Vegyes viccekViccek

Vicc: A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt…

A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az…

űrhajósokat nem tudnák visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek.

Nekiállnak hát önkéntest keresni az öngyilkos akcióra.

Jön az első jelentkező, egy mérnök:

– Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez!

A 2.

jelölt egy orvos:

– Én kétmillió dollárt kérnék.

Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni.

Végül, a 3.

önkéntes, egy ügyvéd:

– Én hárommillió dollárt kérek!

– Hogy-hogy hárommilliót?

– Nézzék, egymilliót adnék maguknak, egymilliót megtartanék magamnak, a harmadik millióért meg menjen a mérnök!

Vicc: Három pap azon versenyez, hogy melyikük tud több Bibliát eladni…

Kettőjük talpraesett, de a harmadik nagyon dadog.

Első nap az egyik elad 5 db Bibliát, a másik tízet, a dadogós pedig huszonötöt.

Másnap is a dadogós adja el a legtöbb Bibliát.

Megkérdezik tőle, hogyan csinálja:

– Me-me-megké-megkérdez-tem, ho-ho-hogy me-me-megve-veszik, va-va-vagy fe-fe-felol-olvassam?

Vicc: fiú : szia cica van gazdád?

lány :

szia édes, a ház szám téves.

a szöveg meg már 1000 éves ;)

Vicc: Nagyapám mindennap hideg vízzel teli kádban fürdött. Mondom neki egyszer:

– Nagypapa, szállj ki abból a kádból, mert megfázol és meghalsz!

A nagypapa kiszállt, megfázott és meghalt.

Nyuszika talál egy puskát az erdőben. Gondolja magában…

most bosszút áll a medvén a sok rossz miatt, amit vele tett.

Amikor messziről meglátja a medvét, elkezd kiabálni:

– Ide figyelj, te medve!

DURR, DURR, DURR.

Látod ezt a kupac szart?

DURR, DURR, DURR.

Ha nem eszed meg most rögtön, … KATT, KATT, KATT.

Akkor én eszem meg.

– Hogy kell szidni Terit?

– Teribanc…

– Mi a különbség egy északolasz és egy délolasz biztositási matematikus között?

– Egy északolasz a demográfiai adatok alapján nagy pontossággal megmondja, hogy a következő években hányan fognak elhunyni.

– És a délolasz?

– Ő név szerint is!

A haldokló utolsó kívánsága az, hogy az orvosa és az ügyvédje álljon az ágya…

mellett.

Megérkezik a két prominens személyiség, elhelyezkednek az ágy mellett, az orvos az egyik, az ügyvéd a másik oldalon.

Eltelik néhány óra, majd az ügyvéd türelmetlenül megkérdezi:

– Mondja, miért kell itt állnunk maga mellett?

– Tudja, én hívő vagyok, úgy szeretnék meghalni, mint Jézus a kereszten.

Két tolvaj között…

Iskolai rendezvényről jöttünk hazafelé, amikor az unokám ártatlan arccal…

megkérdezte a fiamtól:

– Apa, azt tudom, hogy a kisbabák az anyukák hasából jönnek elő, de oda hogyan kerülnek be?

Miután a fiam egy ideig csak hímezett-hámozott és hümmögött, az unokám végül megunta:

– Apa, nem muszáj kitalálnod rá valamit.

Nem baj, ha nem tudod a választ!

Rendőr alkalmassági vizsga, kérdés a jelölthöz:

– Mennyi 2 x 2?

– 5!

A felvételi bizottság tanakodik:

felvegyék, vagy ne?

Végül az elnök így határoz:

– Vegyük fel, csak kettőt tévedett!

Amerikai turista beül egy taxiba, városnéző körutat kér.

– Ez mi?

– Ez a Citadella.

50 évig épült.

– Ááh, nálunk 5 év alatt épül egy ilyen.

És az mi?

– Az a Lánchíd, 4 évig épült.

– Nálunk 2 hét alatt csinálnak egy ilyen hidat.

Taxisnak elege lesz, mire a Parlamenthez érnek.

– És ez micsoda?

– Fogalmam sincs, tegnap még nem volt itt.

"Zizou! Félrenyeltem a rágóm! …Segíts…"

"Te, Zizu, izzad a homlokod, a pólómba törölheted…"

"Fogadjunk egy piros lapba, hogy nem mersz megfejelni!

"

Az orosz hűtőgépgyár öreg munkása nyugdíjba megy és ebből az alkalomból…

interjút készítenek vele.

– Mondja elvtárs, van magának otthon hűtőszekrénye?

– Nem, nekem nincs.

– De ember, maga 40 évig egy hűtőgépgyárban dolgozott, ahol semmi mást nem gyártottak, csak hűtőgép alkatrészeket!

Ha minden nap csak egy kis alkatrészt vitt volna haza, már lenne otthon hűtője!

– Higgye el, próbálkoztam több éven keresztül, de akárhogy raktam otthon össze az alkatrészeket, mindig tank jött ki belőle.

– Mi az abszolút lehetetlen?

– ???

– Árvaházban szülői értekezletet tartani.

Egy műszaki üzletbe bejön egy vevő, kezében egy használt porszívóval…

Kérdezi az eladótól:

– Mondja, szénkeféjük van?

– Na, ilyet se hallottam még!

– feleli az eladó – Hát minek a szenet kefélni?

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás