Egy vermonti fickó igen kellemetlen helyzetbe került egy Eagel's Rock-i…
szafarin, ahova körutazásra vitt egy csoport szentpétervári turistát.
Ronald, mert így hívták, nagy lelkesedésében be akarta mutatni az oroszoknak Amerika egyik csodáját is, a Crazy Glue pillanatragasztót.
Hogy bebizonyítsa hatékonyságát, bedörzsölte mindkét tenyerét a kencével és viccesen megpaskolta egy elhaladó rinocérosz hátsóját.
A ragasztó azonnal hatott.
Az állat már harminc éve lakott az állatkertben és minden nap látványosan megcirógatták, így eleinte meg se döbbent.
Mikor azonban felismerte, hogy akaratlanul is összeragadt Rolanddal, pánikba esett és vadul rohangálni kezdett.
"Sally nem érezte jól magát.
Székrekedése volt és épp az amerikai buta csínytevése előtt kapott nagyadag hashajtót" – mondta az orrszarvú gondozója, James Douglas.
Sally a tombolás közben összedöntött egy fészert, lerombolt két kerítést, így egy rakás apróbb állat kiszabadult (három törpekecskét és egy kacsát halálra taposott).
Ekkor hatni kezdett az elfogyasztott hashajtó is, és Sally megöntözte Ronaldot több mint 50 liter rinocéroszürülékkel.
Egy csapat orvosra és állatkerti gondozóra volt szükség a hátsóra tapadt kezek eltávolításához.
"Bonyolult művelet volt.
Meg kellett nyugtatnunk Sallyt, miközben védenünk kellett magunkat a zuhogó rinocérosztrágyától.
El lehet képzelni, hogy Ronald nyakig benne volt."
Vicc: – Mi lesz az állammal a kommunizmusban?
– Felkopik.
Vicc: Szombaton este kocsmába mentem,
Hullócsillag szállt az égen.
Boldogság gyúlt meg szívemben,
Ezért nyolc Kommerszkörtét rendeltem.
Oh, Kommerszkörte, életem nedve,
Tőled jó az ember kedve.
Vagyis kedvem csak jó lenne,
Ha te nyugodnál belembe.
Barátimmal összegyűltünk,
Kerekasztalt körbeültünk,
Boldogsággal teli szívünk,
Ezért Kommerszkörtét rendeltünk.
Kék szemem egyre csillogott,
S az összes Kommerszkörtém elfogyott.
Vígról Búsra váltott kedvem,
S nagy tömeg gyűlt körülöttem.
'Hogy meglátták bús kedvemet;
"Barátom mi történt veled?!
"
"A Kommerszkörtém mind elfogyott,
Ezért kedvem búra rogyott."
"Cimboránk rajtad mi segítünk,
Neked Kommerszkörtét rendelünk.
Igyunk hát egészségedre,
Költözzön öröm a te lelkedbe!
"
Kommerszkörte, Te reggeli harmat,
Hozzád szól e gyönyörű szavallat!
Nélküled nemlenne teljes életem,
Ím bevallom, Te vagy mindenem!
Vicc: Egy brit, egy francia és egy magyar nyugdíjas arról beszélgetnek…
hogyan telnek a napjaik.
A brit nyugdíjas kezdi mesélni:
– Én reggel fogok egy üveg whiskyt, elviszem a klubba, és ott töltöm az egész napom…
A francia nyugdíjas:
– Én reggel fogok egy üveg konyakot, elviszem a barátnőmhöz, és ott töltöm az egész napom…
– A magyar nyugdíjas:
– Én reggel fogok egy üres üveget, belepisilek, elviszem a laborba, és ott töltöm az egész napom…
George Bush amerikai elnök bemegy egy általános iskolába hogy kérdezzenek…
tőle.
Az első órán egy fiú áll fel elsőnek kérdezni:
– Elnök Úr, engem Bobnak hívnak és lenne Önhöz 3 kérdésem.
