Barátunk megelégeli, hogy teli a lakása svábbogarakkal.
Mindenféle irtószert kipróbál, de nem válik be egyik sem.
Végül kínjában elmegy a boszorkányhoz:
– Boszi, teli a lakásom svábbogárral.
Nincs valami klassz varázsigéd svábbogár ellen?
– Van, fiam, van, de nagyon nehéz alkalmazni!
– Mit nekem nehézség boszi, kérem a varázsigét!
– Jól van fiam.
Menj haza, állj ki a lakás közepére és teli torokból üvöltsd el magad, hogy “Rohadék svábbogarak, takarodjatok a büdös francba!
” De ne felejtsd el fiam, nagyon fontos, hogy a varázsige alkalmazása közben nem szabad nevetni!
– Kössz boszi, örök hálám!
Rohan haza a figura, beáll a lakás közepébe:
– ROHADÉK SVÁBBOGARAK, TAKARODJATOK A BÜD�-S FRANCBA!
És láss csudát, a lakás minden zegéből, zugából elősorjáznak a svábbogarak, és masíroznak kifelé az ajtón.
A manusz tátott szájjal bámulja, ez már döfi!
Ez aztán a varázsige!
Már az utolsó svábbogár mászik át a küszöbön, amikor előbukkan egy öreg svábbogár, mankóval dergázik a menet után és cérnavékony hangon kiáltozik:
– Várjatok meg!
Várjatok meg!
Barátunknak ez úgy tetszik, hogy leül a földre a röhögéstől.
A mankós döbbenten nézi, majd felderül az arca és fürgén a küszöbhöz biceg és kiordít:
– Srácok!
Srácok!
Gyertek vissza!
Csak vicc volt!
