Vegyes viccekViccek

Vicc: Az új vendéget véletlenül megvágja a borbély. Némi mellébeszéléssel…

Az új vendéget véletlenül megvágja a borbély…

Némi mellébeszéléssel próbálja kiengesztelni:

– Khmmm, bocsánat uram, járt már nálunk?

– Nem, a lábamat még a háborúban vesztettem el…

Egy professzor szerette zavarba hozni a vizsgázókat…

Azt kérdezi az egyik medikustól:

– Mit gondol, mennyi ideig tud egy kísérleti majom agy nélkül életben maradni?

A vizsgázó eltűnődik.

– Bocsánat… hány éves is ön, professzor úr?

Tiszt helyettes a katonához:

– Papp honvéd, mit gondol, miért a maga nevét jegyeztem meg először?!

Papp honvéd vigyázba vágja magát:

– Jelentem, mert csak négy betű!

Kohnhoz így szól a barátja:

– Te, Kohn, annyi az adósságod… Ebből már csak úgy mászhatsz ki, ha hamar elveszel egy gazdag lányt.

– Azt már nem!

– feleli az.

– Ha a hitelezőim pénzt akarnak, nősüljenek meg ők!

Szergej óriási monoklival a szeme alatt jelenik meg a munkahelyén…

Kollégái kérdezgetik, mi történt vele.

– Tegnap szakszervezeti gyűlés volt és Tamara, aki előttem ült, felállt, hogy felszólaljon.

Ekkor észrevettem, hogy a szoknyája becsípődött a fenekébe és kihúztam.

Erre akkora pofont adott, azt hittem az épület szakadt rám.

Pár hét múlva Szergej, ha lehet, még nagyobb monoklival jelenik meg.

Ismét kérdezgetik a kollégái, mi történt.

– Tegnap szakszervezeti gyűlés volt és Tamara, aki előttem ült, felállt, hogy felszólaljon.

Ekkor Nyikolaj, aki mellettem ült észrevette, hogy a szoknyája becsípődött a fenekébe és kihúzta.

Én viszont tudtam, hogy nem szereti, ezért visszadugtam.

Az autópiacon egy nepper megszólít egy férfit:

– Uram!

Ön ad nekem nyolcszázezer forintot, és én ezért kiváló állapotban levő, extrákkal felszerelt, szuper gépkocsit adok cserébe!

A férfi így válaszol:

– Ne strapálja magát, én is szélhámos vagyok!

Egy leányka felel az ókori történelemből.

Tanár:

– Mondd meg nekem, kivel harcolt Achilles a Trójai csatában?

tanár.

– Plútóval.

– Nem jó a válasz!

Törd még kicsit a fejed!

– Néróval.

– Még mindig rossz válasz!

– Akkor Hektorral… de hogy valamelyik kutyánkkal, az biztos!

A legnagyobb erény a szerénység.

Én csak tudom!

A polgármester összefut a cigánnyal és mondja neki:

– Te cigány, hát miért nem segítesz a többieknek és mégy ki a gátra dolgozni?

Hamarosan mindnyájunkat elönt a Tisza!

– Drága polgármester úr, mondja már meg nekem, hogy ez közügy vagy magánügy?

– Közügy ez bizony!

– Na látja polgármester úr, a közügyektől én 5 évre el vagyok tiltva!

Egy asszony panaszosan mondja a férjének:

– Észrevetted már, hogy amikor a szomszédunk hazaér a munkából, mindig átöleli és csókkal üdvözli a feleségét?

Te miért nem csinálod ezt?

– Nem ismerem még őt annyira.

– Hogy halt meg a vízirendőr???

– ???

– A hajóján utazott, amikor elkezdett szivárogni a víz.

Így aztán vágott egy lyukat a hajón, hogy ki tudjon folyni!

!

!

Az évszázad vihara tombol éppen, amikor a tűzoltóságot egy

izgatott hang hívja fel:

– Jöjjenek azonnal segíteni.

Térdig állok a vízben a

lakásomban!

– De uram!

– mondja a diszpécser.

– Rengeteg hívásunk van, és

meg kell mondjam, a térdig érő víz nekem nem tűnik

vészhelyzetnek!

– Nem?!

!

– kiáltja a segélykérő.

– Én a negyedik emeleten

lakom!

Két rendőr beszélget.

– Te tudtad, hogy én 9 évesen kezdtem el beszélni?

– Komolyan?

– Igen, de nem nagy dolog.

Mozart már 5 évesen zongorázott…

Egy politikus megkérdezett egy papot:

– Mondja, hogyan segíthetne a kormány az egyháznak?

– Szüntessék be a fémpénzek kibocsátását.

Üf.: Milyen hitel, amit reklámolnak?

Üi.:

Legalább nettó hatvanezer jövedelem kell.

Üf.:

Akkor akinek kevesebb van, az nem is kap?

Üi.:

Ha a férje igényli az összeget, Önt is be kell vonni, mint adóstárs.

Üf.:

Na!

És miért?

Üi.:

Mert Önök vagyonközösséget alkotnak, és jogilag így van előírva.

Üf.:

Nahát!

Amikor én kocsit vettem hitelbe másfélmillióért, azt se kérdezték, van-e kutyám, macskám!

Üi.:

Ezt mi sem kérdeztük.

Üi.:

Van valami fennálló hitelkerete, illetve hiteltörlesztése?

Üf.:

Ez most magnóra megy?

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás