AktuálisÉrdekességek és listákMagazin

Komoly változások jönnek az vezetői engedélyeknél: 2 éves próbaidő várható!

Az Európai Parlament és az EU Tanácsa hivatalosan is megállapodott a jogosítványok átfogó reformjáról, amely gyökeresen átalakíthatja az uniós állampolgárok jogosítványszerzését.

Az elfogadott szabálycsomag célja nemcsak a modernizáció, hanem a közlekedésbiztonság növelése is.

Hosszú távon pedig a halálos balesetek számának nullára csökkentése az unió területén.

A leglátványosabb változás kétségtelenül a digitális jogosítvány bevezetése lesz.

A tervek szerint minden tagállamnak kötelessége lesz elfogadni a telefonos alkalmazásban tárolt vezetői engedélyeket.

Ugyanakkor azok számára, akik nem mozognak otthonosan a digitális világban, továbbra is elérhető marad a klasszikus, plasztik változat.

Az orvosi alkalmasság terén is egységesebb szabályozás jön:

65 év felettiek esetében gyakrabban írnak majd elő egészségügyi felülvizsgálatot a jogosítvány megtartásához.

A friss jogosítványt szerzőket kétéves próbaidő várja majd, amely alatt szigorúbb előírásokat kell betartaniuk.

A reform emellett kiemelt figyelmet fordít a gyalogosok, kerékpárosok védelmére, és a sofőrök technológiai felkészítésére is hangsúlyt helyez.

A sofőrhiány enyhítése érdekében a teherautó- és buszvezetők esetében a minimális vezetési korhatárt bizonyos feltételek mellett akár 17 évre is csökkenthetik.

Bár a halálos közúti balesetek száma az elmúlt két évtizedben jelentősen csökkent az EU-ban, a statisztikák még mindig nem elég kedvezőek. Az új szabályozás célja, hogy 2050-re egyetlen ember se veszítse életét uniós közúti balesetben.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Olyan történeteket és gondolatokat osztok meg, amelyek lekötik az olvasót, elgondolkodtatnak, vagy éppen kikapcsolódást nyújtanak. Fontos számomra, hogy minden cikk hiteles, lényegre törő és élvezetes legyen.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás