy mi történt a Gézával a múlt héten?
– Nem, mit csinált már megint?
– Öngyilkos akart lenni, de nem sikerült neki.
– Hála az égnek.
– Bár elég bravúros volt, amit művelt!
– Miért, mi történt?
– Hát, felmászott egy négy emeletes szálloda tetejére, ott egy oszlopra rákötött egy kötelet a másik végét a nyakába tekerte, leöntötte magát benzinnel, meggyújtotta magát, és biztos ami biztos, még fejbe is akarta lőni magát, de előtte mérget ivott.
– Te jó ég!
A felesége hogy viselte el?
– Ó, ő csak nevetett először!
– Nevetett?
Miért?
– Hát mert képzeld, a pisztolybol kilőtt golyó nem a fejébe ment, hanem ellőtte a kötelet, ő meg szépen belezuhant a tengerbe, a víz el oltota a ruháját, és a sok sos víztől meg kihányta a mérget!
– Ez aztán a szerencsés megmenekülés!
– Nem egészen, ugyanis a tengerben szegény annyira megfázot, hogy két napra rá tüdőgyulladásban meghalt!
Egy optimista:
– Végre kaptam egy esélyt egy sokkal jobb állásra!
– Ez csodálatos!
Mesélj, mi történt!
– Felmondtak nekem!
Az alábbi válaszok mindegyike az amerikai KRESZ vizsgákon hangzott el:
– Kérdés:
Ha egy vak ember megy át az úton, elsőbbséget ad neki?
– Válasz:
Minek?
Úgysem látja a rendszámomat.
– Kérdés:
Egy egyenrangú kereszteződésben, ha mind a négy irányból egy-egy autó érkezik, kinek van elsőbbsége?
– Válasz:
Annak a kisteherautónak, amelynek a műszerfalán egy puska van, és az autó hátuljára egy matrica látható ezzel a felirattal:
"Nem az autóbalesetek ölik meg az embereket.
Én."
– Kérdés:
Ha ködben autózik, mit használ?
– Válasz:
Kölcsönautót.
– Kérdés:
Milyen problémával kell szembenéznie, ha ittas vezetés miatt letartóztatják?
– Válasz:
Legközelebb gyorsabban kell hajtanom.
– Kérdés:
Milyen életmódváltozással jár, ha elveszik a jogosítványát?
– Válasz:
Jogosítvány nélkül kell vezetnem.
– Kérdés:
Hogyan tud leküzdeni egy kemény forgalmi dugót?
– Válasz:
Töltött fegyvert hordok magammal.
– Kérdés:
Milyen fontos dolgot kell végrehajtani ha Önt előzik, vagy ha Ön előz?
– Válasz:
Ha jól néz ki a másik vezető, akkor integetek neki.
– Kérdés:
Mi a különbség egy piros és egy sárga lámpajelzés között?
– Válasz:
A szín.
Egy bank alagsorába tört be egy bűnöző egy utcai magasságban található ablakon…
keresztül, ám eközben néhány sebet is összeszedett.
Mikor rájött, hogy nem fér hozzás a széfhez, sőt, még az ablakon sem tud visszamászni, pánikba esett és kihívta a rendőrséget.
Angliában egy banda beszervezett egy bűntársat, hogy a bankrablás után ő vezesse az autót.
A bankrablás után, amikor a banda bevágódott az autóba a zsákmánnyal, az új sofőr annyira pánikba esett, hogy lefullasztotta a motort.
Később kiderült, hogy a botcsinálta sofőrnek nemhogy jogosítványa nem volt, de autót sem vezetett még előtte.
Két francia mackós egy bank páncéltermébe akart bejutni a szomszéd ház falán keresztül.
Mikor aztán többórás fúrás után sikerült áttörniük a falat, megdöbbenve álltak meg – a bank mellékhelyiségének közepén…
Két Kentucky állambeli bűnöző egy pénzkiadó automatát próbált kifosztani.
Az automata elejét egy lánc segítségével próbálták leszedni, aminek másik végét kisteherautójuk lökhárítójához kötötték.
Azonban rosszul számítottak:
nem az automata eleje szakadt le, hanem a lökhárítójuk.
A két tettes elmenekült a helyszínről, ám rendszámuk ott maradt a lánc végén, az automatához kötve.
Egy házaspár egész évi hajtás után végre szabadságra megy. Nincs más vágyuk…
csak kettesben lenni.
Útnak indulnak lakókocsijukkal, és letáboroznak egy kempingben, egy szép csöndes helyen.
Nem tudnak azonban sokat pihenni, állandóan kopogtanak a jószándékú, ismerkedni akaró szomszédok a kempingből.
Megunva az örökös zaklatást, a házaspár kitesz egy táblát az ajtóra:
"Biztosító társaság.
Ha érdekli egész életre szóló biztosítási csomagunk, csak kopogjon nyugodtan!
"
Akkor vagy igazán alkoholista, ha:
– Elveszted a vitát, amelyet mozdulatlan tárgyakkal folytatsz.
