A kazettás magnó egyetlen rekedt kattanással némult el, éppen a nyári szünet legfontosabb délutánján. A lakótelepi gyerekeknek nemcsak a zenét kellett visszaszerezniük: azt is ki kellett deríteniük, melyikük meri kimondani, mi történt valójában.
Nosztalgikus, fiktív történet – a szereplők és az események kitaláltak.
Az a kazetta, amelyet mindenki ismert
1986 júliusában a tízemeletesek között délutánra megült a meleg. Az aszfalt puha lett a napon, a földszinti erkélyekről rántott hagyma szaga úszott ki, a poroló mellett pedig három gyerek várta, hogy Zoli végre lehozza a magnót. A gép az apjáé volt, szürke műanyag házzal, fekete fogantyúval és olyan nehéz elemekkel, hogy Zoli mindig két kézzel vitte. A környéken sok rádió szólt, de hordozható kazettás magnó csak náluk akadt, ezért a pad körüli társaság zenéje az ő készülékétől függött.
A legbecsesebb kazettájuk egy kifakult címkéjű, többször felülírt szalag volt. Az egyik oldalán rádióból felvett slágerek sorakoztak, a számok elején bemondói félmondatokkal, a végükön néha hírekkel vagy időjárás-jelentéssel. A másik oldalra Éva, a hatodikos lány másolta át a nővére kazettájáról azt a néhány dalt, amelyre a kisebbek táncolni próbáltak. Nem volt köztük két egyforma ízlésű gyerek, mégis mindenki tudta, hol kell megfordítani a kazettát, és melyik szám előtt kell egy ceruzával kicsit visszatekerni a szalagot.
Aznap a házak közötti asztalitenisz-verseny után akartak zenét hallgatni. Éva azt mondta, új lépést talált ki, Zoli pedig megígérte, hogy estig maradhat a magnó. Jött még Misi a szomszéd lépcsőházból, hóna alatt egy csíkos törölközővel, mintha strandra készülne, pedig csak le akart ülni rá a poros padon. Amikor Zoli lenyomta a lejátszás gombját, a hangszóróból fél másodpercnyi elnyújtott ének hallatszott, aztán a gép megállt. A gomb lent maradt, az orsók viszont nem mozdultak.
Négy csavar és háromféle igazság
Zoli először az elemekre gyanakodott. Kivették mind a hatot, végiggurították őket a padon, megtörölték a végüket Misi trikójának szélével, majd fordított sorrendben visszarakták. A magnó kattant, zúgott, de a kazettát továbbra sem vitte. Éva óvatosan felnyitotta a fedelet. A szalag egyik széle gyűrötten lógott ki, olyan vékonyan és barnán, mint a hagymahéj.
– Valaki erőltette – mondta Zoli, és rögtön Misire nézett. Misi gyakran nyomta le egyszerre a lejátszás és a felvétel gombját, mert tetszett neki a két piros jelzés egymás mellett. Misi azonban most nem tiltakozott hangosan, csak azt kérdezte, mikor látták nála utoljára a magnót. Éva emlékezett rá, hogy előző este Zoli vitte fel. Zoli erre azt felelte, hogy otthon hozzá sem nyúlt, az apja pedig éjszakás volt, tehát senki sem használta.
A hallgatás gyanúsabb lett minden vádbeszédnél. Zoli elővette a lakásukból elcsent csavarhúzót, és a padon megfordította a gépet. Éva ellenezte a szétszedést. Azt mondta, egy működésképtelen magnónál csak egy rosszabb dolog van: egy működésképtelen magnó, amelyből hiányzik két csavar. Zoli mégis nekilátott. A csavarokat egy üdítős kupakba tették, a hátlap pedig némi feszegetés után elvált a burkolattól. Odabent por, vezetékek és apró kerekek látszottak. Mindhárman úgy hajoltak fölé, mintha értenének hozzá.
A hiányzó gumigyűrű
Misi vette észre a vékony fekete gumiszíjat a szerkezet alján. Nem a helyén futott, hanem lazán feküdt egy fémlap mellett. Zoli két ujjal kiemelte. A szíj megnyúlt, egyik pontján berepedt. Éva ettől még nem engedte, hogy visszacsavarozzák a hátlapot. Megkérdezte, hogyan került ki a helyéről, és miért gyűrődött meg a kazetta szalagja ugyanakkor.
Zoli ekkor azt mondta, biztosan az öreg gép fáradt el. A hangja azonban túl gyors volt, a szeme pedig a lépcsőház bejáratát figyelte. Misi felállt a törölközőről. Nem kiabált, csak közölte, hogy ha úgyis ő a hibás, hazamegy. Ez jobban megijesztette Zolit, mint az apja várható haragja. Misi két éve költözött a lakótelepre, és sokáig ő volt az a fiú, akit utoljára választottak be a focicsapatba. A magnó körüli délutánokon lett közülük való. Ha most elmegy, a többiek valószínűleg azt hiszik majd, valóban ő rontotta el.
Éva Misi után szólt, de Zoli megelőzte. Elmondta, hogy előző este titokban felvitte a magnót a tetőszint alatti lépcsőfordulóba. Egyedül akarta meghallgatni a kazettát, mert Éva táncpróbáján mindig csak a harmadik számig jutottak, az ő kedvence pedig utána következett. A szalag egyszer csak megakadt. Zoli idegesen megnyomta a kiadó gombot, majd amikor a fedél nem nyílt, erőből húzta fel. A kazetta kijött, a szalagot ceruzával visszatekerte, a magnó pedig utána még néhány másodpercig szólt. Azt remélte, reggelre magától megjavul.
A házmester műhelyében
Misi nem ment haza, de nem is ült vissza. Éva összeszedte a csavarokat, és kijelentette, hogy a gépet el kell vinni Pista bácsihoz, a ház gondnokához. A férfi a földszinti műhelyben zárakat, kaputelefonokat és elromlott vasalókat javított. A gyerekek tartottak tőle, mert mindent észrevett: a falnak rúgott labda nyomát, a liftbe karcolt betűket, még azt is, ha valaki kavicsot tett a lengőajtó alá.
Pista bácsi sokáig nézte a magnót, aztán megkérdezte, ki bontotta szét. Zoli felemelte a kezét. Arra a kérdésre, ki erőltette a kazettafedelet, már lassabban, de ismét jelentkezett. A gondnok nem szidta meg. Előhúzott egy lapos fémdobozt, amelyben csavarok, rugók és különböző méretű hajtószíjak feküdtek. Talált egy megfelelőt, megtisztította a görgőt, majd megmutatta, hogyan kell a gumit a tárcsákra illeszteni. Közben csak annyit mondott: a gépek többnyire javíthatók, ha az ember nem talál ki melléjük egy másik történetet.
A javításért nem kért pénzt. Cserébe a gyerekeknek le kellett vinniük a pincébe két köteg régi újságot, és meg kellett ígérniük, hogy többet nem bontanak készüléket a poros padon. Zoli cipelte a nehezebb köteget. Misi a könnyebbet kapta, de félúton szó nélkül átfogta Zoli csomagjának kilazult zsinegét. Nem bocsátott meg látványosan, és Zoli sem mondott újabb beszédet. Egymás mellett mentek le a nyirkos lépcsőn, miközben Éva mögöttük vitte a megjavított magnót.
Amikor újra elindult a szalag
A padnál már hosszabbak voltak az árnyékok. Az emeleti erkélyeken ruhák mozogtak a szélben, valaki szőnyeget csapkodott, a nyitott ablakokból edénycsörgés hallatszott. Zoli behelyezte a kazettát, de nem nyomta meg rögtön a lejátszást. Misi felé fordította a gépet. A fiú egy pillanatig nézte a gombokat, aztán lenyomta a megfelelőt.
A magnó halkan felzúgott. Az első szám eleje nyávogva indult, majd kitisztult a hang. Éva a betonra állt, és mutatta az új lépést. Két kisebb gyerek odaszaladt a homokozótól, egy lány pedig kihajolt az első emeleti korláton. Mire elérkezett Zoli kedvenc dala, senki sem kérdezte, kié a magnó. Zoli sem kérte, hogy azt hallgassák végig. Megállította a szalagot, visszatekert Éva számához, és ezúttal megvárta, amíg mindenki odaér a kezdéshez.
Misi a pad támláján dobolt, aztán Zoli mellé tolta a csíkos törölköző egyik felét. A hely szűk volt, a magnó sercegett, a kazetta pedig már soha nem szólt egészen tisztán. Aznap délután mégis pontosan azt adta vissza nekik, amit majdnem elveszítettek: nem a zenét, hanem azt, hogy újra egy körben tudtak maradni.
Sötétedés előtt Zoli felvitte a magnót, és az apjának is elmondta, miért kellett szíjat cserélni benne. Másnap nem hozhatta le a gépet, büntetésből otthon kellett maradnia. Délután azonban Misi és Éva felültek a lépcsőfordulóba, az ajtón túl pedig ugyanaz a kazetta szólt halkan. Most egyikük sem nyúlt a gombokhoz engedély nélkül.
