Hánykolódik a repülőgép.
A stewardessek italt szolgálnak fel…
az egyik vendég válasza a kérdésre:
– Hozzon abból, amit a pilóta iszik!
Az oktatási miniszter elmegy a borbélyhoz. Mikor belép, a borbély felkiált:
– Jó napot kívánok, drága miniszter úr!
!
!
Milyen frizurát parancsol?
– Hát maga ismer engem?
– Persze miniszter úr, tudja, én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, nem tudtam eltartani a családot, így hát elszegődtem fodrásznak.
Kész a frizura, a miniszter megy haza taxin, ahogy beszáll, a taxis így szól hozzá:
– Jó napot kívánok, drága miniszter úr!
!
!
Hová lesz a fuvar?
– Hát maga is ismer engem?
– Persze miniszter úr, tudja, én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, nem tudtam eltartani a családot, így hát elszegődtem taxisnak.
Hazaérnek, kiszáll a taxiból, odamegy hozzá egy rongyos koldus:
– Jajj, aranyos drága miniszter úr!
Adjon egy pár forintot, otthon éhen hal az asszony, meg a gyerekek.
– Ember, csak azt ne mondja, hogy maga is tanár volt!
– Jajj, dehogy, drága miniszter úr!
Én még mindig az vagyok, csak lyukas órám van.
– Mije nagyobb egy 8 éves kislánynak, mint egy 25 éves nőnek?
– ???
– A két melle közti távolság.
Kohn felkeresi a rabbit egy kérdéssel:
Rabelében, szabad-e levágnunk az olyan tyúkot, amelyiknek csirkéi vannak?
– kérdezi Kohn.
– Szabad.
– Akkor is, ha tudjuk, hogy emiatt a csirkék elpusztulnak?
A rabbi erre a kérdésre nem számított, eltűnődik és azt mondja:
– Hagyjunk időt Istennek, hogy megtalálja a megoldást.
Gyere vissza holnap a válaszért.
Szomorúan állít be másnap Kohn:
– Rabbi, az éjjel a róka elvitte a tyúkomat a csibékkel együtt!
A rabbi hálásan az égre emeli a tekintetét, és elismerően mondja:
– Micsoda frappáns megoldás!
A bika áll a mezőn, egyszer csak megjelenik a kissé agresszív nyulacska és…
ráordít a bikára:
– Hé, te nagy otromba bika!
Húzd arrébb a segged, mert kikészítelek!
A bika hang nélkül áll ott mozdulatlanul.
– Hé Te!
Nem hallod?
Állj el előlem, mert kettérúgom a segged!
A bika nagy nyugodtan hátat fordít a nyúlnak, bepucsít, és ráüríti a nyúlra a béltartalmát.
A nyúl nagy nehezen kiássa magát, köp egy nagyot, és ráüvölt a bikára:
– Na mi van, beszartál?
Az öreg székely ül a kocsmában és csurom víz a nadrágja.
Odamegy hozzá a barátja:
– Te Pista, csak nem összehugyoztad magad?
– De bizony!
Tegnap este ő nem akart fölállni, ma én nem fogok!
– Pistike, mondd meg nekem, mi történt 1802-ben?
– Akkor született Kossuth Lajos.
– Nagyon jó.
És 1805-ben?
– Akkor lett hároméves.
Egy férfi betér egy étterembe egy struccal a nyomában, leül és rendel:
– Kérnék egy hamburgert, sült krumplit és egy narancslét.
Megkérdezi a struccot – és te?
– Ugyanazt.
Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel mondván:
5 dollár 40 cent.
A férfi belenyúl a zsebébe és átadja a pontos összeget.
A következő nap újra bejönnek ugyanazt rendelik és ugyanúgy kifizeti a pontos összeget.
A héten ugyanez megismétlődik párszor.
Péntek este ismét megjelennek.
A szokásosat?
– kérdezi a pincérnő.
– Nem, ma péntek van, kérnék egy steak-et és tört krumplit.
A strucchoz fordul – és te?
– Ugyanazt.
15 perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel mondván: 30 dollár 50 cent.
A férfi belenyúl a zsebébe és ismét átadja a pontos összeget.
A pincérnő nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi:
– Bocsásson meg uram, de hogy van az, hogy önnél mindig a pontos összeg van?
– Évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát.
Megdörzsöltem és kijött belőle egy jó tündér és felajánlotta hogy teljesíti két kívánságomat.
Az első kívánságom az volt, hogy ha valaha is kell fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg.
– Briliáns!
Más emberek kértek volna egy millió dollárt, de így maga mindig gazdag fog maradni egész életén át.
– Ez így igaz, mindegy hogy egy liter tej vagy egy Mercedes, az összeg mindig ott van, ha kell.
– Megkérdezhetem – hogy kerül ide a strucc?
– A 2.
kívánságom egy csinos pipi volt, szép formás lábakkal!
– Miért zsíros a tej?
– ???
– Hogy ne nyikorogjon fejés közben!
A francia, a német és a skót sört iszik. Hirtelen mindegyikük poharába…
belszáll egy-egy légy.
A francia kiönti a sört, és kér egy másikat
A német kiveszi a legyet és megissza a maradékot.
A skót kiveszi a legyet, megrázza a levegőben, és azt üvölti neki:
"köpöd ki!
"
Csapadékszegény félév után végre megérkezik egy kiadós zápor…
A gazdák elégedetten dörzsölik a kezüket a kocsmában.
Csak az egyik búslakodik.
– Fel a fejjel komám!
Ezután az eső után minden pillanatok alatt kibújik a földből.
– Hát pont ez az én bajom.
A múlt héten temettem el az anyósomat.
Az Adóhivatalban megjelenik Géza bá, és így szól:
Szeretném kivenni az évi rendes szabadságomat.
Uram, de miért hozzánk jön ezzel a kéréssel?
Hova menjek, amikor egész évben maguknak dolgoztam!
Az angoloknak is megvan a maguk Palik Lászlója, őt Murray Walkernek hívják…
Néhány emlékezetes Forma-1 közvetítés közben elhangzott mondat:
– A verseny első fele már eltelt, de a másik fele még hátra van.
– …és a harmadik helyezett autó lekörözni készül a második helyezettet…
– Murray:
És nézzék a lángnyelveket, amik Berger McLarenjének hátuljából csapnak fel…
Társkommentátor:
Murray, azok valójában nem lángnyelvek, hanem a hátsó lámpa fényei…
– …és az autón nincsenek sérülések…..leszámítva az autót magát.
– …és az első öt helyet öt különböző autó foglalja el.
– A digitális órát azért nem láthatják, mert nincs is ott.
– Mika Hakkinen a harmadik helyen hatalmas előnyt szerzett.
Amikor hatalmasat mondok, az 1.5 másodpercet jelent.
– Murray:
A Prost autó hátuljából lángok csaptak ki, amikor behajtott az úszómedencébe.
Társkommentátor:
Nos, az legalább majd kioltja…
– Andrea de Cesaris… az ember, aki több nagydíjat nyert meg mint bárki más, anélkül, hogy tényleg megnyerte volna őket.
– A Benetton jobban kezelhető, mint eddig bármikor.
Williams a szezon kezdete óta nagyon-nagyon keményen dolgozik ezen az autón.
– Most az én szemeim kápráznak, vagy Senna Lotusa tényleg ilyen furcsa hangokat ad ki magából?
– Ez egy érdekes pálya mert itt nem csak emelkedők, de lejtők is vannak…
– Az előnye 6.9 másodperc.
Csak a tényszerűség kedvéért, ez 7 másodperc alatt van.
– Az Olasz Nagydíj Monaco-ban.
– Alesi a második és Hill a második.
– Mansell lelassított, már kíméli a kocsit.
Ó, mégsem… Ez egy körrekord volt…
– Ez nem egészen kanyar, inkább egy egyenes.
Friss jogosítványos fiú először viszi haza az édesanyját. Amikor megérkeznek…
az anya kiszáll, és azt mondja:
– Nagyon szépen köszönöm!
– Szívesen, máskor is – mondja a fiú.
– Nem neked szóltam – válaszolja az anya.
– Hanem Istennek!
Móricka megkérdi a tanárnőt:
– Hazamehetek?
Mert nemi bajom van.
– Igen.
Másnap is megkérdi Móricka a tanárnőt:
– Hazamehetek?
Mert nemi bajom van.
– Igen.
Harmadnap is megkérdi Móricka a tanárnőt:
– Hazamehetek?
Mert nemi bajom van.
Erre a tanárnő:
– Milyen nemi bajod van?
– Tele van a tököm az iskolával.










