Egy esküvői ajándékból lett az a baranyai gazdaság, ahol ma kecskék, malacok és tehenek között él a Prím család. A két malac, két birka és egy kecske előbb raklapból ácsolt karámokat hozott, később pedig egy működő farmot és sajtműhelyt.
Olasz községben ma már magától értetődő a reggeli mekegés és röfögés. A Prím családnál a farm és a sajtműhely együtt adja a mindennapok rendjét, és közben azt is megmutatja, hogyan lesz a természetközeli életből valóság, nem csak terv.
Szandra budapesti lányként az Erzsébet-híd lábánál nőtt fel. Szociális asszisztensnek tanult, dolgozott könyvkiadónál, majd öt évet töltött jogi és számviteli területen. Lajos tősgyökeres pécsi, vagyis tüke, mégis Baranya megye szívében, Olasz községben találták meg a közös otthonukat.
Az első lépés nem valami nagy stratégia volt, hanem egy meglepő nászajándék. A rokonok két malaccal, két birkával és egy kecskével lepték meg őket. Az állatoknak helyet kellett csinálni, ezért az első karámok és pihenőhelyek raklapokból épültek az éppen megújuló parasztház mellett. A hobby még sokáig megmaradt az állatok körüli, szabadidős elfoglaltságnak.
Mi billentette át a hobbiból életformává?
A fordulatot Nárcisz, a tíz hónapos borjú hozta el 2014-ben. A család ma is vele él, és már nyolcszor borjút is adott nekik. Szandra ettől kezdve egyre komolyabban fordult a szarvasmarhatartás felé: képezte magát, majd egy fiatal gazdákat támogató pályázat segítségével vállalkozó lett.
Ezután indult be igazán a gazdaság. Szarvasmarhákat vásároltak, lucernát, kukoricát, zabot és búzát telepítettek, majd egy 63-as Ferguson traktor is érkezett, amikor a talicska már kevésnek bizonyult. A tej előbb csak a család asztalára került, később sajttá is alakult. Szandra elvégezte a kaposvári sajtkészítő iskolát, és kistermelőként ma már sonkás, aszalt szilvás, borsos, fokhagymás és lilahagymás sajtokat, valamint kecskesajtkrémet és barackos joghurtot is készít.
A gyerekek, Boldi és Berci, ebbe az életbe születtek bele. Berci háromévesen látta az első ellést, mert épp délutáni alvásidő volt, és egy fa árnyékában figyelte a borjú születését. A fiúk azóta besegítenek az istálló kitrágyázásába, a széna gyűjtésébe, a fejésbe, a kézi kaszálásba, a legeltetésbe, az abrakkeverésbe és a kukorica morzsolásába is.
Szandra egy mondattal foglalja össze ezt a világot: „Semmi nem volt muszáj, de mindent lehetett.” A gyerekek közben a természetben érzik jól magukat: íjászkodnak, horgásznak, bicikliznek, és a sár sem tartja őket vissza, ha eső után úgy alakul. Nem az számít, hogy tízévesen ki mit tud megcsinálni, hanem az, hogy tiszteli-e az állatot, örömét leli-e a munkában, és tud-e együtt dolgozni másokkal.
Milyen egy olyan gazdaság, ahol sosem áll meg a munka?
Szandra szinte egyetlen mondatba sűríti a napjaikat: „Sosem tudunk lefeküdni aznap, mikor felkeltünk.” Van, amikor csibéket keltenek, máskor nyulakat etetnek, ő pedig feldolgozza a tejet és készíti a sajtokat. Ha piacnap van, árulni megy, ha kell, házhoz viszi a megrendeléseket. Közben az új tejkonyha is épül, ahol később kisebb csoportokat és bemutatókat fogadnának.
A család még olyan állatoknak is helyet ad, amelyeket mások már leírtak volna. Conchita, a herélt kecske náluk talált békére, és egy olyan tehénmama is, amelyik már nem hoz borjút a világra. Egy ormánsági kirándulásról pedig egy súlyosan elhanyagolt tehenet is hazavittek.
Az állattartás azonban náluk sem könnyű játék. A takarmányárak megnehezítik a mindennapokat, megbízható munkaerőt is nehéz találni. Mégis azt szeretnék, hogy a mennyiség nőjön úgy, hogy a minőség megmaradjon, az állatok pedig továbbra is természetes takarmányt kapjanak. Szandrának a legfontosabb mégis az, hogy pontosan tudja, mi kerül a gyerekei elé az asztalra.
Olasz községben így lett a nászajándékból otthon, gazdaság és sajtműhely egyszerre. Ha valaki erre jár, nemcsak az állatokat látja, hanem azt is, milyen sok közös döntés és mindennapi munka tartja össze ezt az életet. Ha valaki maga is hasonlóan akar élni, előbb a munka részét kell végiggondolnia, nem csak az idillt.
