– Miről vitatkozik két politikus egy kidőlt fánál?
– ???
– Hogy jobbra vagy balra dőlt.
Vicc: – Vádlott, próbáljon végre más ember lenni!
– Én megpróbáltam bíró úr, de akkor meg három évet kaptam okirathamisításért.
Vicc: – Hogy megy neked, Kohn?
– Nem panaszkodom, Grün, tegnap is a világ egyik leggazdagabb emberénél ebédeltem!
– Nem igaz!
– De igaz.
A McDonaldsnál…
Vicc: A tanító néni éppen a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek:
“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 3 kismalac.
A kismalacok házat akartak épiteni, de nem volt elég téglájuk.
Elhatározták, hogy kérnek téglát az emberbarátjuktól.
Az első kismalac el is ment hát az emberhez, s amikor odaért, azt kérdezte:
– Szia, házat szeretnénk építeni.
Tudnál nekünk téglát adni?”
A tanárnő itt megáll és a gyerekeket kérdi:
– Mit gondoltok, mit mondott erre az ember?
Móricka jelentkezik:
– Nézd már bazzeg!
Egy beszélő malac!
+1 vicc
Bormann és Müller kávézgatnak Müller dolgozószobájában.
Egyszer csak besettenkedik Stirlitz és egy csomó titkos dokumentumot kiemel a páncélszekrényből.
– Ki volt ez?
– kérdezi döbbenten Bormann.
– Ez?
Stirlitz, a Vörös Hadsereg legjobb kémje.
– És miért nem kapod el???
– Eh, már évek óta próbálom, de mindig kicsúszik a kezeim közül…
+1 vicc
Az iskolában az 1948-as szabadságharcot tanultuk.
A tanárnő kiadta a feladatot:
húzzuk alá a szövegben található városokat, s azokat a térképen is keressük meg.
Az egyik osztálytársam egyszer csak megszólalt:
– Tanárnő, merre van Gyatra?
– Miféle “Gyatra”?
– hökkent meg a tanárnő – Hol találkoztál te ilyen településsel?
– Itt írja a szöveg:
“Bem apó gyatrán felszerelt seregeit könnyen visszaverték az osztrák seregek.”
+1 vicc
Egy ember árulja az autóját a piacon.
Odamegy hozzá egy vevő és kérdezi:
– Mennyit fogyaszt ez az autó városban?
Mire az eladó:
– Nem tudom, falusi vagyok.
+1 vicc
– Mit mondott a nejed, amikor tegnap este részegen mentél haza?
– Elakadt a lélegzete.
– Na akkor ma én is berúgok!
+1 vicc
– Ki törte be az ablakot?
– Én, de az anyósom a hibás, mert amikor hozzávágtam a tányért, félreugrott.
+1 vicc
Az első osztályban a tanítónéni megkérdezi:
– Mit mond a tehén?
– Múú.
– Mit mond a macska?
– Miáúúú.
– Remek!
És az egér?
– Klikk!
+1 vicc
A skót elviszi a fiát sétálni.
Utánaszól az asszony:
– Aztán ne felejtsd el levenni róla a szemüveget, amikor nincs semmi látnivaló!
+1 vicc
Egy nagyon csúnya nő két gyerekkel sétál az utcán.
Odamegy hozzá egy fickó, és megkérdezi:
– Ezek az �-n gyerekei?
– Igen.
– Ikrek?
– Dehogy is.
Az egyik 11 éves, a másik csak öt.
Mégis miért gondolta, hogy ikrek?
– Csak azért, mert maga olyan csúnya, hogy el se tudtam képzelni, hogy valaki kétszer is lefektesse…
+1 vicc
Az Egyház embereket bíz meg, hogy minél több Bibliát adjanak el.
Két hét múlva a gyűlésen beszámolót tartanak.
Valaki eladott ötöt, valaki tízet, de a legnagyobb eredményt a dadogós érte el, aki több, mint húsz Bibliát adott el.
Kérdezik tőle, hogy csinálta?
– A-A-A-Azt mo-mo-mo-mondtam, ha nem ve-ve-ve-veszik meg, fe-fe-fe-felolvasom.
