1964 tavaszán egyetlen este maradt arra, hogy elkészüljön Ilonka első ünneplő ruhája az iskolai bálra. A kultúrház varrókörében minden kézre szükség lett volna, csakhogy a megörökölt Singer gép két olyan szomszédasszonyt ültetett egymással szembe, akik három éve még köszönni sem tudtak egymásnak.
Nosztalgikus, fiktív történet – a szereplők és az események kitaláltak.
A Singer, amelyik csak lábbal engedelmeskedett
A kultúrház kistermében csütörtök esténként összetolták az asztalokat. A falon kifakult színjátszóköri fényképek lógtak, a sarokban felcsavart szőnyegek és egy használaton kívüli vetítővászon támaszkodott egymásnak. Az asszonyok otthonról hozták a szabásmintákat, cérnásdobozokat, megmaradt kelméket. Akinek nem jutott hely az asztalnál, az a színpad alacsony peremére ült, ölében foltozva inget, kötényt vagy gyerekharisnyát.
Azon az estén özvegy Sánta Ferencné Singer gépe állt középen. Fekete testén megkopott az arany inda, a faasztal egyik fiókja nehezen járt, a lábhajtás bőrszíja pedig minden fordulatnál aprót nyekkent. A gépet a nővérétől örökölte, és úgy őrizte, mintha családtag volna. Más kezének ritkán engedte át, Ilonkáért azonban kivételt tett. A tizenhat éves lány hónapok óta rakosgatta félre a tojásért és libatollért kapott forintokat, hogy megvehesse a mélykék vásznat az iskolai bálra.
A ruha darabjai már kiszabva feküdtek az asztalon. Keskeny derék, enyhén bővülő szoknya, rövid ujj, fehér gallér: egyszerű szabás volt, de Ilonka szemében olyan elegánsnak tűnt, mint a járási kirakatok elérhetetlen ruhái. Másnap este tartották a bált. Ha éjfélig elkészülnek, reggel még ki lehet vasalni, és jut idő a gallért kézzel felöltögetni. Ha nem, Ilonka marad a tavalyi barna szoknyájában, amelynek a derekát már kétszer kiengedték.
Két asszony, egy régi mondat
A varrást Kelemen Róza vezette, gyors kezű, szigorú asszony, aki ránézésre megmondta, hol fog húzni egy vállrész. A gomblyukakat viszont senki sem tudta olyan szépen kivarrni, mint a vele szemközt ülő Bálint Teréz. Ez volt a baj: a két asszony három éve haragban állt. Egy közös udvari kút miatt vesztek össze, pontosabban egy mondaton, amelyet egyikük sem tudott már szó szerint felidézni. Róza szerint Teréz azt állította, hogy az ő gyerekei sáros vödörrel merítenek. Teréz úgy emlékezett, Róza nevezte őket rendetlen népségnek. Azóta külön időben jártak vízért.
Ilonka anyja mindkettőjüket meghívta a varróestre, de egyiküknek sem mondta, hogy a másik is ott lesz. Amikor Teréz belépett, hóna alatt egy papírba csavart vasalódeszka-huzattal, Róza éppen a Singerbe fűzte a kék cérnát. A gép mellett maradt egyetlen üres szék. Teréz megállt az ajtóban, az asszonyok pedig egyszerre kezdtek nagyon figyelni a munkájukra.
– A gomblyukhoz értek a legjobban – mondta Ilonka anyja, és hellyel kínálta Terézt. Róza nem nézett fel. Csak lenyomta a talpat, megmozdította a lendkereket, és varrni kezdett. A tű egyenletesen kopogott, mintha valaki száraz borsószemeket ejtene egy fémdobozba. Teréz leült, de a kabátját sem vette le.
Amikor kialudt a mennyezeti lámpa
A feszültség az oldalvarrásnál szakadt el. Róza észrevette, hogy a két szoknyarész nem találkozik pontosan. Szerinte Teréz mozdította el a kelmét, amikor lesöpört egy cérnaszálat. Teréz szerint eleve ferdén szabták ki. A hangjuk még halk maradt, de a mondatok éle már mindenkit megkarcolt. Ilonka az ablaknál állt, és úgy szorította a fehér gallért, hogy az anyag meggyűrődött a tenyerében.