– Kapaszkodnod kell a padlóba, hogy le ne zuhanj a Földről.
– A munka zavar az ivásban.
– Az orvosod vérnyomokat talál az alkoholkeringésedben.
– Fejed hátsó részén a WC ülőke pihen.
– Őszintén hiszed, hogy az alkohol az ötödik nagy élelmiszercsoport.
– Felismered, hogy 24 óra egy napban, 24 üveg sör egy ládában.
– Két kéz, és csak egy száj… ez a probléma az ivással!
– Félszemmel jobban tudsz fókuszálni.
– A parkoló arrébb ment, amíg a bárban voltál.
– Mindenkinek van egy ikertestvére.
– Leesel a padlóról…
– Nem eszel, mert 5 sörben ugyanannyi a kalória, mint egy hamburgerben!
– Az üveg mindig elhibázza a szádat.
– A vámpírok dülöngélni kezdenek, miután megtámadtak téged.
– Az Anonim Alkoholisták gyűlésén így kezded:
"Helló, az én nevem… izé…"
– A mértékletesség számodra a kevesebb só használatát jelenti.
– A négy alapvető élelmiszercsoport szerinted a Koffein, Nikotin, Alkohol és a Nők.
– Minden éjszaka jobban és jobban vonzódsz szobatársad macskájához.
– "Helló biztos úr.
Nem alkohol vagyok befolyásoltsága felett."
– "Nem én vagyok részeg, te vagy túl józan."
– Feleségedet csak söröskorsó alján keresztül ismered fel.
– Az a nyomorult rózsaszín elefánt megint követett egész hazáig.
– A másnaposság egy vonzó alternatív életstílussá kezd válni.
– A bokor berúg a gyakori levizeléstől.
Megtörtént eset
Autóval utaztam Montrealból Québec Citybe, a 20-as országúton, amikor megálltam egy pihenőnél, hogy használjam a WC-t.
Az első fülke használatban volt, betértem a másodikba.
Alig ültem le, amikor a szomszédból egy hang megkérdezi:
– Halló, hogy vagy?
Nem tartozom azok közé, akik beszélgetésbe elegyednek egy férfi WC-ben mindenkivel, de ez alkalommal nem tudtam megállni, kissé zavartan válaszoltam:
– Elég jól!
Mire a szomszédos férfi megkérdezi:
– Mi járatban vagy?
Micsoda kérdés!
Arra gondoltam, ez a beszélgetés határozottan kezd bizarr lenni, ezért csak annyit mondtam:
– Mint ön is, kelet felé utazom!
A szomszéd idegesen megszólal újra:
– Te, ide figyelj!
Vissza foglak hívni, a szomszéd fülkében van egy hülye, aki minden kérdésemre válaszol.
Szia!
Egy vidéki főiskolán tanítok, és sajnos egyre gyakrabban meggyőződöm arról…
hogy a diploma és az intelligencia (ész) nincsenek köszönő viszonyban sem…
Zh-t írattam az elsősökkel, és már a terembe belépvén kiszúrtam magamnak egy "kislányt", aki tök pinkbe öltözve (már ha az ruha volt rajta!
!
!
), műkörmeivel a tollba kapaszkodva (alig tudta fogni), púderezte az orrát!
Hát…nem mindegy, hogy ír 0 pontos zh-t az ember lánya!
Látszott rajta, hogy baromira izgul, csak nem tudtam, hogy a kérdéseket várja ilyen izgalommal, vagy hogy kibírja a körme, anélkül, hogy lepattogna a lakk, esetleg sietne szolizni.
Ja, a mobilja is rózsaszínű volt, és a hajában is volt egy-két rózsás árnyalatú tincs.
Na, miután "kigyönyörködtem" magam, mondom, írják fel a papírra, hogy NÉV, SZAK… és éppen folytatnám a sort, mire a kislány megszólal:
Elnézést!
Évszak?
Na, gondoltam, nagy az Isten állatkertje, kicsi a kerítés, persze a többiek sírva röhögtek, ő meg abszolút nem értette, hogy min.
Mondtam neki, hogy igen, az évszakot kell felírni, a hónapot, napot, a Duna vízállását Paksnál, a Barátok közt tegnap esti epizódjának 5 soros összefoglalóját és a műkörmöse mobilszámát…
Gondoltam, ennyi baromságra csak veszi a lapot…tévedtem, csak az tűnt fel, hogy míg a többiek a kérdésekre várnak, ő már buzgón ír, és láss csodát!
Minden adatot megkaptam, kivéve a vízállásjelentést, mert arra azt írta:
"Tudom ám, hogy ez beugratós kérdés, mert Paks a Tisza mellett van."
Feladtam.
És már nem röhögök, amikor ezt a történetet mesélem.
Diplomája lesz…?
Vendégek érkeznek. A házigazda fogadja őket:
– Ne üljetek arra díványra, tele van bolhával!
– mondja.
– Akkor miért nem dobtad ki innen!
?
– kérdik a vendégek.
– Kidobtam én, de visszahozták…










