Egy kisfiú odamegy az apjához és megkérdezi:
– Apa, az ügyvedek igazat is mondanak néha?
– Persze fiam, az ügyvédek BÁRMIT képesek megtenni, csak hogy megnyerjenek egy ügyet.
Vicc: A szőke, a vörös és a barna hajú nő fogadnak, hogy ki a legjobb a mellúszásban
Egyszerre startolnak a rajtkőről az uszodában, a barna és a vörös már ott állnak a másik oldalon, a szőke meg mindig úszik.
fél óra múlva célba ér, ő is kimászik a vízből, és állati dühösen odaszól a másik kettőnek:
– Ez nem igazság, ti használtátok a kezeteket is!
Vicc: – Jean, miért tett kolbászt a teámba?
– Nem tettem, uram.
– Akkor meint a bilit ittam ki.
Vicc: A tanítónéni megkérdezi az iskolásokat, hogy melyik családnak ki a védőszentje
Jelentkezik a kis Jancsi és közli, hogy nekik Szent Péter a védőszentjük, mert a Mennyország kapusa, és majd tőle várnak bebocsájtást a Mennyországba.
– Jól van Jancsika – mondja a tanító néni.
Jelentkezik Péterke is, hogy az ő családjukban Szent Ferenc a védőszent, mert életében annyi jócselekedetet hajtott végre.
Őt is megdícséri a tanítónéni.
Pistike már majdnem kiesik a padból annyira jelentkezik, mire a tanítónéni felszólítja.
– Na Pistike, a te családodban ki a védőszent?
– Aba Sámuel – vágja ki Pistike.
– Ugyan Pistike!
Hogy lehet Aba Sámuel védőszent?
– Úgy tanító néni kérem, hogy az éjjel meghallottam, amikor anyukám egyfolytában azt fohászkodja, hogy:
– Ne hagyd abba, Sámuel!
Három cimbora beszélget a kocsmában:
– Képzeljétek, szerintem a feleségem megcsal egy villanyszerelővel!
– Ugyan már, miből gondolod?
– A múltkor az ágy alatt találtam egy csípőfogót.
Mondja a másik:
– Az semmi, az én feleségem egy rendőrrel csal meg, mert egy gumibotot találtam az ágy alatt.
Erre a harmadik:
– Tudjátok, nekem az a gyanúm, hogy a feleségemnek viszonya van egy lóval.
– Na, ne viccelj már!
Miből gondolod?
– A múltkor egy zsokét találtam az ágy alatt…
– Ki az abszolút szerencsétlen?
– ???
– Aki színvak skinheaddel találkozik!
A rendőr sétálás közben nem néz maga elé, hanem az eget kémleli, így egyszercsak beesik a...
A rendőr sétálás közben nem néz maga elé, hanem az eget kémleli, így egyszercsak beesik a csatornába.
Elkezd kiabálni:
– Isteni szerencse, hogy nem volt rajta tető, mert akkor ki sem tudnék mászni!
A kórházban egy csomó orvos körüláll egy beteget
A beteg fekszik az ágyában és hangosan nyög:
– Vizet!
Vizet!
Odamegy hozzá a főorvos és azt mondja:
– Uram!
Nem „vizet”, hanem VIZIT!
– Tasziló, fogadj velem kérlek, hogy kimondok itt egy csúnya szót az étteremben, és...
– Tasziló, fogadj velem kérlek, hogy kimondok itt egy csúnya szót az étteremben, és senki nem fog megbotránkozni….
– Kérlek Arisztid, állom a fogadást.
Arisztid rendel egy tál süteményt, majd mikor a pincér kihozza, megkérdezi tőle fennhangon:
– Milyen édesség van a tálcán?
Tán nem kuglóf-asz ott?
Megtetszik ez Taszilónak!
Igaz, a fogadást elvesztette, de arra gondol, hogy ezt ő is eljátssza az asszonnyal, ha legközelebb beülnek egy süteményre.
Úgy is lesz.
Mondja az étteremben a feleségének:
– Drágám, kérlek, kimondok itt egy csúnya szót, és senki nem fog megbotránkozni…
Rendel is egy tál süteményt, s mikor jött a pincér, felállva fennhangon rákérdez:
– Mi a lófaz ez itt, csak nem kuglóf?
