A férj váratlanul korábban ér haza.
Az előszobában már hallja a tévé halk zúgását meg a konyhagépek zörgését, de ahogy belép a hálóba, mindent megállít a látvány:
a felesége teljesen mezítelenül fekszik az ágy közepén, a haja összetapadtan hátrahajtva, az arca izzadt, zihál — a takaró félrecsúszva, a párnák összegyűrődve.
A férfi pánikba esik:
– Mi történt, szívem?
— kérdezi rémülten, és már a pulzusát keresi a nyakán.
A nő erőtlenül megszólal:– Olyan rosszul vagyok… olyan beteg vagyok… majd meghalok.
A lázam… nézd, még a víz is folyni látszik rólam!
A férj azonnal átvált mentő-lélektani üzemmódba:
pulzusmérés, törülköző, vizet hoz, és közben próbálja higgadtan intézni a dolgokat.
A nő sápadtan, félálomban motyog, és kézzel int a sötét sarok felé, hogy „ne menj közelebb”.
Ebben a pillanat a gyerekszoba felől halk, néha elnyomott zokogás tűnik fel — aztán a kisfiú négykézláb betotyog a hálóba.
Ruhácskában, rendetlen hajjal, és félhangosan kiabálja:
– Mumus!
Mumus!
Mumus!
Mutogat is, erősen a szekrény felé.
A feleség megpróbálja visszatartani a hangját, kétségbeesetten susog:
– Ne szólj, kérlek… ne ijeszd el, ne ijeszd el!
A férj leparancsolja a gyereket az ágy mellé, suttogva próbálják megnyugtatni, de a kölyök csak ismétel:
– Mumus!
Mumus!
Nézd, anya!
Mumus a szekrényben!
Végül a férj úgy dönt, a legnagyobb nyugalommal oldja meg:
feláll, lassan odalép a szekrényhez, megfogja a fogantyút, és higgadtan kinyitja az ajtót, hogy megmutassa a gyereknek, nincs ott semmi félelmetes — csak ruhák, kabátok, meg a szokásos családi rendetlenség.
És ott állt, a kabátok között… a szomszéd férfi — anyaszült meztelen.
A férj arca elsápad, majd egyszerre felrobban a dühtől és kétségbeeséstől:
– Te nem vagy normális!
— ordítja.
— A feleségem olyan beteg, hogy majd meghal… és te meg átjössz ide ijesztgetni a gyereket?!
