Helyszíni tudósítás:
– Eredményesen szerepel a magyarországi csapat a London külvárosában rendezett kisebbségi olimpián.
A megmérettetések ugyan csak holnap kezdődnek, hazánk fiai máris 3 aranyat, 4 ezüstöt, 2 bronzot, 80 kiló vasat és fél tonna rezet szereztek.” Nem mink vótunk” – szerénykedett Kolompár Géza szövetségi edző a sajtótájékoztatón.
Az összesített éremtáblázaton jelenleg első helyen állunk a nagy rivális Románia előtt, akik egyelőre nem érkeztek meg a helyszínre, mert az őket szállító vasúti kocsi Bukarestet elhagyva köddé vált…
Vicc: A kerületi rendőr parancsnok szól a beosztottaknak:
– Holnap szépen öltözzenek fel, megyünk a Figaró házasságára.
Másnap a rendőrök kiöltözve megjelennek, csokrokkal, tortával.
A parancsnok ordít rájuk:
– Barmok, operára megyünk, nem lakodalomba.
Az egyik beosztott megszólal:
– Most maga ordibál?
Hiszen a múltkor maga jött gumicsizmában, pecabottal a Hattyúk tavára?
Vicc: Két rendőr Amerikába hajózik tapasztalatcserére
Ahogy közelednek a parthoz az egyikük nevetni kezd, mire a másik azt kérdi:
– Mit nevetsz?
– Látod a felhőkarcolókat?
– Aha.
– Hát így nem volt nagy kunszt felfedezni Amerikát.
Vicc: honnand ismered meg a magyar turistát?
– FILA táskáról
Vicc: Hogy csinál egy szőke nő lekvárt?
– Kinyomja a buktából.
Vicc: Miért nem eszik reggel banánt a rendőr?
– ???
– Mert a banán déligyümölcs.
Apa fürödhetek veled??(kérdezi Móricka)
-Igen kicsim csak ne nézz le a víz alá!
Móricka csak lenéz.-Hé apa az mi ott a lábad közt?
-Kocsi!
Anya fürödhetek veled?-igen,csak ne nézz le a víz alá!
Móricka csak lenéz:-Hé anya mi az a lábad közt??
-Hátt az garázs!
!
!
Móricka kérdezi -Anya aludhatok veletek?
-Igen csak ne nézz le a paplan alá.Jó Móricka csak lenéz és megszólal-Hé apa ájj be jobban a garázsba hisz a két kerék még kinnt van
Móricka és az anyukája vacsoráznak
Móricka
megszólal:
– Anyu…
– Kisfiam!
Evés közben nem beszélünk, majd
vacsora után elmondod!
– De anyu…
– Mit mondtam?
Vacsora után:
– Mit akartál mondani Móricka?
– Csak azt, hogy egy csótány volt a tányérodon, de
most már mindegy mert úgyis megetted!
David Hasselhoff és Kiszel Tünde utazik a vonaton
David:
How are you Tündike?
Tünde:Sajnálom,de nem beszélek franciául,de örülök,hogy Danny DeVito-val utazom együtt
- Miért rak a szőke nő sapkát és sálat a számítógépre?
– ???
– Hogy el ne kapjon valamilyen vírust…