– Mit hall az indián a síneken?
– Szörnyet…
– A csirke átment az úton – gondolta Stirlitz
– Csak akart – gondolta a kamionos.
– Hogyan lehet felismerni a gazdag etiópot?
– ???
– Márkás óra lötyög a derekán.
– Mit keresel a WC kagylóban?
– Csak beleesett a kabátom.
– És ennyire szereted azt a kabátot, hogy képes lennél ezek után még felvenni?
– Fenét, a kabát nem érdekel, de a zsebében van az uzsonnám!
– Felajánlok �-nnek a teljes ellátás mellett havi 90.000 Ft bért – mondja a...
– Felajánlok �-nnek a teljes ellátás mellett havi 90.000 Ft bért – mondja a háztartási alkalmazottnak a jólmenő vállalkozó.
– Ne haragudjon, de én a dupláját kérem – licitál a kifejezetten szép, jól öltözött lány.
– És mivel indokolja ezt a kivételesen magas összeget?
– Meddő vagyok, nálam nincsen kockázat.
Katonaságnál az ejtőernyős kiképzésen kérdezik az oktatót:
– Mondja kérem, biztosan jó ez az ejtőernyő?
– Eddig még senki sem panaszkodott…
Egy utasszállító gép a város felett iszonyatosan nagy ködbe kerül, a tájékozódás...
Egy utasszállító gép a város felett iszonyatosan nagy ködbe kerül, a tájékozódás lehetetlen.
A pilóta nagy bravúrral egy felhőkarcoló nyitott ablakához kormányozza a gépet, és bekiabál:
– Hol vagyok?
Bentről, egy íróasztal mögül hang visszakiabál:
– A repülőgépben, uram!
Pilóta arca felderül, megköszöni, és a sűrű ködben elnavigálja a gépet a reptérre.
Landolás után kérdezi az irányító:
– Hogy találtál ide ebben az istentelen ködben?
– Egyszerű volt:
A felhőkarcolónál a tag egy egyszerű kérdésre adott egy egyszerű, érthető, de teljesen használhatatlan választ.
Ebből rögtön tudtam, hogy a Microsoft Helpdesk irodájánál vagyok, onnan meg már fejből tudtam az utat a reptérig.
Pistike hegedül
A koncert előtt szépen előveszi a hegedűtokot, majd kinyitja, de látja hogy egy fegyver van benne.
Felkiált:
– Na, el tudom képzelni apámat a bank előtt a hegedűvel…
– Melyik a legcsendesebb hely a világon?
– ???
– Az ejtőernyőgyár garanciális szervize.
A múltkor találkoztam egy külföldi ismerősömmel, Harrisonnal, aztán mászkáltunk az utcán
Nem igazán ismerte az itteni gépkocsi márkákat így hát mindig rámutatott egyre és kérdően nézett rám, milyen autó ez.
Mentünk, rámutatott egyre:
– Mi ez?
– Ez egy Reanault.
– És ez?
– kérdezte Harrison.
– Kis polski.
Na és ez?
– Mazda
– És az ott?
Ekkor már besokalltam:
– Hát ez Harrison… Ford!
Skót üzletember nagy nehezen felvonszolja ormótlan nagy kézipoggyászát a repülőre, de ott...
Skót üzletember nagy nehezen felvonszolja ormótlan nagy kézipoggyászát a repülőre, de ott már csak a stewardess segítségével tudja begyömöszölni az ülése feletti csomagtartóba.
– Mindig ilyen nehéz csomagot cipel?
– kérdezi a légikisasszony.
– Ezután soha többé!
– lihegi a skót.
– Legközelebb én bújok a csomagba, és a feleségem veszi a jegyet!
Az agresszív kismalac megy az utcán, egy nagy zsákot vonszol maga után
Szembe jön vele egy ember:
– Elnézést, ez a Deák Ferenc utca?
– Nem, ez az én cuccom!
Az orosz a magyar és a cigány feljutnak a mennyországba
Azt mondja nekik Szent Péter:
– Na fiaim, amennyit hazudtatok életetekben, annyi tűszúrást kaptok.
Bemegy az orosz, kap 5 tűszúrást.
Kijön, bemegy a magyar, kap 50 tűszúrást.