– Rendben – feleli Bush – nyugodtan.
– Az első kérdésem:
Miért mondja mindenre azt hogy terrorizmus?
A második, hogy miért mondja hogy mi vagyunk az erkölcs mikor mi dobtunk le két atombombát, és a harmadik, hogy miért csak a szavazatok újraszámlálása után lett elnök?
Bush csak áll, de a következő pillanatban kicsöngetnek.
A szünet után visszajön az egész osztály.
Egy másik gyerek áll fel kérdezni.
– Elnök Úr nekem 5 kérdésem lenne.
– Jó – feleli Bush.
– Az első három ugyanaz mint Bobé.
A negyedik, hogy miért csöngettek ki 20 perccel előbb az előző óráról.
– Az ötödik pedig, hogy hova tűnt Bob?
– Mi a különbség a vidra, a hidra, és a kobra között?
– ???
-A vidra és a kobra fel tud menni a hídra, de a hidra nem tud felmenni se a kobra, se a vidra.
– Mi az? 100 apáca egy zeneboltban?
– Virgin Megastore…
– Mi az azonosság a szőke nőben és a vasúti sínekben?
– ???
– Hogy le vannak fektetve.
– Miért olyan szomorú Kovács úr?
– Kislányunk született.
– És maga talán kisfiút szeretett volna?
– Nem, én válni szerettem volna.
A kisfiú egyik reggel sírva ébred fel. Az apja kérdezi:
– Miért sírsz kisfiam?
– Azért mert azt álmodtam, hogy meghalt a nagypapa.
– Ne félj, kisfiam, csak álmodtad, nem halt meg.
Másnap meghal a fiú nagyapja.
Pár nap múlva megint sírva ébred a gyerek.
Az apja kérdezi:
– Miért sírsz kisfiam?
– Mert azt álmodtam, hogy meghalt a nagymama.
– Ne félj, kisfiam, csak álmodtad, nem halt meg.
Másnap meghal a fiú nagyanyja.
Eltelik pár nap és megint sírva ébred a gyerek.
Az apja megint kérdezi:
– Miért sírsz kisfiam?
– Mert azt álmodtam apa, hogy meghaltál.
Az apa rettenetesen megijed, másnap remeg keze, lába a félelemtől, hideg verítékben úszik egész nap.
Alig tud dolgozni, nem eszik, nem iszik.
Amikor hazaér, remegő hangon mondja a feleségének:
– Ma van életem legrosszabb napja.
– Nekem mondod?
A postás itt halt meg a ház előtt.
Egy kis város rendőrsége autóbalesetről kapott bejelentést…
Kimentek a helyszínre, és látták, hogy egy autó letért az útról, a balesetet pedig egy kutya okozta, amelyik az úttesten feküdt.
Az újságban a következő hír jelent meg:
"A rendőrök jelentése szerint a kutya jó egészségi állapotban volt, és az orvosi segítséget elutasította."
Egy festőművész elmegy a hegyekbe, hogy témát találjon az új festményéhez…
Találkozik a pásztorral, aki a juhait tereli.
– Lefesthetem a juhait?
– kérdezi a festőművész.
– Dehogy is!
Hát ki venné meg utána az összefestett gyapjújukat?
Az egyetemen, szociológia órán a tanár kérdéseket tesz fel…
és a hallgatóknak le kell írniuk a választ.
– Következő kérdés:
– mondja a tanár – Milyennek szeretné hogy lássák a másik nem képviselői?
Erre egy lány odafordul a szomszédjához:
– Hogy kell írni azt, hogy intellektuális?
– Képzeld, tegnap a fejemre esett egy tégla.
– Jézusom, és nem lett semmi bajod?
– Neeem, képzeld, tegnap a fejemre esett egy tégla.
Pistike, hol töltötted a téli szünetet?
Három napot fent a hegyekben, sí táborban.
És a többit?
Gipszben.