+1 vicc
– Miért került börtönbe?
– kérdezi a pap a rabot.
– A hitem miatt börtönöztek be!
– Hogyhogy?
– Azt hittem, hogy a banknak nincs riasztóberendezése…
+1 vicc
Székely utazik a vonaton, de nincs jegye.
Az ellenőr az első állomáson lerúgja a vonatról, de neki sikerül újra felkapaszkodnia.
A következő állomáson megismétlődik a jelenet, majd mikor már vagy harmadszor rúgja le a vonatról, megkérdi az ellenőr:
– Tulajdonképpen hova akar menni?
– Brassóba, már ha kibírja a fenekem.
+1 vicc
Két rendőr beszélget:
– Képzeld, tegnap találtam egy négylevelű lóherét!
– És szerencséd lett?
– Naná!
Ma is találtam egyet!
+1 vicc
A Danubius rádiót felhívja a cigány:
– Jó nápot kivánok.
Lákátos Áládár vágyok.
Tegnap a Váci utcábán táláltám egy pénztácát.
Volt benne 82 ezer forint, 510 német márka, 600 USA dollár, 500ezer olász lira, és 280 svájci frank.
Volt benne egy személyi igazolvány is, aszongya:
Kiss Péter Richárd, Budapest, Dobó utca.
Nnnnaa, neki küldeném a következő számot…
+1 vicc
Egy nap az indián harcos meglátogatta a törzsfőnököt kérdésével:
– Mondd, törzsfőnök, hogy kapjuk nevünket?
A törzsfőnök leül a tűzhöz, és beszélni kezd:
– Az nagyon egyszerű.
Mikor gyerek megszületik, törzsfőnök kijön kunyhóból és szétnéz a prérin.
Amit törzsfőnök lát, gyerek neve lesz.
Ha törzsfőnök kinéz és futó szarvast lát, gyereket hívni Futó Szarvasnak.
Ha törzsfőnök szétnéz prérin és lát zuhanó sólymot, gyereket hívni Zuhanó Sólyomnak.
De mondd, Két Kutya Baszik, miért kérded?
+1 vicc
Az Etióp kannibál gyerek sírva megy a sátorba:
– Éhes vagyok!
Pár perc elteltével kijön:
– Jajj!
Nincs anyám!
Nincs anyám!
+1 vicc
– Mi az?
Kék és 3 betű?
– ???
– Kék.
+1 vicc
Egy férfi felad egy társkereső hirdetést:
“Feleséget keresek!
”
Másnap kap egy csomó levelet, mindegyikben ez áll:
“Mit szólna az enyémhez?”
+1 vicc
Nászéjszaka után a férj megkérdi újdonsült feleségét:
– Mondd drágám, ugye én voltam az első férfi, akivel együtt aludtál?
– Igen, ebben teljesen biztos lehetsz.
A többiekkel egy percet se aludtam egész éjszaka…
+1 vicc
A szőke nő igazi krokodilbőr cipőt szeretne venni, de mikor megtudja az árat, úgy dönt, hogy inkább megszerzi magának ingyen.
Fogja a puskáját és kimegy a krokodilokkal teli tóhoz, és elkezdi őket lőni, majd kihúzza a partra a döglött állatokat.
A tizedik után dühösen felkiált:
– A fenébe már, hát egyik sem visel cipőt?
+1 vicc
– Jean, miért van hátul a mókus farka?
– Mert elöl a mókus van, uram!
+1 vicc
Az orvos egy megfáradt, kedvetlen betegének felír depresszió elleni gyógyszert, meg napi egy pohár whiskeyt.
Két hét múlva az utcán találkozik a páciens feleségével, és megkérdezi, hogy megy a kúra?
– A tabletták tekintetében egy kicsit lemaradt – mondja a feleség.
– De a whiskeyből már hat hónap előnye van.
+1 vicc
A medve járkál az erdőben, és egyszer csak meghallja hogy valaki hangosan számol a bokorban.
1,2,3,4,5,6,7.
Egyszercsak előpattan a nyuszika.
A medve egyből megkérdezi, hogy mit csinált Ő ott bent.
– Hát tudod medve, 1-re levetkőzöm, 2-re a csajom is 3-ra bedugom, 4-re kihúzom, 5-re felöltözöm, 6-ra a csajom is, 7-re elbúcsúzunk.
Másnap a nyuszika megy az erdőben, a medve háza előtt csak ezt hallja egyfolytában, 3-4, 3-4, 3-4!
+1 vicc
A sportoló fekszik a kórházban.
Az orvos megméri a lázát:
– Ez bizony 39 fok.
– És mennyi a világrekord?
– kérdi a sportoló.
+1 vicc
– Mi a különbség a mérnökök és a normál emberek között?
– ???
– Ha egy berendezés minden funkciója működik, akkor a normál emberek azt gondolják, semmit sem kell vele tenni.
Ha egy berendezés minden funkciója működik, a mérnökök azt gondolják, hogy a berendezésnek egyszerűen nincs még elegendő funkciója, és tovább kell fejleszteni…
+1 vicc
– Ki a szórakozott férj?
– Aki a nászéjszakája után lerak egy ezrest az éjjeliszekrényre.
– Ki a szórakozott feleség?
– Aki elteszi a melltartójába az ezrest, és közli, hogy másutt ezért kettőt szokott kapni.
+1 vicc
Az ifjú Arisztid így szól atyjához:
– Apám, én megnősülök!
– Gratulálok, fiam!
És kit veszel el?
– Egy lovat, apám!
– Egy lovat?
És legalább kanca az a ló, fiam?
– De apám, hová gondol!
Nincsenek nekem természetellenes hajlamaim!
+1 vicc
Pistikééknél az iskolában szülői értekezlet van.
Az elfoglalt szülők helyett Pistike nagymamája vesz részt rajta.
A tanárnő panaszkodik Pistikére:
– Az �-n unokája több tantárgyból is kettest fog kapni, matematikából meg is fog bukni.
– És ötöse nem is lesz?
– kérdezi a nagymama.
– De lesz, magatartásból.
Mert egyébként aranyos, szófogadó kis fiú – mondja a tanárnő.
– Na látja:
amire én tanítom abból 5-ös, amire pedig önök, abból megbukik!
+1 vicc
– Ki az abszolút sötét?
– ???
– Aki mellett a néger fasza világító neoncső!
+1 vicc
A kannibál apa és fia meglát egy nagyon jó csajt.
Azt mondja a gyerek:
– Vigyük haza és együk meg!
Erre az apa:
– Inkább vigyük haza, és együk meg anyádat!
+1 vicc
Álltam a forgalomban, és a visszapillantó tükörben láttam, hogy egy rózsaszín motor közeledik, bőrnadrágos motorossal a nyergében.
Ez tényleg egy rózsaszín Harley-Davidson?
Ez volt az első gondolatom, majd mindjárt utána az, hogy biztos meleg a tulaj!
Amikor elhúzott mellettem a motoros, észrevettem a hátán egy feliratot:
“Igen, ez egy rózsaszín Harley!
Nem, nem vagyok az!
”
+1 vicc
Sorakozó van a katonaságnál.
Az őrmester egyszer csak felkiált:
– Ki mozog ott?
– Uram, csak a Föld mozog – vágja rá az egyik lelkes kiskatona.
– Ki mondta ezt?
– Galilei.
– Galilei közlegény, lépjen ki!
– De hát ő a XVII.
században mondta!
– Nincs is nálunk 17 század…
+1 vicc
Vlagyimir, a hajótörött, már legalább 15 éve él egyedül egy lakatlan szigeten.
Egyik reggel azt veszi észre, hogy közeledik egy hajó a sziget felé.
Gyorsan meggyújtja a jelzőtüzet, integet, kiabál, ennek köszönhetően észre is veszik.
A hajó lehorgonyozik, és egy csónak, benne néhány matrózzal elindul a partra.
A parton az első tiszt átad Vlagyimirnek egy újságot, és ezt mondja neki:
– A kapitány úr azt javasolja, hogy olvassa el, mik történnek manapság a világban, aztán döntse el, hogy megmentsük-e?