Jön ki röhögve, erre az orosz megkérdi:
– Neked 50 tűszúrás után van kedved röhögni?
Mire a magyar:
– Persze, mert a cigánynak már a varrógépet készítik.
Mellnagyobbítás kézrátétellel!
Sikertelenség esetén azonnali pénzvisszafizetés!
Két román sorbanáll kenyérért
Olyan tíz óra sorakozás után az egyik már nagyon unja és megszólal:
– Te, én elmegyek és megölöm Ceausescut.
Két óra múlva visszajön igen szomorú képpel.
– Na mi van, megölted?
– Dehogy, ott is sorbanállnak.
Fiú mondja a szőke nőnek:
– Tudod, hogy mi a különbség az orális szex és a hamburger között?
– Nem, mi?
– Hmm, tudod mit?
Akkor meghívlak egy hamburgerre!
– Évike, legyél az én tündöklő csillagom!
– Hogy gondolod ezt, Pisti?
– Este gyere fel, és reggel tűnjél el…
Férfi a repülőgépen a stewardessnek:
– Hölgyem, fel vagyok háborodva!
Rendszeresen �-nökkel repülök, de sosem mehetek akkor a wc-re amikor akarok, soha nem látom a filmet, és mindig ablak mellett kell ülnöm!
– Ne szórakozzon már kapitány úr, hanem kezdje meg a felszállást!
Piacon:
– Egy almát kérek!
– Kettő lett, maradhat?
Kohn elmegy a rabbihoz tanácsot kérni:
– Rabbi, mit tegyek?
Hiányzik a kasszából 1000 dollár!
– Tedd vissza, fiam…
A mozgáskorlátozott székely parasztbácsi henceg a falubeli kocsmában
– Az én földem akkora, hogy egy nap altt se bírom bejárni!
Fociszabályok lányoknak:
– Szöglet kerek vagy ovális stadionban is van.
– A bedobást nem a szurkolók végzik.
– A pálya szélén hiába emelik fel a zászlót, attól még nem indul el a vonat.
– A plexitető alatt ülő játékosok nem a buszra várnak.
– A 11-est nem csak a 11 számú játékos rúghatja.
– A VB abban különbözik a Bajnokok Ligájától, hogy a VB-n a Real Madrid játékosai a spanyolok ellen játszanak.
– A VB abban hasonlít az EB-re, hogy egyiken sincsenek ott a magyarok!
– A pálya közepén futó kapus a bíró.
Irodalom órán:
– Pistike, neked ki a kedvenc íród?
– A papám.
Ő szokta írni az igazolásokat, amikor nem jövök iskolába.
Anyós a halálos ágyon:
– Jaj, meghalok… jaj, végem van, meghalok!
Felnéz a plafonra:
– A plafont meg le kéne festeni!
.
Mire a vő:
– Anyuka, egyszerre csak egy dologra koncentráljon!
Móricka későn jön haza az iskolából
Az apja szigorúan kérdőre vonja, hogy hol csavargott:
– Egy bácsi elvesztett az utcán egy százast, és ilyen sokáig kereste.
– És mi közöd neked egy idegen elvesztett pénzéhez?
– Rajta álltam.
A községi plébános elmegy a körzeti megbízotthoz
– Édes fiam, segíts, mert ellopták a kerékpáromat.
Mit csináljak?
– Mit, atyám?
Vasárnap a prédikációjában tessék elsorolni a tízparancsolatot, és amikor odaér, hogy „ne lopj”, nézzen jól körül, mert aki elbújik, az a tolvaj.
A mise után a plébános elmegy a rendőrhöz.
– Az Isten megáldjon, édes fiam, megvan a biciklim.
– Úgy történt, ahogy mondtam?
– Majdnem… Elkezdtem sorolni a parancsolatokat, s amikor odaértem, hogy „ne paráználkodj”, azonnal eszembe jutott, hol hagytam a kerékpárom.
– Képzeld, tegnap elhagyott a feleségem
Azóta se aludni, se enni nem tudok – panaszkodik egy fickó a haverjának.
– Ennyire megviselt a dolog?
– kérdi a haver együttérzően.
– Dehogyis!
Csak az a szajha elvitte magával az ágyat meg a hűtőszekrényt!










