Egy katolikus pap, egy protestáns lelkész és egy rabbi vitatkoznak, hogy melyikük a jobb hittérítő.
Mindegyik meséli a csodásnál csodásabb sztorikat, míg végül elhatározzák, hogy egy döntő próbát tesznek:
az győz, aki egy medvét meg tud téríteni a saját vallására.
Két nap múlva a katolikus pap felhívja a másik kettőt, hogy jöjjenek el hozzá.
A templomkertben mutat nekik egy medvét, és büszkén meséli:
– Elmentem az erdőbe, és addig mentem amíg rá nem találtam a medvére.
Mikor észrevett morogva elindult felem, de én elkezdtem felolvasni neki a Bibliából, mire nem bántott, csak körülszimatolt.
Ekkor behintettem szentelt vízzel és olyan kezes lett, mint a bárány – haza is hoztam a hívek épülésére!
A másik két pap nagyon elgondolkodik a hallottakon.
Három nap múlva a protestáns lelkész hívja fel a többieket, hogy látogassák meg.
Amikor belepnek az imaházba, földbe gyökerezik a lábuk:
azt látják, hogy egy hatalmas medve ücsörög a padban és ájtatos képpel hallgatja a zsoltárokat.
A lelkész hozzáfog a történetéhez:
– Én is kerestem egy medvét az erdőben.
Mikor meglátott, bömbölve rohant ram.
Én nem mozdultam, hanem tekintetemet az égre függesztve énekelni kezdtem Dávid zsoltárait.
Erre a fenevad leheveredett a lábam elé és úgy hallgatta a szent énekeket, majd hazáig követett és azóta itt el az imaházban!
Csodálkozik a másik kettő, aztán csöndesen elmennek.
Eltelik egy hét, mikor a katolikus és a protestáns papok telefonhívást kapnak a helyi kórházból, hogy látogassák meg a rabbit.
Bemennek és elhűlve látják, hogy szegény tetőtől talpig be van kötözve, keze-lába gipszben és több infúzió csöpög a karjába.
Csöndesen topognak az ágya mellett, mikor a rabbi kinyitja a szemét és azt suttogja:
– Hát igen, a medve… Nos, így utólag magam is rájöttem, hogy nem volt jó ötlet a megtérítését a körülmetéléssel kezdeni.
