Vegyes viccekViccek

Vicc: Három fiatal nő meghal, és felkerülnek a…

Három fiatal nő meghal, és felkerülnek a mennyországba.

A kapuban Szent Péter fogadja őket és megkérdezi, hogyan éltek és hogy haltak meg.

Az első ezt feleli:

– Én boldog házasságban éltem.

Szerettem a férjemet és soha nem csaltam meg.

Egyszer sétáltam az utcán és a szívem felmondta a szolgálatot.

– Jól van, lányom – feleli Szent Péter -, fogd ezt az aranykulcsot, menj be azon az aranyajtón és ott majd megkapod a jutalmadat.

A második fiatalasszonyt is megkérdezi Szent Péter.

– Én is próbáltam jó feleség lenni, de néhányszor megcsaltam a férjemet.

Egyszer az utcán elütött egy autó.

– Jól van, lányom, fogd ezt az ezüstkulcsot, menj be vele azon az ezüstajtón, ott vár a jutalmad.

Ezután a harmadik nő kerül sorra:

– Figyelj, szépfiú!

Az igazság az, hogy én csöppet sem voltam jó asszony.

Mindenkivel lefeküdtem, akivel csak találkoztam, és nagyon élveztem az életet.

Egyszer az egyik szeretőm rajtakapott egy másikkal és megölt.

– Jól van, lányom, fogd ezt a kulcsot, menj be a szobámba, mindjárt jövök én is!

Vicc: Főnök úr, én felmondok – jelenti be a takarítónő a bankfiók igazgatójának

– Nem tudom elviselni a bizalmatlanságukat!

– Mi az, hogy bizalmatlanság?

Még a páncélszekrény kulcsát is mindig itt hagyom az íróasztalon!

– Az igaz, de a kulcs nem illik a zárba!

Vicc: Józsi bácsi elég ittas állapotban dülöngél hazafelé

Megszólítja őt egy néger prosti.

– Édesem, nem akarsz hazakisérni?

Mire az öreg:

– Oszt mi a fenét csináljak én Afrikában??

Vicc: A tanítónő a táborban észreveszi, hogy Pistike grimaszokat vág, erre rászól:

– Pistike , így nem szabad viselkedni!

Amikor kislány voltam, az anyukám azt mondta, hogy így fog maradni az arcom!

Pistike ránéz, és így szól:

– Úgy is maradt.

Vicc: Miért eszi meg a rendőr a lottószelvényt?

– Mert rá van írva:

eheti.

Vicc: Az építkezésen a főnök már 10 perce nézi az egyik munkást

– Te, Pisti, mit keresel?

– Egy fél méter átmérőjű és kb.

fél méter magas betondarabot.

Erre 20 munkás kezdi el keresni.

Fél órát keresgélnek, mire Pisti megszólal:

– Na, mindegy!

Hagyjátok fiúk, majd leülök erre a gerendára.

Egy fickónak nagyon megtetszik a titkárnő az irodájukból...

Egy fickónak nagyon megtetszik a titkárnő az irodájukból, és le akar feküdni vele, de a titkárnőnek már van barátja.

A fickó egy nap mégis bemegy az irodába és azt mondja neki:

– Adok neked tízezer forintot, ha lefekszel velem!

– Hogy képzeled, nem fekszem le veled.

Különben is van barátom – válaszolja a titkárnő.

– De villámgyors leszek, csak ledobom a pénzt a földre, te lehajolsz érte és mire fe…lveszed addigra kész is vagyok!

– Meggondolnám.

Felhívom a barátomat – válaszolja a lány, és előveszi a telefonját, és elmondja a barátjának az ajánlatot.

– Kérjél húszezer forintot, Gizike, a lényeg hogy nagyon gyorsan kell felvenned azt a földről, és akkor addig még a sliccét se tudja majd lehúzni!

Azonnal hívjál fel, ahogy megvan a pénz!

– válaszolja a barátja, és a titkárnő elfogadja az ajánlatot.

Eltelik egy félóra, de nem telefonál.

Eltelik egy óra, a titkárnő még mindig nem telefonál.

Két óra múlva végre csöng a telefon:

– Drágám, ez szörnyű volt, csak ötforintosai voltak!

Az amerikai elnököt a tanácsadója ébreszti egy telefonhívással:

– Elnök úr, van egy jó és egy rossz hírem!

– Mondja a rosszat először!

– Idegen bolygóról származó lények támadták meg az Amerikai Egyesült Államokat!

– Úristen!

És mi a jó hír?

– A jó hír az, hogy újságírókat esznek és olajat pisilnek!

Pistike, az utóbbi időben egyre jobb és jobb osztályzatokat kapsz

Valld be, ki segít?

– A televízió!

Elromlott.

A rendőrségen csörög a telefon:

– Itt az állatkert.

Megszökött a zsiráfunk.

Mire a rendőr:

– Jegyzem, kérem!

Van valami különös ismertetőjele?

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás