Vegyes viccekViccek

Vicc: Miért ül négy szőke nő az autóban?

– Miért ül négy szőke nő az autóban?

– Mert az egyik tud vezetni, a másik tudja az odafelé vezető utat, a harmadik tudja a visszavezető utat, a negyedik pedig tudja, hogy ki mit tud.

Vicc: Hasznos tények, amiket megtanulhatunk a gyermekeinktől:

– Ha egy három éves kisfiúnak azt mondják, hogy nem szabad kint a kertben homokozni, akkor be fogja hozni a homokot a nappaliba, és az új szőnyegen építi fel a várat.

– Egy dobozos kólába gejzírt lehet csinálni, ha jó erősen rávágunk egy kalapáccsal.

Egy egész karton kólából már özönvíz lesz.

– Ne állj túl közel a szupermarketben a tűzriasztó készülékhez, ha a gyereked a bevásárlókocsiban ül.

– Egy hároméves gyerek hangja erősebb, mint kétszáz felnőtté egy étteremben.

– Nem jó, ha teniszlabdát dobálunk a nappali mennyezetére, amikor be van kapcsolva a ventilátor.

– A mennyezeti ventilátor nagyon messzire tudja elütni a teniszlabdát.

– Még az üvegablak sem tudja megállítani a ventilátor által elütött teniszlabdát.

– Egy hatéves simán tud a tűzkővel tüzet gyújtani, pedig a hatvanévesek azt mondják, hogy az csak a filmekben lehetséges.

– A Play-Doh gyurmát és a mikrosütőt nem volna szabad egy mondaton belül említeni sem.

– A pillanatragasztó valószínűleg örök életű, de a körömlakklemosó az nem.

– A kukazsákból nem lehet jó ejtőernyőt csinálni.

Vicc: A vadász betér a kocsmába, és elmondja hogy ő a legnagyobb vadász…

bármely vadat felismer a szőréről, sőt, ha a sebet is megmutatják neki, akkor egy italért cserébe megmondja a fegyver típusát is, amivel megölték.

Hozzák az első vadbőrt, a vadász bekötött szemmel megmondja, medve, 0.3-as kaliberű vadászpuska.

Hozzák a másikat, a vadász rögtön tudja hogy nyúl, és sörétes puskával lőtték meg.

Így megy ez egész éjjel, a vadász rengeteg italt nyer, jól berúg, de azért valahogy hazatámolyog a feleségéhez.

Másnap reggel a tükör előtt látja, hogy az arcán egy óriási monokli van.

Kérdezi a feleségét:

– Drágám, tegnap éjjel berúgtam, de ki vert meg?

Mire az asszony:

– Én.

Éjjel 3-kor mellém bújtál, betetted a kezed a bugyimba, és azt mondtad, ez egy vadászgörény és fejszével verték agyon.

Vicc: Az öreg farmer elhatározza, hogy itt az ideje…

hogy vegyen már egy új kakast a tyúkjainak, hogy jobban tojjanak.

Meg is

vesz egy fiatal büszkeléptű jószagot, és szabadonereszti a baromfiudvarban.

Az öreg kakas gyanakodva figyeli új királyát szemetdombjának, amint az kerülgeti a tyúkokat.

– Szóval már megint le akarnak cserélni!

Ennek a fele se tréfa!

Valamit tennem kell!

– gondolja magában.

Odasétál a fiatal büszke erőhöz, és így szól:

– Aha!

Úgy látom te akarsz az új Casanova lenni itt!

Azert ám én se levesbe való vagyok, legalabbis még nem most!

Biztos vagyok benne, hogy jobban helytállok mint te!

Ha nem hiszed, fussunk versenyt itt a tyúkolak körül, hogy lássuk meg ki birja jobban szuflával!

A fiatal kakas gondolja, mit akar itt ez a vén kakas, és igy válaszol:

-Tudod mit?

Áll a fogadas!

Tiz kört futunk!

A győztesé az összes tyúk!

Sőt meg adok is egy fél kör előnyt – mondja büszkén.

A verseny megkezdődik, a tyúkok hangosan kotkodálva biztatják a küzdő feleket.

A hatodik körnel már az öreg kakas előnye majd elfogy, de azért még mindig ő van elöl.

A nagy rikácsolásra azonban a farmer kilép a házból, és a jelenetet látva, hozza puskáját, céloz, majd:

BAAAAMMM!

A fiatal kakas felbukik, vége.

A farmer közelebb megy, megcsóválja fejét:

– Én ezt nem értem!

Ez már a negyedik homokos kakas ezen a héten!

– Láttad a mai újságot drágám?

– Láttam.

– És mi volt benne?

– Tepertős kenyér.

Egy fickó megszólít egy nőt az utcán:

– Hölgyem, lenne egy kérdésem.

Tudja mi a különbség egy jó kajálás és az orális szex között?

– Nem tudom.

– Ez esetben mit szólna egy ebédhez?

– Mi az, aminek négy lába van, és elől-hátul véres?

– ?

– Boci, boci tarka, se füle se farka.

– Miért nehéz lóvá tenni a kígyót?

– ???

– Mert lecsúszik róla a nyereg.

Egy kisfiú becsönget egy házba, kijön a házigazda.

A kisfiú megszólítja:

– Bácsi kérem, valami van a garázsában, ami az enyém.

Visszakérhetem?

– Tényleg?

– szól a férfi.

– Akkor lássuk, mi az.

Kinyitja a garázsajtót, a földön egy baseball-labda, és üvegcserepek, az ablakon lyuk és repedések.

– Na és szerinted, hogy került ide ez a labda?

– kérdezi a férfi.

– Hűha, úgy látszik pont beletaláltam abba a kis lyukba ott!

Amikor meglátok otthon egy csokit, két hang is megszólal a fejemben.

Azt mondja az egyik:

– Edd meg azt a csokit!

Mire a másik:

– Mi van, nem hallottad?

Ádám heverészik a Paradicsomban, egyszer csak megkérdi:

– Uram!

Mi az a szex?

– Eredj Évához, majd tőle megtudod!

– hangzik a válasz.

Ádám elmegy, hogy megkeresse Évát, majd pár perc múlva visszajön.

– Uram, mi az a migrén?

Mitől kék az ég?

Chuck Norris egyszer mellé ütött…

Két férfi ül az orvosnál, egyikük kezébe temetve az arcát zokog…

A másik megkérdi:

– Hát maga meg miért sír?

– Vérvizsgálatra jöttem, emiatt meg fogják szúrni az ujjamat.

Erre a másik is elkezd zokogni.

Megkérdi az első:

– Mi a baj?

– Én meg vizeletvizsgálatra jöttem…

A cigányt és a rendőrt egyszerre viszik a kivégzés helyszínére…

A cigánnyal kezdik.

– Hogy akarsz meghalni?

– kérdik tőle.

– Golyó, kötél, vagy villamosszék által?

– Golyó nem, mert csupa vér lesz minden.

A kötélen túl sokat szenvednék, tehát kizárásos alapon legyen a villamosszék.

Beültetik a székbe, leszíjazzák, ráadják a kakaót, de semmi.

Nincs áram!

Szólnak egy villanyszerelőnek, ő sem tud mit csinálni.

– Szerencséd van cigány, kegyelmet kaptál, elmehetsz!

A rendőr kivégzése következik.

Kifelé menet a cigány gyorsan odasúgja neki, hogy nincs áram.

– Hogyan akarsz meghalni?

– kérdezik tőle is.

– Golyó, kötél, vagy villamosszék által?

– Golyó nem, mert csupa vér lesz a ruhám, villamosszék nem, mert nincs áram, tehát marad a kötél…

Két idegen férfi bevásárlókocsival összeütközik a szupermarketben…

Az egyik negyvenöt körüli, a másik olyan harmincas.

A fiatalabb megszólal:

– Elnézést, elbámészkodtam, éppen a feleségemet keresem, elvesztettük egymást.

– Igen?

Én is a feleségemet keresem, ő is elment valamerre.

Tudja, mit?

Ha látom valahol a magáét, majd erre küldöm.

Hogy néz ki?

– 27 éves, magas, szőke, karcsú, és egy feszes rózsaszín nadrágot visel.

Na és a magáé?

– Áh, az enyémet inkább feleljtsük el, keressük a magáét!

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás