– Képzeld, 3 hónapja megoperáltak, és utána kiderült…
hogy a sebész a gyomromban felejtett egy szivacsot!
– Hihetetlen!
– mondja a másik megdöbbenve.
– És nagyon fáj?
– Azt nem mondanám, de azóta állandóan szomjas vagyok!
Egy kisvárosban nagyon megszaporodott az autólopások száma…
Egy rendőrnek kiadják azt a parancsot, hogy minden gyanús alakot, aki az autókat nézegeti, egyszerűen lője le.
A rendőr így is tesz.
Pár nappal később rendőr barátunkat ismét behívják az őrsre.
A rendőr büszkén bemasíroz a feletteseihez és kérdezi:
– Na, sikerült elnyomni a bűnözést?
– Azt nem, de magát át kell képeznünk parkoló őrré!
– De hát miért?!
– Mert lelőtte az őszeset maga idióta!
!
Egyik kolléga korán reggel lép be az ajtón, kezében egy jókora, tömött…
összekötözött nylonzacskóval.
Rögtön megkérdeztük, hogy mit hozott.
Ránézett a zacsira…
Én még olyan döbbenetet emberen nem láttam, mint rajta.
– A szemetet.
– felelte.
Reggel asszony a kezébe nyomta, hogy lefelé menet dobja ki a kukába, ő meg szépen átutazta vele a fél várost, többszöri átszállással.
Beszélget két kis roma gyerek:
– Te, Gazsi, a te lábad sokkal koszosabb, mint az enyém!
– Igen, de én idősebb is vagyok két évvel!
Szőke nő telefonál az anyjának:
– Szia anyu!
Itt ülök a "Legyen ön is milliomos" stúdiójában, és nem tudom a választ az első kérdésre.
A számítógép, vagy a közönség segítségét kérjem?
– Pistike, ne menj folyton a diszkóba, mert elromlik a hallásod.
– Köszi mama, már ebédeltem.
– Halló, rendőrség?
– Tessék, mit akar bejelenteni?
– Fel akarom jelenteni a postást.
Itt ül a körtefámon és bosszantja a kutyámat.
Mozifilmek korhatárának elemzése:
– Korhatár nélkül:
A hősnőt senki sem teszi magáévá.
– 14 éven felülieknek:
A főhős magáévá teszi a hősnőt.
– 16 éven felülieknek:
A negatív hős magáévá teszi a hősnőt.
– 18 éven felülieknek:
Mindenki magáévá teszi a hősnőt.
Három politikusnak felteszik a kérdést: "Miért nincs hús?"
Afrikai:
"Mi az hogy hús?"
Kapitalista:
"Mi az, hogy nincs?"
Kommunista:
"Mi az, hogy miért?"
Két székely fát vág az erdőn. Az egyik leteszi a fejszét és megpödri a…
bajuszát, mondván:
– Kied ma meg fog halni, komám.
A másik nem szól semmit, vágja a fát.
Negyedóra múlva leteszi a fejszét, megvakarja a fejét és megkérdezi:
– Miétt, komám?
Ebben a percben rádől a fa és agyonüti.
Mire a koma újabb bajuszpödrés után:
– Hát ezért, komám.
Van egy titkos gyakorlat, hogyan erősítsük meg a kar és váll izmainkat.
Egy héten háromszor kell csinálni és csodákat művel.
1. Kezd azzal hogy állj ki a az udvarra egy-egy 5 kilógrammos
krumpliszsákkal a kezedben.
Nyújtsd ki a karjaidat a két oldaladra és
tartsd ki
amilyen hosszan csak bírod.
2. Néhány héttel később cseréld fel az 5 kilós zsákot 10 kilósra, majd
később 20 kilósra és utána 30 kilósra.
Ha sikeresen eljutottál erre a
szintre,
tartsd ki legalább egy percig.
3. Ezen a szinten azután elkezdhetsz beletenni néhány krumplit is a
zsákokba, de légy óvatos nehogy túlerőltesd magad!
Egy szép hölgy üldögél a parkban az egyik padon…
Odamegy hozzá egy visszataszító kinézetű hajléktalan.
– Bocsásson meg, asszonyom, lenne kedve velem aludni?
A nő meglepetten:
– Piszok fráter, dehogy akarok én magával aludni!
Kicsit később ismét megkérdezi a hajléktalan:
… – Egészen biztos, hogy nem akar velem aludni?
– Erre mérget vehet!
– Akkor viszont húzzon el az ágyamról, mert már szörnyen álmos vagyok!
Az autószerelő kérdezi a javítandó kocsi gazdájától:
– Hogy tudott ennyire tönkremenni a gumija?
– Ráhajtottam egy borosüvegre.
– Nem vette észre, hogy ott egy üveg?
– Hogyan?
Egy részeg ember zsebében volt!
Az őrmester kiáll az újoncok elé:
– Na emberek, van-e maguk között érettségizett?
– Jelentem van.
– mondja egy fiatalember.
– Ha maga olyan okos mondja, hány fokon forr a víz?
– Százon, uram.
– Maga marha!
Kilencvenen!
– Jelentem százon!
– Ne pofázzon itt nekem!
– Értettem!
Másnap:
– Hol az az érettségizett?
A fiú előlép.
– Magának volt igaza, kilencven fok a derékszög.
Stirlitz belépett Müller dolgozószobájába…
és meglátta a padlón holtan heverő Müllert.
– Megmérgezte magát – gondolta Stirlitz, miközben kezével végigsimította a Müller hátából kiálló balta nyelét…