Ekkor pislantott kettőt a mennyezeti villanykörte, majd sötét lett. A folyosóról is elhallgatott a rádió, amelyből addig tánczene szűrődött be. Valaki a biztosítékot emlegette, más a faluvégi vezetéket. Sánta Ferencné elővette a szekrényből a rendezvényeken használt olajlámpát, meggyújtotta, és az asztal közepére tette. A sárgás fény kicsire húzta a termet, az arcokon mélyebb lett minden ránc.
Villany nélkül a Singer tovább dolgozhatott, de a gyenge fényben Róza nem látta biztosan a jelölést. Teréz szó nélkül közelebb húzta a lámpát, aztán két ujjal kifeszítette a kék vásznat. Róza egy pillanatig habozott. Ha most félrelöki a kezét, vége az estének. Ehelyett lassan lenyomta a pedált. Teréz vezette a kelmét, Róza tartotta az öltések vonalát. A gép árnyéka nagy fekete madárként mozgott a falon.
A rosszul szabott oldal titka
Fél óra múlva kiderült, hogy egyiküknek sem volt igaza. Nem Teréz mozdította el az anyagot, és nem is Róza szabott ferdén. Ilonka otthon, kíváncsiságból, maga próbálta hozzáigazítani a papírmintát a vászonhoz, és az egyik oldalon levágott egy keskeny csíkot. Eddig nem merte bevallani. Most könnyes szemmel mondta el, mert attól félt, a két asszony miatta kap össze újra.
Teréz levette a kabátját. Azt mondta, a hibát el lehet rejteni egy keskeny oldalbetéttel, ha akad ugyanabból az anyagból maradék. Nem akadt. Róza azonban kivette a saját táskájából a sötétkék szalagot, amelyet eredetileg a lánya kötényére szánt. Ketten fejtették le róla a díszöltést, majd a szalagból mindkét oldalra egyforma betétet szabtak. Így a javítás nem foltnak, hanem szándékos díszítésnek látszott.
Munka közben Teréz váratlanul megjegyezte, hogy a kút mellett annak idején talán ő beszélt indulatosabban. Róza nem fogadta el rögtön a békülést. Azt felelte, ő sem válogatta meg a szavait, de attól még Teréz nem csapkodhatta volna le előtte a vödör fedelét. Néhány asszony elnevette magát. Teréz is. Aztán megkérdezte, másnap mikor akar Róza vízért menni. – Amikor te – hangzott a válasz. – Legalább lesz, aki fogja a kaput.
Az utolsó gomblyuk hajnal előtt
A villany csak tíz óra után tért vissza. Addigra a szoknya már a felsőrészhez simult, a cipzárt is bevarrták, és Ilonka először bújhatott bele a ruhába. Sánta Ferencné az állótükröt a színpadról hozta le. A lány óvatosan megfordult előtte. A kék vászon mozdult körülötte, az oldalába illesztett szalag pedig karcsúbbnak mutatta a szabást, mint az eredeti terv.
Teréz elkészítette a három gomblyukat a fehér gallér alatt. Róza mindegyiket megvizsgálta, majd egy dobozból előkeresett három gyöngyházfényű gombot. Nem dicsérte meg Terézt, csak elé tolta a dobozt, hogy válassza ki a legszebbeket. Kettejük között ez többet jelentett bármilyen ünnepélyes bocsánatkérésnél.
Éjfél előtt néhány perccel Ilonka felvette a kész ruhát. Az asszonyok hátrébb léptek, az asztalon ott maradt az olló, a gombostűpárna, a feltekert papírminta és a kék cérna vége. A Singer lendkereke még lassan fordult egyet, pedig már senki sem hajtotta. Ilonka nem pördült meg, nem mondott nagy szavakat. Odalépett Rózához és Terézhez, majd egyszerre fogta meg mindkettőjük kezét. Így álltak egy darabig a mennyezeti lámpa hideg fényében, körülöttük a fáradt, mosolygó varrókörrel.
Másnap a bálon senki sem tudta, miért fut két sötétebb csík Ilonka kék ruhájának oldalán. Csak azt látták, hogy a lány egyenes háttal lép a terembe. Róza és Teréz pedig együtt érkezett, ugyanazon az utcán, ugyanattól a kúttól. A Singer később is sok ruhát megvarrt, de azon az estén nem csupán a vászon széleit fogta össze.
