Ha az 50-, 60- vagy 70-es években voltál gyerek…
hogyan vészelted át a gyermekéveidet?
A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bicikliztünk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz és Cola helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a szekereiken.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált.
Jó volt.
Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen.
A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 99 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára.
Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók.
Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz.
Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.
Szabadok voltunk, voltunk gödörben, voltak sikereink, felelősségünk, megtanultunk minden helyzetben talpon maradni.
Azt kérdezik a gyerekeink:
Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak,hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.
Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.
Vicc: – Mennyi az ember átlagos alvásigénye?
– ?
– Csak még öt perc.
Vicc: – Mi volt Pinokkió mielőtt megszületett?
– ?
– Egy faragatlan tuskó.
Vicc: Panaszkodik a fiatal feleség az anyjának:
– Anyu, én nagyon boldogtalan vagyok, a férjem már nem szeret.
– Ez lehetetlen, kislányom!
Mégis miből gondolod ezt?
– Ha szeretne, már régen észrevette volna, hogy megcsalom.
Reagen meghívja Brezsnyevet. Gondolja, megtréfálja egy kicsit…
Odaülteti egy zongorához, amin csak három bilentyű van – az egyik piros.
Brezsnyev rögtön megnyomja.
Hatalmas füst, durranás, a zongora felrobbant.
Mindenki jót röhögött.
Brezsnyev viszonozza a meghívást.
Gondolja, ő is megtréfálja az elnököt.
Odaülteti egy zongorához, amin csak három billentyű van – az egyik piros.
– Micsoda fantáziátlan ez az orosz – gondolja Reagen -, még a poénjaimat is plagizálja.
Mivel az ő viccének csak ártalmatlan puffanás volt a következménye, így gondolkodik:
– Jól van, megnyomom a pirosat.
Így is tesz, de nem történik semmi.
Megnyomja négyszer, ötször,….semmi.
– Na, ide figyelj, nem elég, hogy utánoztál, még a viccgéped se működik?!
Elegem van!
Haza megyek!
Brezsnyev csendesen:
– Nincs hova, vazze'!
Utazik a vonaton az apuka és az ölében a kisfia…
Egy megállónál leül velük szembe egy csodálatos, érzéki, bódító illatú csaj, mini ruhában.
Megy néhány métert a vonat, és a kissrác elkezd mozgolódni.
Egyszer csak felkiált:
– Apúúú!
Lehet ezen a nénin kombinéééé????
Erre az apja:
– Fiam, nem fogod be a po…
Be sem tudja fejezni, a nő vádló szemekkel ránéz, s így szól hozzá:
– Na de uram, mindent meg kell mutatni a gyereknek, hiszen így tanul!
Nem szabad így beszélni, még megsérül a kis lelke!
Azzal lehúzza a blúzt a válláról, s megmutatja, valóban van rajta kombiné.
Utaznak tovább, egyszer csak megint kezd a gyerek mocorogni, majd rövidesen felkiált:
– Apucííí!
Van a nénin melltartó????
– A rosseb a mocskos köl…
Megvető pillantás a nőtől, s megint nem marad el az oktatás:
– Uram, mondtam már, ez nem módszer.
Nem szabad így beszélni, mert megsérül a kis lelke.
Mindent meg kell neki mutatni!
Azzal lehúzza a kombinét is a válláról, jó mélyen, és megmutatja.
Van rajta melltartó, bár nem sokat takar a kellemes testrészből.
Zötyög a vonat tovább, hirtelen megint mozgolódik a gyerek, majd minden eddiginél hangosabban felkiált:
– Apukaaa!
Szerinted van ezen a nénin bugyiii???
– Fogd má' be a ku…
A nő tekintete minden eddiginél becsmérlőbb, és már kezdi is.
– Hiába beszélek én magának!
?
A gyerek kérdez, ez természetes.
Válaszolni kell, különben sérül a kis lelke.
Mondja, és már húzza is fel a szoknyát derékig, s elővillan az aprócska tanga, nem igazán fedve azt, amit takarnia kéne.
Az apa szeme szinte fennakad a látottakon.
Halad a szerelvény tovább, és most az apuka mocorog egyre inkább.
A gyerek felüvölt:
– Apukaaa!
Mi az amin ülök???
Az apa ránéz a nőre, aki már várakozva figyeli, majd elbődül:
– AZ APÁD F…A KISFIAM, HOGY A KIS LELKED MEG NE SÉRÜLJÖN!
Örmester: Közlegény, maga nem jelent meg az álcázási gyakorlaton!
Közlegény:
Honnan tudja?
A tanítónéni megkérdezi a kisiskolásokat, hogy melyik családnak ki a…
védőszentje.
Jelentkezik a kis Jancsi és közli, hogy nekik Szt.
Péter a védőszentjük, mert a Mennyország kapusa, és majd tőle várnak bebocsájtást a Mennyországba.
– Jól van Jancsika – mondja a tanító néni.
Jelentkezik Péterke is, hogy az ő családjukban Szt.
Ferenc a védőszent, mert életében annyi jócselekedetet hajtott végre.
Őt is megdícséri a tanítónéni.
Pistike már majdnem kiesik a padból annyira jelentkezik, mire a tanítónéni felszólítja.
– Na Pistike, a te családodban ki a védőszent?
– Aba Sámuel – vágja ki Pistike.
– Ugyan Pistike!
Hogy lehet Aba Sámuel védőszent?
– Úgy tanító néni kérem, hogy az éjjel meghallottam, amikor anyukám egyfolytában azt fohászkodja, hogy:
– Ne hagyd abba, Sámuel!
Az öreg parasztbácsi meglát a kirakatban egy szemüveget…
Bemegy az üzletbe és megkérdezi az eladótól:
– Az ott mi a kirakatban?
– Hát pápaszem.
Tessék nyugodtan felpróbálni.
A tata felpróbálja és megszólal:
– Húha!
Ez már igen!
Úgy látok, mint legénykoromban!
Pápaf*** nincsen?
Két barlangász sétál a hegyekben. Egyszer csak az egyikük bezuhan egy…
szakadékba.
A barátja utánakiált:
-Hogy vagy, élsz még?
-Igen -hangzik a válasz.
-Nem fáj a fejed?
-Nem!
… -Nem tört el a lábad?
-Nem!
-Semmi baj a kezeddel?
-Semmi!
-Huhh, tiszta mázli!
Akkor mássz ki, és menjünk tovább!
-Várj egy kicsit, még nem értem le az aljára!
– Halló, belügy? Összedőlt a házam, tégla kellene!
– Azzal beszél…
A nyuszigyerek sírva megy haza. Az apja megáll elötte…
feltűri karjain az inget és így szól:
– Ki bántott fiam?
– A medve!
– szipogja a kisnyuszi.
Az apja lehúzza a karjain az inget és így szól:
– Te bajod!
Miért kötekedtél vele?
A bogarak fociznak. A hőscincér odamegy a padon ülő bogarakhoz, és megkérdezi:
– Te miért nem játszol?
– Nem látod?
Én vagyok a cserebogár.
– És te miért nem játszol?
– kérdezi a mellette ülőt.
– Was?
– Hagyd, ez svábbogár!
A cigány párttag akar lenni. Elmegy felvételizni. A párttitkár kérdi:
– Na, cigány, itt van egy amerikai és egy orosz katona.
Melyiket lőnéd le?
A cigány rávágja:
– Az oroszt.
Párttitkár:
– Cigány, menj haza, nem vagy még érett a tagságra.
Gyere vissza egy hónap múlva, addig olvasgatsd ezt a brossúrát.
A cigány visszamegy egy hónap múlva.
Felteszik neki megint a kérdést.
Persze óvatos lesz és visszakérdez:
– Maga melyiket lűűné le, párttitkár elvtárs?
– Természetesen az amerikait – válaszolja.
– Na lássa, instálom, akkor nekem csák á ruszki marad!
Hírdetés:
– Alig használt A/4-es fehér, famentes papírlapomat, hasonló paraméterekkel rendelkező AUDI gépkocsira cserélném!
A skót kisvárost földrengés sújtotta. Az egyik romos ház alatt csodával…
határos módon egy sértetlen embert találtak, aki egy üveg whiskyt szorongatott.
Az egyik mentő rászól a sokkban lévő emberre:
– Igyon egy kortyot, mindjárt jobban lesz!
– Nem, nem ezt csak rendkívüli alkalmakra tartogatom!
A repülőgép lépcsőjén két pilóta egyenruhás ember lépdel fel…
fekete szemüvegben, fehér bottal.
Az utasok röhögése és szörnyülködése közepette elfoglalják helyüket a pilótafülkében.
Végül az utasok megnyugodnak, biztos csak tréfa.
Elindul a gép a felszállópályán, egyre gyorsul, de csak nem akar felemelkedni.
Az utasok egyre nyugtalanabbak lesznek, majd mikor már csak 50 méter van hátra a kifutópályából, elkezdenek sikoltozni, mire a gép végre felemelkedik.
Odaszól az egyik pilóta a másikhoz:
– Te, én egyre jobban félek.
Ha ezek egyszer nem kezdenek el időben sikoltozni, itt pusztulunk valamennyien.
Csinos, fiatal doktornőt kap a falu.
– Béla bátyám, nagyon nem tetszenek a leletei.
Mondja, mit szokott maga reggelizni?
– Rántottát 8 tojásból, szalonnával.
– És mit szokott ebédelni?
– Csülkös bablevest.
– És vacsorára?
– Szalonnát meg kolbászt.
– És mondja Béla bácsi, hogy áll a koleszterinje?
– Mint a cövek doktornő, mint a cövek!
Elértem a nyugdíjkorhatárt, bementem járandóságomért a nyugdíjbiztosítóm helyi…
fiókjába.
A pult mögött ülő fiatal nő, életkorom ellenőrzése végett, kérte a jogosítványomat.
(Ausztráliában nincs személyi igazolvány).
Végigkutattam a zsebeimet és rájöttem, hogy a tárcám otthon maradt.
Mondtam neki, hogy sajnálom, haza kell érte mennem, majd később megint eljövök.
Mire a nő mosolyogva:
– Gombolja ki az ingét.
Nem értettem mit is akar, de kigomboltam.
Az az ősz szőr a mellén nekem elég bizonyíték, mondta a hölgy és átvette tőlem a kitöltött űrlapot.
Mikor hazaértem, talán az indokoltnál kissé izgatottabban meséltem a nejemnek a hivatalban történteket.
Erre a nejem:
– Miért nem toltad le a gatyádat is.
Még rokkantságit is kaphattál volna!
A szőke nőtől kérdezik a kollégák az új munkahelyen:
– Na, milyen volt az első napja?
– Sajnos, arra nem emlékszem.
Még nagyon kicsi voltam.
