Éjszaka van, a busz tele fáradt, munkából hazafelé tartó emberekkel.
Mindenki bóbiskol vagy kifelé bámul az ablakon, csak egy utas veri fel a csendet:
egy középkorú férfi, aki hangosan mobilozik.
– Drágám, ne haragudj, hogy kések, sok volt a munka… Persze, de még kell egy kis idő, míg hazaérek… Ne aggódj, mindjárt ott leszek… Igen, én is szeretlek… persze, te is hiányzol…
És így tovább, véget nem érő édes-bús ömlengés.
A buszban mindenki idegesen feszeng, erre az egyik fiatal női utas végül megunja és lassan felemeli a fejét, és hangosan odaszól a férfihoz:
– Hagyd már azt a hülye telefont, szívem, inkább bújj vissza mellém az ágyba!
A férfi ekkor vörös fejjel lecsapja a telefont.
A buszban először döbbent csend, aztán kitör a visszafojtott röhögés…
