“A betegség előtt én voltam Mike, a színész a Vissza a jövőbe című filmből, aztán én lettem Mike, a Parkinson-kóros színész. Most már csak Mike vagyok, Parkinson-kóros.
A betegség felemésztette a karrieremet, és bizonyos értelemben ez lett a karrierem. Új életet kellett építenem, pedig nagyon boldog voltam a régivel.
Nem úgy tekintek az életre, mint harcra vagy küzdelemre. Megtanultam, hogyan kell elfogadni, “együtt élni” vagy “együtt dolgozni” a Parkinson-kórral.
Az elfogadás nem lemondást jelent, hanem annak megértését, hogy minden olyan, amilyen, és hogy mindig kell lennie egy útnak, amelyen keresztül lehet jutni.
Úgy tekintek magamra, mint egy folyadékra, amely áthalad a repedéseken és hasadékokon. Néha zavar, amikor nem tudom azt csinálni, amit szeretnék, de nem érdekel, hogy így nézek ki.
A Michael J. Fox Alapítvánnyal a Parkinson kutatásban a világ legnagyobb magánfinanszírozójává váltunk. (…)
Szeretek élni! Szeretem, hogy lehetőségem van dolgokat csinálni. Ez a boldogság”.
Michael J. Fox
