“A legsötétebb pillanatainkban nem megoldásokra vagy tanácsokra van szükségünk. Amit igazán keresünk, az az emberi kapcsolódás – egy csendes jelenlét, egy gyengéd érintés. Ezek az apró gesztusok tartanak meg, amikor az élet terhe elviselhetetlennek tűnik.
Kérlek, ne próbálj meg megjavítani. Ne akard átvenni a fájdalmamat, és ne űzd el a sötétségemet. Csak legyél mellettem, miközben megküzdök a saját viharaimmal. Légy az a biztos pont, amelyhez nyúlhatok, miközben igyekszem rátalálni az utamra.
A fájdalmam az én terhem, a harcaim az én küzdelmeim. De a jelenléted arra emlékeztet, hogy nem vagyok egyedül ebben a végtelennek és olykor félelmetesnek tűnő világban. Csendes, de annál erősebb üzenet ez: hogy szerethető vagyok, még akkor is, ha összetörtnek érzem magam.
Amikor eltévedek a sötétségben, itt leszel velem? Nem mint megmentő, hanem mint társ. Fogd a kezem, maradj velem, míg felkel a hajnal, és emlékeztess arra, hogy elég erős vagyok.
A csendes támogatásod a legnagyobb ajándék, amit adhatsz. Ez a szeretet segít, hogy újra rátaláljak önmagamra, még akkor is, ha pillanatokra elfelejteném, ki vagyok.”
Ernest Hemingway
