Házasság viccekHumorViccek

Vicc: Férfiak, akinek okoznak némi fejtörést a nők

A nők és a férfiak másképp reagálnak adott helyzetekben, másképp vélekednek az élet bizonyos dolgairól.

Mint mindennek, ennek is megvan a maga napos és árnyoldala.

Ez abban mutatkozik meg, hogy számos nézeteltérést, illetve komikus szituációt szülhet egy kapcsolatban.

Talán nem véletlenül mondják azt egyesek, még ha átvitt értelemben is, hogy a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról jöttek.

Az idők során a hölgyeknek azért egész jól sikerült kiismerniük a férfiakat, viszont fordított irányban ez már nem igazán mondható el.

Becsületükre legyen szólva, hogy azért folyamatosan próbálkoznak, és nem adják fel, hogy közelebb kerüljenek a női lélek megértéséhez.

Többek között az ilyenek miatt is kifürkészhetetlen a hölgyek észjárása a férfiak számára.

És ha a „tisztán és világosan érthető” útmutatás alapján a férfi nem találja meg a keresett tárgyat, akkor a nő csak forgatja a szemét.

A férfiak számára érthetetlen az a nők által gyakran hangoztatott mondás, hogy:

a szépségnek ára van.

Ma én csomagoltam ebédet a gyerekünknek az iskolába, de amikor meglátta a feleségem, rögtön felkapta a vizet.

Nem értem, hogy mi a problémája…

Pedig csak egy teljesen ártatlan bóknak szánta.

Ma segítettem kifesteni a terhes feleségemnek a lábujjkörmeit.

Korábban nem gondoltam volna, hogy férjként ez is a dolgom lesz.

A nők tényleg minden olyan apró kis részletre odafigyelnek, amire a férfiak nem.

A férfiak másodállásban fotósként dolgoznak a párjuk mellett.

A feleségem elfelejtette, hogy ma nem kell bemennem a munkahelyemre, és én is otthon fogok dolgozni, ahogyan ő is „teszi” már egy ideje.

Ő a feleségem, aki éppen az új könyvén dolgozik délelőtt 10 órakkor.

A kiadás várható ideje:

2654.

A házasságot követően bizonyos dolgokkal kapcsolatban a szöges ellentetjét gondolják, mint előtte.

Ma láttam egy srácot, aki az áruház kellős közepén bekötötte a barátnője cipőjét.

Egy perc néma csend a srácért.

Ma a feleségem kocsijával mentem munkába, mert az enyém elromlott.

Nem merem megkérdezni, hogy mit művelt a kormánnyal, de van egy olyan sejtésem, hogy elég gyakran fel szokták idegesíteni vezetés közben.

De amikor egy férfi elfelejti lehajtani a wc ülőkét, akkor rögtön a szemére van vetve…

A srácnak valószínűleg már jó néhányszor nem jött be korábban a dolog, ezért készült B tervvel.

A nők csak azt hallják meg egy férfi mondandójából, amit meg akarnak hallani.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Vicc: Hú de vagy

Egy idős bácsit vizsgál az orvos: – Maga kitűnő egészségnek örvend, semmi baja sincs. Van valami kérdése? – Van, doktor úr. Amikor lefekszem a feleségemmel, nagyon melegem van és…

szept 14, 2025
861
Megosztás