A skót nagyon meg akar nézni egy focimeccset, de nem akar taxira költeni…
ezért végig fut a 20 km-re levő stadionig.
Mikor hazaér, kérdi a szomszédja:
– Na, milyen volt a meccs?
– Azt nem tudom, mert mire odaértem, már nem volt erőm átmászni a kerítésen.
– Úgy hallottam, profi énekes vagy. Melyik műfajt kedveled?
– Az aqua-pellát.
– Úgy érted, az a'capellát, amikor nincs hangszeres kíséret?
– Nem, aqua-pellát, amikor a fürdőkádban a vízcsobogás a kíséret.
A székely összeveszik a fiával. Odáig fajul a dolog…
hogy felkapja a baltát és a fia felé dobja, de az félreugrik, ekkor nyílik az ajtó, és pont az anyósa fejében áll meg, aki ezek után holtan esik össze.
Erre a székely csak ennyit mond:
– Így se rossz!
Egyszer egy férfi a tengerparton sétálva talál egy furcsa palackot.
Mivel ismerte a hagyományt, kihúzta a palackból a dugót.
Persze azonnal megjelent a Dzsinn.
– Mivel kiengedtél a palackból, teljesítem három kívánságodat!
De van egy feltételem!
– Mi lenne az?
– Bármi, amit kívánsz, a világ minden ügyvédjének kétszeresen lesz meg.
– Hát ezt még elviselem, aztán meg kit érdekel.
– Mi az első kívánságod?
– Mindig is szerettem volna egy tűzpiros Ferrari-t!
Abban a pillanatban ott áll előtte a Ferrari.
– Tudnod kell, hogy a világon minden ügyvédnek két ilyen van!
-…
– Mi a második kívánságod?
– Azt hiszem, jól jönne egymillió dollár.
Abban a pillanatban ott van előtte a pénz.
– Tudnod kell, hogy minden ügyvédnek kétmilliója van!
– Mit érdekel engem, amíg itt a millió – gondolja a férfi.
– Mi hát az utolsó kívánságod?
– Tudod, mindig is szerettem volna felajánlani az egyik vesémet egy rászorulónak.
A spanyol, a francia és a német arról beszélgetnek…
hogy melyikük nyelve a szebb.
– A pillangó spanyolul maga a muzsika:
"Mariposa" – áradozik a spanyol.
– Igen, nem rossz, de franciául még sokkal szebb:
"Papillion".
– Nem értem, mi bajotok van azzal, hogy "Schmetterlink"?
– méltatlankodik a német.
A szőke nőnek rosszul megy a férjével az ágyban. Ezért úgy dönt…
meglepi valamivel.
Másnap a férjét fekete harisnyában, fekete bugyiban és fekete melltartóban várja.
Jön haza a férj mire megkérdezi:
– Mi van, meghalt anyád?
Kannibálok szigete felett elkezd zuhanni egy repülő…
A kannibálok elkezdik fenni a fogukat:
– Mmmm, én egy olaszt szeretnék!
– mondja az egyik – finom zsíros a húsa!
– Mmmm, én egy németet szeretnék!
– mondja a másik – csupa egészség!
– Mmmm, én egy magyar kőművest szeretnék!
– mondja a harmadik!
– nem is tudjátok, mekkora mája van!
Egy nagyvállalat alkalmazottja felveszi a telefont, tárcsázza a recepciót…
hogy a küldönccel beszéljen és ezt mondja:
– Hé Bélus, mozgasd a seggedet, hozz fel nekem egy kávét és két szendvicset, de fürgén, egyik lábad ott, a másik itt legyen!
A vonal másik végén megszólal egy férfihang:
– Idiótsa!
Eltévesztetted a melléket, tudod, kivel beszélsz?
– Nem…
– A vezérigazgatóval beszélsz, te hülye!
Mire a mi emberünk:
– Ahhh!
Hát aztán?
És te szarcsimbók, te tudod, hogy kivel beszélsz?
A vezér meglepődve feleli:
– Nem.
Az alkalmazott halkan feleli:
– Hűűű… de jó!
– és leteszi.
Egy apróhirdetésekkel teli újságban a Csere rovatban olvastam a következő…
hirdetést:
"Különböző műszaki cikkeimet más műszaki cikkekre cserélném.
Hívj fel, biztosan megegyezünk."
Móricka várakozik a szemészeten. Odaszól neki a doki:
– Abba kellene hagyni a maszturbálást fiam!
– Miért megvakulok tőle?
– Nem.
Zavarja a többi beteget.
– Hogy pusztult el a tehén?
– ???
– Fűbe harapott!
– Te hiszel a kísértetekben?
– Á, azok nem léteznek!
– Hogy lehetsz ilyen biztos a dologban?
– Az anyósom két éve halt meg.
Ha lenne rá mód, hogy engem kísértsen, már biztos megtalálta volna!
Pistike futva állít be a zöldségesnőhöz, kikapja zsebéből a cédulát és máris…
gondolkodás nélkül hadarja:
– "Két kiló hagyma, két kiló káposzta, 3 kiló krumpli, és vigyázz, hogy a vén szipirtyó ne nyomja le az ujjával a mérleget!
"
Hadgyakorlat van. Takarékossági okokból nem robbantják fel a hidat…
hanem kifüggesztenek rá egy táblát:
"ez a híd fel van robbantva!
" A tábornok távcsövön szemléli a hadgyakorlat állását, mígnem egyszer csak látja, egy szakasz katona gyalogol át a felrobbantott hídon.
Féktelen haragra gerjed, már-már azon gondolkodik, hogy az egész szakaszt hadbíróság elé állíttatja, mígnem egyszer csak látja az utolsó katona hátán van egy tábla :
– "Úszunk!
"
– Miért szakadt le matek órán a tábla?
– ???
– Mert túl nehéz az anyag!










