“Mivel a választott szavam 2026-ra az ÉLET, ezért az elmúlt napokban arról gondolkodtunk, hogyan lehet az élethez visszatalálni, élni és nem csak túlélni. Nem nagy döntésekben, nem látványos fordulatokban, hanem apró megállásokban, észrevételekben, kapcsolódásokban.
Már csak egy kérdés maradt:
Mi akadályozza ezt valójában?
Miért olyan nehéz megengedni magunknak ezeket az apró változásokat?
Szabad-e bűntudat nélkül pihenni?
Szabad-e bűntudat nélkül semmit tenni?
Szabad-e bűntudat nélkül nem hasznosnak lenni?
És szégyen nélkül nem mindig hatékonynak lenni?
Sokan vagyunk, akik megtanultuk, hogy ahhoz, hogy elfogadjanak, értékeljenek, elismerjenek, sőt talán szeressenek bennünket, hasznosnak és hatékonynak kell lennünk.
�-t gyermek nevelésében például bölcs dolog hatékonynak lenni:
fejben útvonalakat tervezni a házon belül, hogy aztán egy menetben több feladatot el tudjak intézni, anélkül, hogy pazarolnám az energiámat.
Hiszek a hatékony működésben. Néha hobbiként fejlesztem azt magamban. Sőt az igazság az, hogy bosszant az energiapazarlás.
Hiszek a hasznosságban is, mert rokona az értékteremtésnek, ami valóban éltető és motiváló. De csak egy pontig!
Egy ponton túl azonban a hatékonyság már nem érték, hanem kényszer. Kényszer és torz identitás. Kapcsolatromboló életviszonyulás. Ha mindig hasznosnak és hatékonynak kell lennünk, akkor amikor lelassulunk, megállunk, vagy éppen megbetegszünk és munkaképtelenné válunk, megjelenik bennünk a bűntudat:
„Meg kellett volna csinálnom.”
„Be kellett volna fejeznem.”
„Hogy lehetek ilyen lusta?”
„Nem hiszem el, hogy ennyire lassú lettem.”
Ez a belső hang földbe döngöl, megaláz, és tovább mélyíti bennünk azt a hamis meggyőződést, hogy az értékünk az eredményességünkben, a hatékonyságunkban, a hasznosságunkban van.
Pedig az ember értéke nem az, amit letesz, hanem az, aki.
Nem az a lényeg, AMI vagy, hanem AKI vagy!
A bűntudat valójában egy morális iránytű. Azt jelzi, hogy eltávolodtunk az igazság útjától, és a helyreállítás felé hív. De, amit a nem hasznos, nem hatékony,
nem eredményes ember érez, az egy hamis bűntudat.
Ez pedig a szégyen.
A szégyen nem az igazság útjára akar visszaterelni, hanem megkérdőjelezi a létezést, miszerint:
„Csak akkor van jogod lenni, ha bizonyítod, hogy méltó vagy rá.”
Állj meg itt egy pillanatra.
Méltó vagy az életre?
Igen.
Azért, aki vagy.
Az élet érték.
A te életed érték.
A legnagyobb értéked nem az, amit létrehozol, hanem az, aki vagy.
Mi lenne, ha legközelebb, amikor lelassulsz és megszólal a hamis bűntudat,
visszaszólnál neki:
„Az életem érték. Most lassulok.”
Mi lenne, ha amikor megállsz, bambulsz, kinézel a fejedből, vagy csak beszélgetsz azokkal, akiket szeretsz, vagy hallgatod a reggeli csendet, és megszólal a hang:
„Haladj már, nem fogsz elkészülni! ” akkor ezt mondanád:
„Hagyj. Szeretek élni.”
Mi lenne, ha este, lefekvéskor, nem kudarcként élnéd meg mindazt, amit nem sikerült megcsinálnod, hanem halkan ezt mondanád a lelkednek:
„Ma ennyit sikerült.
De tiszteltem az életemet.
Leültem a kávémhoz.
Nem futottam a villamos után.
Lassabban ettem az ebédemet.
Felhívtam egy régi barátot.
Ma is éltem.”
Mert nem az a baj, hogy nem élünk eleget, hanem hogy amit élünk, azt nem éljük meg!
Na? Felismerjük-e a hamis bűntudatot, és megpróbálunk-e elkezdeni élni, hogy 2026 valóban az ÉLET éve legyen, bármit is hozzon, bármilyen kihívás elé is állítson?
Élni!
Ez is egyfajta művészet.
Az életigenlés művészete.
Ez pedig kicsiben kezdődik.”
Tapolyai Emőke
Forrás: Dr.Tapolyai Emőke Fb oldal
